Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Negyedik lett Norvégiában a nyíregyházi diszkoszvető
Negyedik lett Norvégiában a nyíregyházi diszkoszvető

Szerdán délután hét ország legjobb diszkoszvetői álltak a dobókörbe a norvégiai Bergenben, köztük a Nyíregyházi Sportcentrum diszkoszvetője, Szikszai Róbert is. A hideg, 9 fokos hőmérséklet és a szemerkélő eső nagyon megnehezítette a dobók dolgát, de ennek ellenére is remekül helyt állt a Sportcentrum versenyzője, hiszen a negyedik helyet sikerült megszereznie a nemzetközi mezőnyben. A nyíregyházi atlétának nincs sok ideje a pihenésre, hiszen a hétvégén már Budapesten az 5. Magyar Szuper Li
2018. augusztus 24.
Tovább a hírre.
Mérséklődött a természetes népességfogyás az első fél évben
Mérséklődött a természetes népességfogyás az első fél évben

Kevesebb halálozás és születés volt az első fél évben, mint az előző év azonos időszakában; összességében mérséklődött a természetes fogyás - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében. A közlemény szerint január és június között a születések száma 2,4, a halálozásoké 3,8 százalékkal volt kevesebb, mint 2017 azonos időszakában. Így a természetes fogyás 6,3 százalékkal, 1597-tel csökkent 2017 első félévéhez képest. Nőtt a házasságok száma idén az első félévben: 22 161 pár kötött
2018. augusztus 24.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Kezdődik a Vidor fesztivál
Kezdődik a Vidor fesztivál
Mától kilenc napig a Vidámság fővárosává válik Nyíregyháza, kezdetét veszi a 17. Vidámság és Derű országos seregszemléje, azaz a Vidor fesztivál. A belvárosba járók már kora délutántól részesei lehetnek a nyitónap programjainak. 15 órakor kinyit a Vidor falu, és ellepik a várost az utcazenészek, kinyit a Vidor kert és a színpadokon is egymást érik majd a fellépők. Az ünnepélyes megnyitó fél hétkor kezdődik a nagyszínpadon, amit az idei fesztivál egyik újdonsága követ, mégpedig ingyenes színházi
2018. augusztus 24.
Tovább a hírre.
Ezúttal sem talált legyőzőre a nyíregyházi golfozó
Ezúttal sem talált legyőzőre a nyíregyházi golfozó

A 29. Magyar Junior Nyílt Bajnokságon mindent vitt Závaczki Bálint. A versenyen 12 ország 82 versenyzője állt rajthoz, és a nyíregyházi golfozó a magyar és a nyílt kategóriát is megnyerve, a verseny legjobb egyéni eredményével győzött. Bálint 2015-ben ennek a versenynek a megnyerésével került fel a felnőtt férfi világranglistára és immáron negyedszer védte meg címét.(nyiregyhaza.hu)

2018. augusztus 24.
Tovább a hírre.
Fucsovics Djokoviccsal kezd a US Openen
Fucsovics Djokoviccsal kezd a US Openen
Fucsovics Mártont elkerülte a szerencse a hétfőn rajtoló amerikai nyílt teniszbajnokság, a US Open sorsolásán, ugyanis a magyar játékos az első fordulóban a 13-szoros Grand Slam-bajnok szerb Novak Djokoviccsal találkozik. Az év negyedik Grand Slam-tornáján a világranglistán karriercsúccsal 40. Fucsovics a talán legjobb formában lévő játékossal mérkőzhet: Djokovic júliusban nyert Wimbledonban, múlt vasárnap pedig Cincianntiben is diadalmaskodott, ezzel történelmet írt, elsőként nyert mind a kilen
2018. augusztus 24.
Tovább a hírre.
Országos ökológus konferencia a Nyíregyházi Egyetemen
Országos ökológus konferencia a Nyíregyházi Egyetemen

