Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Ismét lehet pályázni a Népi építészeti program támogatásaira
Ismét lehet pályázni a Népi építészeti program támogatásaira
Ebben az évben 1,5 milliárd forint forrás jut a központi költségvetésből a magán vagy közösségi tulajdonban lévő, helyi vagy országos védelem alatt álló népi építészeti emlékek helyreállítására - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel. A közlemény felidézi, hogy a kormány tavaly indította el programját a népi műemlékeink és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvásának és fenntartásának érdekében. A 2017-ben lebonyolított, 300 millió forint keretösszegű programban 4
2018. március 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A NAV felkészül a digitális jövőre
A NAV felkészül a digitális jövőre
A NAV 2.0 megújulási program egyik fontos célja, hogy az adó- és vámhatóság felkészüljön a digitális jövőre - mondta Kalocsai Kornél, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) stratégiai projekt koordinációért felelős szakfőigazgatója csütörtökön Debrecenben. A miniszteri biztos a 6. nemzetközi adó- és vámkonferencia magnyitóján tartott előadásában hangsúlyozta, hogy a megújulási program eredményeként 2021-re Európa egyik legmodernebb színvonalú e-adózási szolgáltatása jöhet létre, több adminisztráció
2018. március 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Közel egymilliárd forint jut a határon túl élő magyarok egészségügyi felzárkóztatására
Közel egymilliárd forint jut a határon túl élő magyarok egészségügyi felzárkóztatására
Az egészségben eltöltött évek számának növelése és az egészségmegőrzés területén a különböző "jó gyakorlatok" átültetése a célja annak programnak, amelyet uniós támogatással a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) közösen valósít meg. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának politikai államtitkára a témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a projektre 986 millió forint vissza nem térítendő uniós forrást használhatnak
2018. március 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Már 636 intézmény csatlakozott az idei digitális témahéthez
Már 636 intézmény csatlakozott az idei digitális témahéthez
Már 636 intézmény csatlakozott az idei, harmadik alkalommal meghirdetett digitális témahéthez, amelynek célja a fiatalok felkészítése a digitális világra, az online információk közötti válogatásra, azok strukturált keresésére, saját megoldások keresésére és megosztására - hangzott el az április 9. és 13. között létrejövő eseményt beharangozó sajtótájékoztatón. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára arról beszélt, a kormányzati cél az, hogy minél nagy
2018. március 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Romániában 87-re nőtt a halálos áldozatok száma
Romániában 87-re nőtt a halálos áldozatok száma
Romániában 87-re nőtt az influenza halálos áldozatainak száma - közölték csütörtökön a román hatóságok. A román tisztiorvosi szolgálat közlése szerint tovább nőtt a múlt héthez képest a légúti megbetegedéssel orvoshoz forduló betegek száma, és jelentősen meghaladja a tavalyi év azonos időszakában jegyzett megbetegedéseket. Súlyos légúti megbetegedés miatt több mint 141 ezer ember fordult orvoshoz, ami 67 százalékkal haladja meg a tavalyi megbetegedések számát és 4,5 százalékos növekedést jelent
2018. március 08.
Tovább a hírre.
