Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Ingyenes korrepetálás a diákoknak Bécsben
Ingyenes korrepetálás a diákoknak Bécsben
Bécsben a város által finanszírozott, ingyenes korrepetáláson vehetnek részt az általános és középiskolás tanulók, valamint kihelyezett oktatóállomásokon kérhetnek segítséget, ha nehézségeik adódtak az otthoni tanulás közben. A „Támogatás 2.0“ felzárkóztató programot, melyet mintegy 28.000 osztrák diák vesz igénybe, minden félévben meghirdetik. 2014 őszén indult a program. A tanulók a német nyelvi kompetenciák fejlesztése mellett angol nyelvből és matematikából is kérhetnek segítséget a szakképz
2018. január 29.
Tovább a hírre.
Országszerte 39 moziban vetítik újra a Testről és lélekről című alkotást
Országszerte 39 moziban vetítik újra a Testről és lélekről című alkotást
Országszerte 39 moziban ismét vetítik csütörtöktől a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről című filmet - közölték az alkotók az MTI-vel hétfőn. A közlemény szerint Enyedi Ildikó filmjét már több mint 105 ezren látták. Az érdeklődésre való tekintettel február 1-jétől, csütörtöktől csaknem egy évvel a premier után számos budapesti és vidéki mozi tűzi ismét műsorra az alkotást, többek között Nyíregyházán is újra látható lesz a világhírű produkció. A Testről
2018. január 29.
Tovább a hírre.
Tetőzött a Szajna Párizsban
Tetőzött a Szajna Párizsban
A Szajna vízszintje 5,85 méteren tetőzött hétfőn Párizsban, a vízszintje már nem emelkedik, de egyelőre nem is csökken, az ár levonulása várhatóan nagyon lassú lesz, így akár hetekig is eltarthat, amíg teljesen helyreáll az élet a francia fővárosban. A Párizst átszelő folyó, amelynek partján találhatók a legjelentősebb múzeumok és kulturális intézmények, vízszintje négy méterrel magasabb az átlagos szintnél, de ez a szint elmarad a 2016. júniusi 6,1 métertől, illetve az 1910-es rekordtól, amikor
2018. január 29.
Tovább a hírre.
Kisvárdai tanulók ismerkedtek a bíróság feladataival
Kisvárdai tanulók ismerkedtek a bíróság feladataival
A napokban a Kisvárdai Szent László Általános Iskola tanulói pedagógusok kíséretében látogathattak el a Kisvárdai Járásbíróságra, ahol a bírák és bírósági dolgozók tevékenységről hallhattak tájékoztatást. A mintegy 20 lelkes és kíváncsi diák megtekintette az épület fő helyiségeit, majd az egyik tárgyalóteremben meghallgatták Kapinné dr. Farkas Gyöngyi a bírósági elnök asszony rövid, koruknak megfelelő előadását a „Nyitott Bíróság” program és a „Gyemekközpontú Igazságszolgáltatás” céljairól, ered
2018. január 29.
Tovább a hírre.
Emelkedik a benzin ára
Emelkedik a benzin ára
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. Az emeléssel a benzin átlagára literenként 367 forintra nő. A benzin ára legutóbb pénteken változott. A gázolaj ára nem változott pénteken sem, így az továbbra is 371 forintba kerül literenként.
2018. január 29.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Bemutatkoztak az új autóbuszok Nyíregyházán
Bemutatkoztak az új autóbuszok Nyíregyházán
Megérkezett az új, CNG buszflotta első két darabja Nyíregyházára. Nyíregyháza MJV Önkormányzata az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében nyert 100%-os intenzitású támogatással 41 darab sűrített földgázzal üzemelő, úgynevezett CNG buszt. Január 25-én egy szóló, valamint egy csuklós gépjármű érkezett a Kossuth térre, amit először a képviselők tekinthettek meg, majd egész nap a belvárosi járókelők is megnézhettek, kipróbálhattak. A teljes flotta február elejéig érkezik Nyíregyh
2018. január 29.
Tovább a hírre.