Augusztus 28-30 között rendezik meg a Nyíregyházi Egyetemen a 11. Magyar Ökológus Kongresszust. Az Ökológus Kongresszus 3 évente kerül megrendezésre, amely a magyar ökológus társadalom legnagyobb, az ökológia tudományának legszélesebb spektrumát bemutató tudományos találkozója. Az idei kongresszuson 115-en vesznek részt képviselve az ország valamennyi főbb ökológiai kutatással foglalkozó műhelyében folyó munkát. A kongresszus három napja során 14 szekcióban hangzanak el előadások az Ökoló
2018. augusztus 24.
Tovább a hírre.
Vízben Fitten - Strandvízilabda hétvége Sóstón
Vízben Fitten - Strandvízilabda hétvége Sóstón

A nyár utolsó nagy dobása lesz várhatóan a Vízben Fitten Strandvízilabda kupa, amit augusztus utolsó hétvégéjén rendeznek Nyíregyházán a Sóstói 50 méteres medencében. Az esemény az Észak-Alföldi régió egészségfejlesztése a szabadidősport és a vízisport révén című program keretében zajlik majd. A mérkőzéseket strandvízilabda szabályok szerint játsszák. A vízben egyszerre csapatonként 4+1 tartózkodhat, akik folyamatosan menet közben is cserélhetnek. Az esemény beugró „kakukktojás” csapata a Z
2018. augusztus 24.
Tovább a hírre.
Hármas karambol volt Nyíregyházán
Hármas karambol volt Nyíregyházán

Három személygépkocsi ütközött össze csütörtökön délután Nyíregyházán, a László utcában. A város hivatásos tűzoltói a gépkocsikat áramtalanították. A balesetben senki nem sérült meg.
2018. augusztus 23.
Tovább a hírre.
Késelés Párizsban
Késelés Párizsban
Leszúrta az anyját és lánytestvérét, egy harmadik embert pedig súlyosan megsebesített az utcán egy iszlamista radikalizmus miatt nyilvántartott férfi csütörtökön Párizs külvárosában. Az alkoholista és drogfüggő támadót, aki súlyos pszichiátriai problémákkal is küzdött, járőröző rendőrök lőtték le. A támadás elkövetését röviddel a történtek után az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára, de semmifajta bizonyítékkal nem szolgált. Rendőrségi tájékoztatás szerint a késelés délelőtt történt az
2018. augusztus 23.
Tovább a hírre.
Bűnmegelőzési program Nyíregyházán
Bűnmegelőzési program Nyíregyházán
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai augusztus 29-én 9 és 12 óra között Nyíregyházán, a Szabadság téri parknál a „Polgárok vagyonvédelmét elősegítő” bűnmegelőzési programmal várják az érdeklődőket. A kijelölt információs ponton szakemberek adnak személyre szabott tanácsokat és ajánlásokat az állampolgárok vagyonbiztonságának növelése érdekében. Az országos kezdeményezésű kampánysorozat célja, hogy szakemberektől származó információk közreadás
2018. augusztus 23.
Tovább a hírre.
Újra helyén a Vénusz szobor
Újra helyén a Vénusz szobor
A napokban már átadták a Bessenyei tér egyik legnagyobb fejlesztését a Szabadtéri Színpadot, de a környező területeken, még zajlanak a munkálatok. Ugyanis a Benczúr és Bessenyei tér zöldterületei is megújulnak, a tervek szerint már szeptember végén birtokba is vehetik a városlakók. A napokban a tér emblematikus figurája is a helyére került, mégpedig Kisfaludi Strobl Zsigmond, Vénusz születés című szobra, mely némi ráncfelvarráson esett át. A mintegy 1,2 milliárd forint értékű program részeként a
2018. augusztus 23.
Tovább a hírre.
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Bartucz Péter
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Bartucz Péter


Az államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából tartottak ünnepséget kedden, Budapesten, az Agrárminisztériumban. Ebből az alkalomból dr. Nagy István agárminiszter állami és miniszteri kitüntetéseket adott át. Bartucz Péter, a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. Gúthi Erdészet erdészeti igazgatója Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át a magyar vadgazdálkodás területén végzett négy évtizedes, eredményes szakmai vezetői tevékenységéért. Bartucz Péter irányítása al
2018. augusztus 23.
Tovább a hírre.