Tovább nő a nyugdíjbiztosítások szerepe
Tovább nő a nyugdíjbiztosítások szerepe
Tavaly a nyugdíjbiztosításokkal rendelkező ügyfelek 80 százaléka, mintegy 150 ezer ügyfél vette igénybe a nyugdíjbiztosításhoz kötődő adókedvezményt, az idén akár 200 ezerre is nőhet ez a szám - mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnöke a csütörtökön rendezett szakmai konferencián. Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója elmondta: a jegybank adatai szerint a biztosítók tavaly 948 milliárd forint díjbevételt értek el, ez 6,7 százalékos növekedés az
2018. március 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Országosan több mint 45 ezer laptopot adnak át a pedagógusoknak
Országosan több mint 45 ezer laptopot adnak át a pedagógusoknak
Megkezdődött annak a több mint 45 ezer laptopnak az átadása, amelyet a digitális kompetencia fejlesztését célzó, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt keretében kapnak meg a pedagógusok. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára Kecskeméten az első 51 laptop átadásán az eszközhasználat biztosításán túl fontosnak nevezte azt is, hogy a pedagógusok megfelelő tudás birtokában használhassák a számítógépeket. Erre szintén kiemelt figyelmet fordí
2018. március 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Újabb premier a színházban
Újabb premier a színházban
Szombaton újabb nagyszínpadi bemutatóra készül a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. Schiller Don Carlosa Hamlet vagy Bánk bán mellett a drámairodalom egyik legismertebb vívódó hőse, akinek szintén az a „gyönyörű teher” jutott osztályrészül, hogy neki kellene helyretolni a kizökkent időt. Az eredetileg a barokk Spanyolország lenyűgöző, fény-árnyék kulisszái közt játszódó politikai krimi és szerelmi forrongás címszereplője egy tiszta szívű, nagyra hivatott, Európán átívelő ambíciókat és romantik
2018. március 08.
Tovább a hírre.
Három év fogházbüntetésre ítélték a ludastói balesetet okozó buszsofőrt
Három év fogházbüntetésre ítélték a ludastói balesetet okozó buszsofőrt
Jogerősen három év letöltendő fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék csütörtökön azt a buszsofőrt, aki az általa vezetett iskolabusszal halálos közúti balesetet okozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ludastó és Geszteréd között - közölte a törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel. Toma Attila tájékoztatása szerint a vádlottat az elsőfokú bíróság halálos tömegszerencsétlenség okozásának vétségében mondta ki bűnösnek és két év felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta. Ezt az ítéletet súl
2018. március 08.
Tovább a hírre.
Háromszoros forgalmat hoz a szállodákban az ünnepi hosszú hétvége
Háromszoros forgalmat hoz a szállodákban az ünnepi hosszú hétvége
Háromszoros forgalmat hoz a magyarországi szállodákban a négynapos ünnepi hosszú hétvége egy átlagos márciusi hétvégéhez képest a Szallas.hu adatai szerint. Budapest, Eger és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb belföldi úti célok, a legtöbben 4 csillagos wellness-szállodában foglaltak szobát. A négynapos pihenő alkalmából átlagosan 52 600 forintot, közel másfélszer többet költenek a magyarok egy "ünnepmentes" márciusi hétvégéhez képest. A foglalások harmadát SZÉP-kártyával rendezik a vendég
2018. március 08.
Tovább a hírre.
Vasárnap este adják át a Magyar Filmdíjakat
Vasárnap este adják át a Magyar Filmdíjakat
Március 11-én, vasárnap este rendezik meg a Vígszínházban a 3. Magyar Filmdíj gálát, amelyen 23, köztük a legjobb játékfilm-, tévéfilm-, dokumentumfilm-, kisjátékfilm- és animációs film kategóriában hirdetnek győztest. A legjobb játékfilmnek járó díjért az 1945, az Aurora Borealis, A Viszkis, a Kincsem és a Testről és lélekről című film versenyez.
2018. március 08.
Tovább a hírre.
A floridai törvényhozás lehetővé tette egyes tanárok felfegyverzését az iskolákban
A floridai törvényhozás lehetővé tette egyes tanárok felfegyverzését az iskolákban
A floridai törvényhozás szerdán megszavazott egy olyan törvényt, amely korlátozza a katonai jellegű fegyverek viselésének jogát, de lehetővé teszi, hogy egyes tanárokat és iskolai alkalmazottakat felfegyverezzenek. A törvényjavaslatot előbb a floridai szenátus, majd szerdán a képviselőház is megszavazta, 67:50 arányban, és most Rick Scott kormányzó aláírására vár. Az új törvény 18 évről 21-re emeli a fegyvervásárláshoz kötelezően előírt korhatárt, és megemeli a pszichológiai kezelésekre szánt ál
2018. március 08.
Tovább a hírre.