Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Vagyonvédelem a Vidoron is
Vagyonvédelem a Vidoron is
A Vidor fesztivál rendezvényei több ezer embert vonzanak napról napra Nyíregyházán. A színes programok és szórakozási lehetőségek mellett sajnos azokat is megtaláljuk a belvárosban, akik nem a szórakozás, hanem a haszonszerzés miatt érkeznek a fesztiválra. A tolvajok szívesen tevékenykednek a nagy tömegeket vonzó rendezvényeken, így fordítsunk kellő figyelmet értékeinkre is – figyelmeztetnek a rendőrség szakemberei. dr. Kovács Attila, a Megyei Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési osztályának vezet
2018. augusztus 28.
Tovább a hírre.
Tízmilliárdok kamatoznak babkötvényekben
Tízmilliárdok kamatoznak babkötvényekben
Július végéig közel 16 ezer start-értékpapírszámlát nyitottak a szülők, a nagyszülők gyerekeiknek, unokáiknak, így már mintegy 160 ezer gyermeknek kamatozik kisebb-nagyobb összeg babakötvényben - nyilatkozta Tállai András a Magyar Időknek kedden. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: jelenleg 47 milliárd forintja van a jövő generációinak babakötvényben. Az állam jelenleg 42 500 forint életkezdési támogatást adott, illetve ad automatikusan minden 2005. december 31. után születet
2018. augusztus 28.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Remekül szerepeltek a nyíregyházi sportolók
Remekül szerepeltek a nyíregyházi sportolók

Kiélezett, nagy küzdelmek zajlottak a hétvégén Budapesten, a Lantos Mihály Sportközpontban, ahol immár ötödik alkalommal rendezték meg a Szuper Liga döntőt és a 2. Serdülő Ligát. Hozta a formáját és stabilan versenyzett Szikszai Róbert, diszkoszvető, akitől csak Kővágó Zoltán tudott többet dobni. A lányok mezőnyéből pedig kiemelkedett Kerekes Dóra, aki az első helyig dobta be a diszkoszát. A férfiak mezőnye még két ezüstéremmel gazdagodott. Tasi T. Dávid 400 méteren, Bakosi Péter pedig ma
2018. augusztus 28.
Tovább a hírre.
Lakossági fórumot tartottak Piricsén
Lakossági fórumot tartottak Piricsén
Roma származású felnőtteknek tartott lakossági fórumot augusztus 23-án Piricsén Kormosné Balogh Bernadett r. őrnagy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa és Rozsnyai Miklós r. őrnagy, a Nyírbátori Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere. A rendőrök beszámoltak a Rendőrség Biztonságra Nevelő Iskolai Programjairól, majd ismertették a résztvevőkkel a családon belüli erőszak kezelésével összefüggő rendőrségi feladatokat, és a 112-es központi se
2018. augusztus 28.
Tovább a hírre.
Vezetői engedély nélkül és hamis rendszámtáblával közlekedett
Vezetői engedély nélkül és hamis rendszámtáblával közlekedett

