Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

A főváros mellett a fürdővárosok is vonzották a magyarokat
A főváros mellett a fürdővárosok is vonzották a magyarokat
A népszerű látnivalók között szerepelt többek között az Egri vár, a Festetics-kastély, a Nyíregyházi Állatpark és a Sóstó Zoo.
2024. március 11.
Tovább a hírre.
Fokozott ellenőrzés az utakon
Fokozott ellenőrzés az utakon
Közlekedési ellenőrzés indult.
2024. március 11.
Belföld
Tovább a hírre.
Beiktatták hivatalába Sulyok Tamás köztársasági elnököt
Beiktatták hivatalába Sulyok Tamás köztársasági elnököt
A Szent György téri ünnepség a díszzászlóalj és a gróf Nádasdy Ferenc huszárosztály katonai tiszteletadásával kezdődött, majd a történelmi zászlók bevonulása és a történelmi egyházak áldása után Sulyok Tamás köztársasági elnök mondott beszédet.
2024. március 10.
Belföld
Tovább a hírre.
Húsz évnél hosszabb börtönbüntetést is kaphatnak majd a pedofilok
Húsz évnél hosszabb börtönbüntetést is kaphatnak majd a pedofilok
Igazolhatja a kiskorúak szexuális bántalmazásának szigorúbb büntetőjogi megítélését célzó kormányzati terveket a Komárom-Esztergom vármegyében, illetve Budapesten február végén elfogott pedofilok ügye.
2024. március 10.
Belföld
Tovább a hírre.
Halálos kerékpáros baleset történt Nyíregyházán
Halálos kerékpáros baleset történt Nyíregyházán
Baleset történt Nyíregyházán a Korànyi- Eperjes utca kereszteződésében
2024. március 09.
Tovább a hírre.
Kisboltok és a vendéglátók is csatlakozhatnak az új visszaváltó rendszerhez
Kisboltok és a vendéglátók is csatlakozhatnak az új visszaváltó rendszerhez
Kisboltok és a vendéglátók is csatlakozhatnak az új visszaváltó rendszerhez, a napokban be is mutattak egy mobil visszaváltó automatával felszerelt járművet, amellyel begyűjthetők a kézi visszaváltással átvett alumínium, műanyag és üveg palackok.
2024. március 09.
Belföld
Tovább a hírre.
Másfél tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Tisza árteréből
Másfél tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Tisza árteréből
Másfél tonna hulladéktól tisztították meg a Tisza árterét a hagyományos tavaszi folyótakarítási akciójuk során a PET Kupa Egyesület csapattagjai Vásárosnamény közelében.
2024. március 09.
Tovább a hírre.
Vasárnap Budafokon játszik a Nyíregyháza Spartacus
Vasárnap Budafokon játszik a Nyíregyháza Spartacus
A hétvégén folytatódik a labdarúgó Merkantil Bank Liga NB-II, a Nyíregyháza Spartacus pedig Budafokon lép pályára a 24. fordulóban.
2024. március 08.
Sport
Tovább a hírre.
A Nyíregyházi Egyetemre látogatott a román nagykövet
A Nyíregyházi Egyetemre látogatott a román nagykövet
Nyíregyházi látogatása fontos állomásaként március 6-án a Nyíregyházi Egyetemre is ellátogatott Őexc. Gabriel-Cătălin ŞOPANDĂ Románia rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete.
2024. március 08.
Tovább a hírre.
Tavaszi karbantartás a Kossuth téren
Tavaszi karbantartás a Kossuth téren
A NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai a mai napon Nyíregyháza főterén szorgoskodtak.
2024. március 08.
Tovább a hírre.
Márciustól teljes sebességre kapcsolt a lakásbiztosítási kampány
Márciustól teljes sebességre kapcsolt a lakásbiztosítási kampány
Márciustól teljes sebességre kapcsolt a lakásbiztosítási kampány, most először egy hónapig szabadon felmondhatják a szerződésünket az évfordulójától függetlenül.
2024. március 08.
Belföld
Tovább a hírre.
A Budavári Gospel Kórus Nyíregyházán ad koncertet
A Budavári Gospel Kórus Nyíregyházán ad koncertet
A Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplom ad otthon a Budavári Gospel Kórus böjti koncertjének, március 10-én vasárnap.
2024. március 08.
Programajánló
Tovább a hírre.