Az új lakások jobban drágultak, mint a használtak
Az új lakások jobban drágultak, mint a használtak
Folytatódott az áremelkedés a lakáspiacon, az új lakások jobban drágultak, mint a használtak - derült ki az ingatlan.com hétfői, MTI-nek küldött elemzéséből. Az elemzés alapján a legnépszerűbb méretű, 50-70 négyzetméteres új lakások átlagos négyzetméterára január közepén Budapesten 673 ezer forint volt, Győrben 337 ezer forint, Debrecenben és Szegeden pedig 396 ezer és 383 ezer forintba került egy-egy négyzetméter. A közlemény továbbá ismertette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb
2018. január 29.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Január 31-ig érvényesek a tavalyi éves autópálya-matricák
Január 31-ig érvényesek a tavalyi éves autópálya-matricák
Január 31-ig, azaz szerda éjfélig érvényesek a 2017. évi éves országos és megyei autópálya-matricák. A díjak idén nem változnak, de új fizetős szakaszok kerültek a rendszerbe, mint például Győr-Moson-Sopron megyében az M85-ös Csornát elkerülő második szakasza, valamint Hajdú-Bihar megyében az M35-ös Debrecen-Berettyóújfalu szakasza. Bartal Tamás, a NÚSZ igazgatóságának elnöke korábban közölte: rekordszámú, csaknem 14 millió e-matricát vettek az autósok tavaly, mintegy 8 százalékkal többet az elő
2018. január 29.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Májustól parkolási rendváltozásokra kell számítani Nyíregyházán
Májustól parkolási rendváltozásokra kell számítani Nyíregyházán
Még nyugodtan parkolhatnak megszokásból Nyíregyháza belvárosában, hiszen a közgyűlés által nemrégiben elfogadott parkolási rendváltozások, csak májustól lépnek hatályba. Ahogy arról már sokan hallhattak a híradásokból, a parkolókat üzemeltető gazdasági társaság javaslatára és lakossági kéréseknek eleget téve, több belvárosi utca válik fizetőssé május elsejétől. Ettől a naptól már fizetni kell: a Holló, Csillag, Kölcsey Ferenc, Jósa András, Kiss Ernő, Sólyom utcákon, a Sólyom közben, a Bujtos utc
2018. január 29.
Tovább a hírre.
„Ovi-zsaru” program Fehérgyarmaton
„Ovi-zsaru” program Fehérgyarmaton
Az "Ovi-zsaru" program keretében tartottak gyerekeknek közlekedésbiztonsági előadást rendőrök a fehérgyarmati Szent István téri óvodában a napokban. A látogatás alkalmával az ovisok korosztályuknak megfelelő felvilágosítást kaptak a biztonságos gyalogos- és kerékpáros közlekedési szabályokról. A főként nagycsoportos óvodások részére kidolgozott bűn - és balesetmegelőzési témájú program célja a gyermekek áldozattá válásának megelőzése, biztonságérzetük erősítése, és annak elősegítése, h
2018. január 29.
Tovább a hírre.
Prostituáltként dolgozó párja pénzéből tartotta fenn magát
Prostituáltként dolgozó párja pénzéből tartotta fenn magát
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kitartottság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 26 éves nyíregyházi lakos ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2014. nyarától a barátnője által Németországban és Svájcban folytatott prostitúciós tevékenységből keresett anyagi javakból tartotta fenn magát. A nyomozás adatai szerint a férfi a befolyt pénzösszegből többször kért párjától különböző kiadásainak fedezésére, melyre bizonyítékként szolgálnak a gya
2018. január 29.
Tovább a hírre.
Sikeres volt a közigazgatás átalakítása
Sikeres volt a közigazgatás átalakítása
Sikeres a közigazgatás 2010-ben elkezdett átalakítása, az átlagemberek és a vállalkozások számára is gyorsabbá vált az ügyintézés - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen. Varga Mihály a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal kibővített ügyfélszolgálatának átadásán azt mondta: könnyebbé, gyorsabbá és olcsóbbá vált az ügyintézés. E folyamat része az adóhivatali ügyfélszolgálatok kormányablakokba költözése. 64 újabb településen válik elérhetővé a személyes ügyintézés. Lázár
2018. január 29.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.