Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Még lehet jelentkezni a LIKE 4-re
Még lehet jelentkezni a LIKE 4-re

Nyíregyháza város önkormányzata negyedik alkalommal rendezi meg a Váci Mihály Kulturális Központtal közösen a város legnagyobb tehetségkutató versenyét a LIKE-ot. Ebben az évben is két kategóriában (az ének és tánc műfajában) léphetnek a zsűri elé a résztvevők.A Jelentkezési határidő: Szeptember 30. Információk a versenyről: a VMK honlapján, a LIKE4. Nyíregyháza facebook oldalán és a 42/411-822 telefonszámon kérhetőek. Válogató időpontja október 27-én lesz.
2018. szeptember 17.
Tovább a hírre.
Kevesebb édességre van szükség a gyerekek étrendjében
Kevesebb édességre van szükség a gyerekek étrendjében

Javult a gyerekek menzai étrendje, de csökkenteni kellene az édességek, a mogyorófélék és a pékáruk mennyiségét – jelentette ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet dietetikusa. Varga Anita elmondta, hogy még mindig túl gyakran szerepelnek a menzai étlapon lekváros, krémes ételek, s a diétás étkeztetést is fejleszteni kell az iskolákban. Szeretnék elérni, hogy javuljon a kommunikáció a gyerekek, a szülők és az iskola egészségügyi szolgálata között. Erre azért van sz
2018. szeptember 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megkezdődnek a főtáblás küzdelmek a Bajnokok Ligájában
Megkezdődnek a főtáblás küzdelmek a Bajnokok Ligájában
Kedden az A, a B, a C és a D csoport első fordulós mérkőzéseivel megkezdődnek a 2018/19-es szezon főtáblás küzdelmei a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
A keddi program:
A csoport:
AS Monaco (francia)-Atlético Madrid (spanyol) 21.00
FC Bruges (belga)-Borussia Dortmund (német) 21.00
B csoport:
Internazionale (olasz)-Tottenham Hotspur (angol) 18.55
FC Barcelona (spanyol)-PSV Eindhoven (holland) 18.55
C csoport:
Crvena zvezda (szerb)-SSC Napoli (olasz) 21
2018. szeptember 17.
Tovább a hírre.
A magyar választók 19 százaléka nem tudja, kihez köthető az őszödi beszéd
A magyar választók 19 százaléka nem tudja, kihez köthető az őszödi beszéd
A 12 éve kiszivárgott őszödi beszédet a magyar választók döntő többsége, 78 százaléka köti Gyurcsány Ferenchez, 19 százalékuk viszont nem tudott megnevezni olyan politikust, aki a hangfelvételhez köthető - olvasható a Nézőpont Intézet kutatási eredményében. A felmérés szerint a legfiatalabb választókat tömörítő korcsoport négytizede nem tudja az egykori kormányfőt kapcsolatba hozni a beszéddel, de a nyolc általánost végzettek 43, illetve a községekben élők 31 százalékát is érinti a "politik
2018. szeptember 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Ma jár le a helyi adók befizetésének határideje
Ma jár le a helyi adók befizetésének határideje

Az elmúlt időszakban több mint 43 ezer nyíregyházi adózó kapta meg a Polgármesteri Hivatal Adóosztályától, a folyószámla egyenlegét tartalmazó értesítőt, az augusztus 7-ig beérkezett befizetések figyelembevételével. Az értesítő tartalmazza az adózó elmaradt tartozását és a 2018. II. félévre esedékes helyi adókat, valamint a gépjárműadót és az esetleges késedelmi pótlékot. A II. félévre esedékes adók eredeti befizetési határideje szeptember 15-e lett volna, azonban ez a határidő idén pihenőn
2018. szeptember 17.
Tovább a hírre.
Nikolics duplázott, a Chicago július után nyert ismét
Nikolics duplázott, a Chicago július után nyert ismét

