Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Történelmi rekord a Debrecen Airporton
Történelmi rekord a Debrecen Airporton
2018 júliusában is markánsan fejlődött a Debrecen Airport utasforgalma. Az előző év azonos időszakával összehasonlítva idén júliusban 22%-kal többen, mintegy 45 050-en keresték fel Magyarország legdinamikusabban fejlődő repülőterét. Ez történelmi rekord, hiszen egy hónapon belül soha sem fordultak még meg ennyien a Debrecen Airporton. Idén már 8 metropoliszba, London, Párizs, München, Milánó, Moszkva, Eindhoven, Malmö mellett Tel Avivba is van közvetlen menetrend szerinti járata Debrecennek, és
2018. augusztus 07.
Tovább a hírre.
Idén nagyobb az érdeklődés a diákhitel iránt
Idén nagyobb az érdeklődés a diákhitel iránt
A diákhitel iránt idén jóval nagyobb az érdeklődés a korábbi évekhez képest a számos kedvező változás miatt - mondta Imre Zita, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán kedden. Kiemelte: a diákok 20-25 százaléka veszi fel a kizárólag képzési díjra fordítható diákhitelt, a Diákhitel2-t. Ennek a kamata nulla százalékra csökkent. A szabadfelhasználású Diákhitel1 kamata 2,3 százalék maradt, ezt a diákok 10-11 százaléka igényli. A diákhitelesek átlagosan 8 év alatt fizeti
2018. augusztus 07.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Három év alatt 81 ezer családnak segített a csok az otthonteremtésben
Három év alatt 81 ezer családnak segített a csok az otthonteremtésben
Az indulása óta eltelt három évben 81 ezer családnak, nagyjából 330 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) - mondta az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten. Novák Katalin annak apropóján összegezte a csok eredményeit, hogy három éve, 2015 júliusában indult a program, amelyet azóta többször bővítettek, és egyszerűsítették az igénylését. A csok egyre népszerűbb, a kormány egyre több családnak tud segíteni abban, hogy méltó körülményeket t
2018. augusztus 07.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
„Szigetelj” a MÁV-val!
„Szigetelj” a MÁV-val!
Kedvezményekkel, helyszíni jegypénztárral és éjszaka is közlekedő HÉV-vel készül Európa egyik legnagyobb zenei fesztiváljára a 150 éves vállalatcsoport. Ötven százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a MÁV-START azoknak, akik az augusztus 8. és 15. között zajló Sziget Fesztiválra utaznak. A kedvezmény igénybe vehető a budapesti Keleti, Nyugati és Déli pályaudvarra, illetve Kelenföld, Kőbánya-Kispest és Zugló állomásokra induló vonatokra, bármely belföldi állomásról, így a többi között
2018. augusztus 07.
Tovább a hírre.
Rekordok dőltek meg a hétvégén a Balatonon
Rekordok dőltek meg a hétvégén a Balatonon
A hétvégén rekordot döntött a balatoni strandok látogatottsága, kedvez a forró nyár a balatoni szállásadóknak is – derül ki a szállás-, kemping- és strandüzemeltetők MTI-nek adott nyilatkozataiból. Az idén akár kétjegyű is lehet a vendégforgalom növekedése a Balatonnál – mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke az MTI-nek hétfőn. A 23 tagszervezetet, illetve közel 3 ezer turizmusban érdekelt balatoni vállalkozót tömörítő szervezet elnöke rámutatott: rendkívül felértéke
2018. augusztus 07.
Tovább a hírre.
A Burattino Bábszínház remek előadásokkal készül a nyár utolsó hónapjában is
A Burattino Bábszínház remek előadásokkal készül a nyár utolsó hónapjában is
A Burattino Bábszínház a nyári vakáció utolsó hónapjában is remek előadásokkal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. Augusztus 7-én, kedden 14.00 órától a Nyuszi kaland című mese látható a Futurobi Játszóházban. Szerdán 10.00 órától a Kiskondás, szombaton 16.00 órától a Surranó és Brekkenő, míg vasárnap 10.00 órától a Nyuszi kaland részesei lehetnek az érdeklődők, ha ellátogatnak a bábszínház állandó játszóhelyére. Vasárnap, a délután folyamán azonban a bábszínházat kiviszik Sóstóra, a Parkfürd
2018. augusztus 07.
