Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

Közel 5 millióan intézhetik ügyeiket elektronikusan
Közel 5 millióan intézhetik ügyeiket elektronikusan
A koronavírus-járványban egyre népszerűbbek a közigazgatás elektronikus szolgáltatásai, amely már mintegy 4,7 millió embernek jelenthet biztonságos, könnyű és egyszerű ügyintézést, például az szja-bevallásnál és az adó 1+1 százalékról szóló nyilatkozat beküldésénél, amit csütörtökig tehetnek meg az adózók néhány kattintással - mondta Tállai András. Ma már több száz ügy intézhető elektronikusan - emelte ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Az elektronikus ügyintézés kényelmes, egészs
2021. május 18.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Idén megtartják az ottalvós Erzsébet-táborokat is
Idén megtartják az ottalvós Erzsébet-táborokat is
Idén megtartják az ottalvós Erzsébet-táborokat is, június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin azt mondta: tavaly a járvány miatt csak a napközis táborokban vehettek részt a gyerekek, idén viszont az oltás tömegessé válásának köszönhetően az ottalvós táborok is biztonságosan megszervezhetők. Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke tudatta: a felhívások hétfőn jelentek me
2021. május 18.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Lejárt a kutyák veszettség elleni oltására adott türelmi idő
Lejárt a kutyák veszettség elleni oltására adott türelmi idő
A korlátozások fokozatos feloldásához igazodva lejárt a kutyák kötelező, veszettség elleni oltására adott türelmi idő - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján. A hivatal az elmaradt oltások mielőbbi pótlására hívja fel a kutyatartók figyelmét. A védelem kiemelten fontos az ország keleti felén, mivel a szomszédos területeken, Romániában és Ukrajnában jelen van a veszettség vírusa.
2021. május 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A kormány fizesse ki azoknak a PCR-tesztjeit, akiknek külföldön nem fogadják el a védőoltását!
A kormány fizesse ki azoknak a PCR-tesztjeit, akiknek külföldön nem fogadják el a védőoltását!
A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány fizesse ki azoknak a PCR-tesztjeit, akiknek arra csak azért van szükségük, mert egyes külföldi országok nem fogadják el a koronavírus-elleni keleti oltásokat. A DK szóvivője hétfői, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány ígérete ellenére nem lehet Horvátországba utazni a védettségi igazolvánnyal, vasárnap pedig az vált világossá, hogy Ausztriában nem fogadják el a keleti oltásokat. Barkóczi Balázs úgy fogalmazott: senkit nem érh
2021. május 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Szerda estig meghosszabbították az időpontfoglalás határidejét
Szerda estig meghosszabbították az időpontfoglalás határidejét
Szerda estig meghosszabbították az oltási időpontfoglalás eredetileg kedden lejáró határidejét azért, hogy minél többen megkaphassák a védőoltást - mondta az országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília hozzátette, minden oltóponton zajlik az oltások beadása, ma már vakcinabőség van, és csak az egyénen múlik, hogy él-e a védőoltás lehetőségével. A tisztifőorvos azt is elmondta, hogy AstraZeneca- és Szputnyik vakcina már csak korlátozott számban áll r
2021. május 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Száz nap múlva elindul a debreceni oltóanyaggyár létesítése
Száz nap múlva elindul a debreceni oltóanyaggyár létesítése
Száz nap múlva leteszik a nemzeti oltóanyaggyár alapkövét Debrecenben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn. György László elmondta, ez kell ahhoz, hogy 2022 végére Magyarországon magyar vakcinát gyártsanak a magyarok életének és egészségének megóvása érdekében. Az államtitkár kijelentette, a Debreceni Egyetemen és környezetében rendelkezésre áll a szükséges tudás ahhoz, hogy a gyár 2022 végétől biztosítsa az ö