A Tiszavasvári Rendőrkapitányság Tiszalöki Rendőrőrsének járőrei július 30-án Tiszalök külterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 40 éves férfit. A rendőrök az intézkedés alatt megállapították, hogy a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, ezért szabálysértési eljárást indítottak vele szemben. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a gépkocsin lévő hatósági jelzés egy másik járműhöz tartozik. A rendőrök a tiszalöki lakost a Tiszavasvári Rendőrkapitányságra előllították
2018. augusztus 28.
Tovább a hírre.
Vádat emelt az ügyészség a szerb ékszertolvaj ellen
Vádat emelt az ügyészség a szerb ékszertolvaj ellen
Míg egy gyűrűt kifizetett, az alatt négy másikat ellopott idén májusban egy nyíregyházi ékszerboltból egy szerb férfi. A vádirat szerint a férfi május 14-én dél körül megjelent Nyíregyháza belvárosában, az egyik ékszerboltban azzal a szándékkal, hogy arany ékszereket lopjon. A vádlott a bolt eladóitól gyűrűk után érdeklődött, és miközben a kínálatot alaposan szemügyre vette, az eladók figyelmét elterelve összesen 279.000,- forint értékben négy aranygyűrűt rejtett el a pénztárcájában. Egy további
2018. augusztus 28.
Tovább a hírre.
Katasztrófakockázatot értékelő rendszer épül
Katasztrófakockázatot értékelő rendszer épül
Egységes, országos katasztrófakockázati értékelőrendszer épül ki a jövő év végére közel 3 milliárd forint felhasználásával, az Európai Unió támogatásával. A projekt keretében egy olyan, térinformatikai alapú katasztrófakockázat-értékelési adatbázist alakítanak ki, ami képes akár egy-egy településre vonatkozóan is azonosítani a potenciális veszélyforrásokat és azok hatását. A programvezető Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mellett az Országos Meteorológiai Szolgálat, az Országos Vízügyi F
2018. augusztus 28.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Az utolsó tankönyvcsomagok is megérkeznek az iskolákba
Az utolsó tankönyvcsomagok is megérkeznek az iskolákba
Az utolsó tankönyvcsomagok is megérkeznek ma az alaprendelésekből az iskolákba – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence elmondta, hogy 12,5 millió tankönyv került ki az oktatási intézményekbe kevesebb mint egy hónap alatt. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy minden iskola számára biztosítottak a tankönyvek a szeptemberi tanévkezdéshez. A 12,5 millió tankönyvből közel 8,5 millió az állami fejlesztésben kidolgozott kiadvány, a többit magánkiadók adták k
2018. augusztus 28.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Erzsébet-utalványokkal támogatják az iskolakezdést
Erzsébet-utalványokkal támogatják az iskolakezdést

Ahogy a korábbi években is a megyeszékhely önkormányzata idén is Erzsébet utalvánnyal járul hozzá a rászorulók iskolakezdéséhez, mely készétel, ruházat, valamint tanszer vásárlására használható fel. Az utalványokat az érintettek postai úton, augusztusban kapják kézhez. Amennyiben a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága, valamint hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzete és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága augusztus 01. napján fennállt,
2018. augusztus 28.
Tovább a hírre.
Öt autó ütközött két balesetben az M3-ason
Öt autó ütközött két balesetben az M3-ason

Két baleset történt egyszerre kedd reggel az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 122-es kilométernél: előbb egy kamion és egy terepjáró ütközött össze, majd néhány száz méterrel később három gépkocsi csúszott egymásba. A helyszínre Mezőkövesdről érkeztek ki a hivatásos tűzoltók, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Elsődleges információink szerint a két balesetben több ember is megsérült.(hvg)
2018. augusztus 28.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Sűrű program a Szparinál
Sűrű program a Szparinál

Az NB II-es bajnokság legutóbbi fordulójában 2:1-es vereséget szenvedett a Nyíregyháza Spartacus. A csapat Fodor Ferenc góljával még vezetett, ám a Zalaegerszeg fordított, és megnyerte a találkozót. A Nyíregyháza szerdán a Monor ellen lép pályára idegenben, vasárnap pedig a tavaly még az élvonalban szereplő Vasast fogadja. Ezen a mérkőzésen a nyíregyházi futball 90. évfordulója alkalmából köszöntik az 1980-as legendás Szpari aranycsapat tagjait is.
2018. augusztus 28.
Tovább a hírre.
Száraz, napos, melegebb idő
Száraz, napos, melegebb idő
Kedden az ország legnagyobb részén ragyogó napos időre van kilátás, csapadék nem várható. A gyenge, mérsékelt északi-északnyugati szelet, csak helyenként kísérhetik élénk lökések. A hajnali 8-15 fokról délutánra 26 és 29 fok közé melegszik a levegő. Frontmentes idő.(időkép)
2018. augusztus 28.
Tovább a hírre.