60 százalékos béremelést kaptak a bírák és az ügyészek

2022. január 05.
Nyíregyháza

Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó: megvalósult a bírák és az ügyészek béremelése! - írta az igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésében. Varga Judit közlése szerint a három ütemben történő illetményemelés eredményeképpen három év alatt összesen több mint 60 százalékos béremelésre került sor. A döntés közel háromezer bírót és kétezer ügyészt érint, akiknek illetményalapja így mára 566 660 forintra növekedett. 2020. január 1-jétől a bírák számára átlagosan 32 százalékos, míg az ügyészek

60 százalékos béremelést kaptak a bírák és az ügyészek

Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó: megvalósult a bírák és az ügyészek béremelése! - írta az igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésében. Varga Judit közlése szerint a három ütemben történő illetményemelés eredményeképpen három év alatt összesen több mint 60 százalékos béremelésre került sor. A döntés közel háromezer bírót és kétezer ügyészt érint, akiknek illetményalapja így mára 566 660 forintra növekedett. 2020. január 1-jétől a bírák számára átlagosan 32 százalékos, míg az ügyészek számára 21 százalékos illetményemelés valósult meg, mellyel egy szintre hozták fizetésüket. 2021-ben a 2020-as illetményalap 12 százalékával, idén pedig további 13 százalékával emelkedett a bérük - írta a miniszter.

Friss hírek
Friss hírek