Tovább a hírre.
Megajándékozták az első vendéget a Hotel Pangeában
Megajándékozták az első vendéget a Hotel Pangeában
A Hotel Pangeába, Nyíregyháza új exkluzív szállodájába tegnap megérkezett az első vendég. A modern városok program keretében, az 1,7 milliárd forintos beruházás, alig 1 év alatt valósult meg. A Nyíregyházi Állatpark üzemeltetésében működő tematikus szálloda vendégei nemcsak korlátlanul látogathatják a méltán híres állatgyűjteményt, hanem megismerkedhetnek egy kicsit a dinoszauruszok világával is. Az első vendégek Veszprémből érkeztek és a Nyíregyházi Állatpark gesztusaként ajándékba kapták a lef
2018. augusztus 07.
Tovább a hírre.
Berendezési tárgyak kaptak lángra egy sényői családi házban
Berendezési tárgyak kaptak lángra egy sényői családi házban
Berendezési tárgyak kaptak lángra egy sényői családi házban hétfőn délután, a Szabadság utcában. Az ott lakóknak sikerült a tüzet megfékezniük. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral oltották el a lángokat, majd a füsttel telítődött épületrészeket átszellőztették.
Az útról lesodródott egy személygépkocsi hétfőn este a régi 4-es számú főútról, Komoró és Fényeslitke között. A balesetben hárman sérültek meg. A kisvárdai hivatásos tűzoltók vonultak a műszaki mentéshez, akik a gépkocsit
2018. augusztus 07.
Tovább a hírre.
Havi másfél száz rendőr szerel le
Havi másfél száz rendőr szerel le
Idén átlagosan 146-an hagyták el a rendőrséget havonta – írja a napi.hu az Országos Rendőr-főkapitányság információja alapján. A gazdasági portál azt írja, a pályaelhagyásban jelentős szerepe lehet annak, hogy 2019. januártól a túlórákat már csak szabadnappal ellentételezhetik az állomány számára, miközben sokan nagyon is számítanának a pénzre. Pintér Sándor belügyminiszter nemrég egy parlamenti ellenzéki interpellációra reagálva közölte, csak 2018 első hat hónapjában 8,5 milliárd forintot fizet
2018. augusztus 07.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Félmillió látogató érkezhet a Szigetre
Félmillió látogató érkezhet a Szigetre
Az idei Sziget Fesztiválon, augusztus 8. és 15. között igazi sztárparádé várható. Csaknem félmillió fesztiválozóra készülnek a fővárosban. A szervezők az utolsó simításokon dolgoznak, és az ottalvós bérletes látogatók harmada már be is költözött – közölte az M1 Híradója. A legtöbben a szabad kempingekbe mennek, saját sátorral, de az igényesebb, szinte összkomfortosnak nevezhető zárt kempingekben is telt ház várható. A legnagyobb tömeget a kezdő napra, vagyis szerdára várják. Vasárnap lép fel a N
2018. augusztus 07.
Tovább a hírre.
Országszerte figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
Országszerte figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
Országszerte továbbra is tartós hőségre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez kedden reggel eljuttatott veszélyjelzésük szerint Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. A jelenlegi előrejelzések szerint a következő napokban tovább fokozódik a hőség.
2018. augusztus 07.
Tovább a hírre.
Több országban tombol a tűz Európában
Több országban tombol a tűz Európában
Portugáliában, Spanyolországban és Svédországban is napok óta küzdenek a lángokkal. A nagy meleg és szárazság miatt egyelőre eredménytelenül. Sok helyen megkezdődtek az evakuálások. Portugáliában több mint ezer tűzoltó és katona küzd a lángokkal. Helikopterekből szórják a vizet, mert a füst miatt a repülőgépek nem tudnak felszállni. Ám a tűz szinte megállítatlanul terjed tovább. Spanyolország délnyugati részén szintén erdőtüzek pusztítanak. A hatóságok több mint kétszáz tűzoltót vezényeltek a té
2018. augusztus 07.
Tovább a hírre.