Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Pályaválasztási fórum és nyílt nap a Zrínyiben
Pályaválasztási fórum és nyílt nap a Zrínyiben
A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium pályaválasztási fórumot tart szeptember 11-én, kedden 16 órától a gimnázium tornatermében. A tanulók szeptember 19-én, nyílt napon ismerkedhetnek az iskola életével. Az Arany János Tehetséggondozó Program szülői tájékoztatójára pedig szeptember 26-án 10 órától kerül sor, amikoris a tanulók nyílt nap keretében 11 órától 13 óráig látogathatják az órákat. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. További információk az iskola honlapján, a zrinyinyh.hu o
2018. szeptember 05.
Tovább a hírre.
Szeptemberben is lesz Hulladékért virágot akció
Szeptemberben is lesz Hulladékért virágot akció
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. szeptember 10. és 22. között ismét megszervezi a Hulladékért virágot elnevezésű akciót. A két hét során a különválogatott papír-, műanyag-, öblösüveg-, fém- csomagolási hulladékokért, valamint italos kartondobozokért, utalványt, vagy növényi hulladékból készült komposztot kapnak a résztvevők. Az akció ideje alatt a Korányi Frigyes út 3. sz. alatti Hulladékudvarban adhatók le a hulladékok, hétfőtő
2018. szeptember 05.
Tovább a hírre.
Egyre többen fordítják lakásvásárlásra megtakarításukat
Egyre többen fordítják lakásvásárlásra megtakarításukat
Érezhetően többet költenek vásárlásra, építkezésre a megtakarításukból, mint az előző években azok, akik lakás-takarékpénztárral rendelkeznek. Kevesebben fordítják megtakarításukat korábban felvett lakáscélú hiteleik kiváltására, és jóval többen lakásvásárlásra, építésre. A Lakástakarék ügyfelek között korábban az volt a jellemző, hogy a többség nem új lakás vagy ház vásárlására költötte megtakarítását, hanem inkább a már meglévő otthonuk felújítására, korszerűsítésére. Dinamikusan növekszik azo
2018. szeptember 05.
Tovább a hírre.
Elfogták egy cigarettával kereskedő adócsaló bűnszervezet tagjait
Elfogták egy cigarettával kereskedő adócsaló bűnszervezet tagjait
Elfogták és őrizetbe vették egy adócsalással gyanúsított bűnszervezet hat tagját, akik Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyéből továbbértékesítési céllal több mint 16 ezer doboz magyar adójegy nélküli cigarettát szállítottak Bács-Kiskun megyébe. A bűnözői csoportot egy férfi testvérpár működtette, őket egy hivatásos állományú rendőr is segítette, a szállításhoz szükséges kommunikációban a testvérpár egyik tagjának élettársa is részt vett. A gyanúsítottak 2018 júliusától szállítottak adójeg
2018. szeptember 05.
Tovább a hírre.
Az összehordott szemét gyulladt meg Tiszavasváriban
Az összehordott szemét gyulladt meg Tiszavasváriban

Hulladéktároló körül az összehordott szemét gyulladt meg kedden délután Tiszavasváriban, az Erdő utcában. A város önkormányzati tűzoltói egy vízsugárral és kéziszerszámok segítségével oltották el a lángokat. Személyi sérülés nem történt.
2018. szeptember 04.
Tovább a hírre.
Két nagyméretű fa az úttestre dőlt Kisvárdán
Két nagyméretű fa az úttestre dőlt Kisvárdán
Két nagyméretű fa az úttestre dőlt kedden reggel Kisvárdán, a Török utcában. A város hivatásos tűzoltói láncfűrésszel és kéziszerszámok segítségével szüntették meg a forgalmi akadályt. Szintén Kisvárdán a Petőfi utcában kerítésre és garázsra dőlt fák eltávolításánál dolgoztak a tűzoltók, míg Mátészalkán, az Ipari út egyik telephelyén egy melléképületre szakadt fa eltávolítása adott feladatot a város hivatásos tűzoltóinak. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.
2018. szeptember 04.
Tovább a hírre.
Nyílt nap a Kölcsey Gimnáziumban
Nyílt nap a Kölcsey Gimnáziumban