2021. május 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Május végére lecsenghet a harmadik hullám
Május végére lecsenghet a harmadik hullám
Javulnak a járványügyi mutatók, a legutóbbi adatok alapján csökkent a szennyvízben a vírus örökítőanyagának mennyisége, ez is azt jelzi, hogy május végére lecsenghet a pandémia harmadik hulláma - mondta Rusvai Miklós virológus a köztévének nyilatkozva vasárnap. A szakember hangsúlyozta: a beoltott emberek szervezetében a vírus töredékmennyiségben szaporodik, ezért kevésbé fertőznek. Kitért arra is, hogy a különböző oltóanyagok kombinálására szükség lehet, mivel nem minden országban áll rendelkez
2021. május 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Fontos határidő közeledik
Fontos határidő közeledik
Mindenképpen érdemes átnézni és szükség esetén módosítani az szja-bevallási tervezetet. A jóvá nem hagyott tervezet – az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezettek tervezetének kivételével – május 20-án automatikusan bevallássá válik. A héten, csütörtökig este 8-ig elérhetők a személyi jövedelemadóval, a programok telepítésével, valamint a nyomtatványok elektronikus elküldésével kapcsolatos menüpontok a NAV 1819-es Infóvonalán. Minden hétköznap 8 óra 30 perctő
2021. május 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Ingyenesen letölthető a védőoltást igazoló mobilalkalmazás
Ingyenesen letölthető a védőoltást igazoló mobilalkalmazás
Péntektől már ingyenesen letölthető az a jelenleg tesztüzemmódban működő mobilalkalmazás, amely igazolja az oltás tényét, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltásra. A Google Play áruházban „EESZT alkalmazás” nevű, az App Store-ban pedig „EESZT Lakossagi” nevű applikáció nagyban megkönnyíti mind az oltottak, mind a szolgáltatók dolgát. Azokon a helyeken, ahol a látogatás védettségi igazolványhoz kötött, a szolgáltató mostantól - a védettségi igazolvány felmutatása helyett - akár QR-kód leolv
2021. május 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Kedvező a 16-18 évesek oltási hajlandósága
Kedvező a 16-18 évesek oltási hajlandósága
Kedvező, hogy sok 16-18 éves fiatal is hajlandó beoltatni magát a koronavírus ellen, hiszen ezzel ők is részei lesznek az "össznépi védettségnek" - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa a közmédiának nyilatkozva. Szlávik János hozzátette: a "nyájimmunitást" könnyebb elérni, ha több ember veszi fel az oltást. Arra kérte a fiatalokat, hogy még többen regisztráljanak, hiszen ezzel nem csupán saját magukat védik, hanem nagyobb veszélynek kitet
2021. május 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Újabb 1,2 millió Sinopharm-vakcina érkezett Magyarországra
Újabb 1,2 millió Sinopharm-vakcina érkezett Magyarországra
Vasárnap újabb 1,2 millió adag Sinopharm-vakcina érkezett Kínából Magyarországra, ezzel már 4,5 millióra nőtt a leszállított kínai vakcinák száma - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette: köszönettel tartoznak a kínai partnereknek a korrektségükért, mivel a május 31-i határidő előtt bő két héttel leszállították ezt a mennyiséget is. Emlékeztetett: a Sinopharm-vakcina globális használatát a közelmúltban engedélyezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO), így minden
2021. május 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A fiatalok több mint fele regisztrált az oltásra
A fiatalok több mint fele regisztrált az oltásra
A 16-18 évesek több mint 50 százaléka regisztrált a koronavírus-elleni vakcinára, az oltások beadása keddig tart - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának. Galgóczi Ágnes fontosnak nevezte, hogy az oltásra érkezőknél legyen ott a szülői beleegyező nyilatkozat. Elmondta, minden korcsoport folyamatosan regisztrálhat az oltásra, ezt követően pedig állandó jelleggel lehet időpontot foglalni az oltópontokra a Sinopharm-, az AstraZeneca-, a Pfizer- é
2021. május 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.