A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium nyílt napot tart szeptember 12-én (szerdán) 8 órától a gimnázium iránt érdeklődő nyolcadik osztályos tanulók és szüleik számára. A nap folyamán megismerkedhetnek a résztvevők a Kölcseyben folyó nevelő-oktató munkával, lesz általános tájékozató, de tanítási órákat is lehet majd látogatni. 16.30-tól pedig a szülőket pályaválasztási szülői értekezletre hívják a tornaterembe, ahol Márk Attila Olivér igazgató fog tájékoztatást adni a felvételi eljárás
2018. szeptember 04.
Tovább a hírre.
Megújult a mátészalkai gyalogos felüljáróhíd
Megújult a mátészalkai gyalogos felüljáróhíd


A mátészalkai vasútállomáson visszaadták a gyalogosforgalom részére a felújított gyalogos felüljáróhidat. A híd acélszerkezetét június 17-én emelték le és a helyben végzett munkát követően az előzetes terveknek megfelelően két fázisban, éjszakánként emelték vissza. A felújítás során acélszerkezeti javításokat és a hídszerkezet korrózióvédelmét végezték el a szakemberek. A repülőhíd visszaemelése után az utómunkálatok következtek, melyek keretén belül – a gyalogosok biztonságos közleked
2018. szeptember 04.
Tovább a hírre.
Határsértőket fogtak el Tarpán
Határsértőket fogtak el Tarpán

Lakossági bejelentést követően vontak intézkedés alá négy határsértőt a Beregsurányi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai Tarpán, szeptember 4-én reggel. Az okmányokkal nem rendelkező két férfi, egy nő és egy gyermek kínai állampolgárnak vallották magukat. A külföldieket a rendőrök idegenrendészeti eljárás lefolytatása érdekében előállították a határrendészeti kirendeltségre.(police.hu)
2018. szeptember 04.
Tovább a hírre.
A barabási rendőrök egy gyümölcsösben fogták el a csempészeket
A barabási rendőrök egy gyümölcsösben fogták el a csempészeket
A Barabási Határrendészeti Kirendeltség járőrei elfogtak két ukrán-magyar kettős állampolgárt, akik a hátukra erősített mesterládákban csempésztek cigarettát Ukrajnából Magyarországra szeptember 3-án. A rendőrök egy Tiszaadony és Tiszakerecseny közötti gyümölcsösben fogták el a két férfit. A rendőrök a férfiakat és a négyezer doboz zárjegy nélküli csempészett cigarettát, amelynek értéke meghaladja az ötmillió forintot, átadták az eljárás lefolytatására illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkat
2018. szeptember 04.
Tovább a hírre.
Magyarország a hetedik legkedveltebb befektetési célpont
Magyarország a hetedik legkedveltebb befektetési célpont
Magyarország világszerte a hetedik legkedveltebb befektetési célpont az IBM Global Location Trends legújabb, 2017-es adatokat tartalmazó jelentése szerint – közölte a tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár. Menczer Tamás hozzátette: a magas hozzáadott értékű külföldi befektetések rangsorában Magyarország szintén az élvonalban, a 16. helyen áll. Az államtitkár elmondta, hogy az országot a gazdasági környezet teszi vonzóvá a befektetők számára, itt találha
2018. szeptember 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A fiatalok többsége iskola mellett is vállal munkát
A fiatalok többsége iskola mellett is vállal munkát
Elkezdődött az iskola, ami korábban azt is jelentette, hogy a nyári munkát vállaló fiatalok befejezik a pénzkeresést és csak a tanulásra koncentrálnak. Ez a régi gyakorlat azonban az utóbbi években jelentősen megváltozott. Ma már a fiatalok többsége iskola mellett is vállal munkát annak érdekében, hogy megkeressék a zsebpénzüket. A fiatalok mellett a munkaadók is felismerték annak előnyeit, ha diákokat foglalkoztatnak. Hiszen akár napi egy-két órára, vagy néhány napra is igénybe vehetnek munkaer
2018. szeptember 04.
Tovább a hírre.