Nikolics Nemanja két gólt szerzett a Chicago Fire csapatában az észak-amerikai profi labdarúgóliga alapszakaszának vasárnapi játéknapján. A vajdasági születésű csatár végigjátszotta az Orlando City elleni mérkőzést, melynek 3. és 70. percében volt eredményes. A meccset a házigazda Chicago nyerte 4-0-ra. A Fire ezt megelőzően július elsején győzött a bajnokságban, azóta nyolc vereség és egy döntetlen volt a mérlege. Stieber Zoltán a 81. percben lépett pályára a DC United együttesében, amely
2018. szeptember 17.
Tovább a hírre.
Új polgármestere van Tiszavasvárinak
Új polgármestere van Tiszavasvárinak
Szőke Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a vasárnap megtartott időközi polgármester-választáson Tiszavasváriban. Az önkormányzati testületben képviselőként dolgozó kormánypárti jelöltre 1897-en szavaztak. Az újonnan megválasztott polgármester, dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselővel hétfőn reggel tartott sajtótájékoztatót, ahol megköszönték a választók bizalmát. Vinnai Győző szerint a helyiek az elmúlt 8 évet elvesztegetett időnek érzik, szeretnék, ha élhető és fejlődő
2018. szeptember 17.
Tovább a hírre.
Megkéseltek két amerikai kosárlabdázót Romániában
Megkéseltek két amerikai kosárlabdázót Romániában
Megkéseltek két amerikai kosárlabdázót vasárnapra virradó éjszaka a kelet-romániai Brailán, egyikük állapota súlyos, a másik sportolóé stabil. A játékosok több csapattársukkal együtt egy szabadtéri szórakozóhelyen töltötték az éjszakát, ahol hajnali két óra körül tettlegességig fajuló konfliktusba keveredtek egy másik társasággal. Az egyik román portál értesülései szerint a mellékhelyiség előterében támadt rájuk késsel egy büntetett előéletű, közismert alvilági figura, és mindketten számos sérül
2018. szeptember 16.
Tovább a hírre.
Még egy hónapig igényelhetik a téli rezsicsökkentést a fával és szénnel fűtők
Még egy hónapig igényelhetik a téli rezsicsökkentést a fával és szénnel fűtők

A fával és szénnel fűtők még egy hónapig, október 15-ig igényelhetik a 12 ezer forint értékű tüzelőanyagot biztosító téli rezsicsökkentést a kiépített gáz- vagy távhő hálózattal rendelkező települések önkormányzataitól - közölte a Belügyminisztérium. A tárca közleményében kifejtette, hogy az érintetteknek az igénybejelentő nyilatkozatban rögzíteniük kell a kért fűtőanyag fajtáját, amely utólag nem módosítható. A háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyagról az önkormányzatok gondosko
2018. szeptember 16.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Remekül szerepeltek a NYIKSE kosarasai
Remekül szerepeltek a NYIKSE kosarasai
Ismét kosarasokkal telt meg a belváros. Nyíregyházán rendezték szombaton a Streetball Fesztivál egyik állomását, ahol több korosztályban mérték össze erejüket a csapatok. Komoly tétje is volt a versenynek, hiszen a győztesek a budapesti fináléba jutottak. A kosaras fesztiválon minden korosztályban remekül szerepeltek a NYIKSE sportolóiból álló csapatok.Kategóriájában első helyen végzett a Utatnézd, a Sunshine-NYIKSE és a +35-ösök között a NYIKSE is.
2018. szeptember 16.
Tovább a hírre.
Halálos baleset Kótajban
Halálos baleset Kótajban


Az útról lesodródott, árokba hajtott és egy vízátemelő betonpillérének ütközött egy személygépkocsi vasárnap reggel Kótajban, az Ibrányi úton. A balesetben a jármű vezetője, egy középkorú férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A műszaki mentéshez a nyíregyházi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a gépkocsit áramtalanították, majd a forgalmi akadály megszüntetésén dolgoznak.
2018. szeptember 16.
Tovább a hírre.
Az ütközést követően felborult a kamion az M3-ason
Az ütközést követően felborult a kamion az M3-ason

Egy műszaki cikkeket szállító kamion és egy személygépkocsi ütközött össze szombaton este az M3-as autópályán, a 249-es kilométernél, a Budapest felé vezető oldalon, Pócspetri közelében. A balesetben ketten sérültek meg. A műszaki mentéshez a nyírbátori és a baktalórántházi hivatásos tűzoltók vonultak, akik a járműveket áramtalanították, a kamionból az üzemanyagfolyást megszüntették. A rakomány átpakolását követően a Nyíregyházáról érkezett tűzoltódaru segítségével a szerelvényt kerekeire v
2018. szeptember 16.
Tovább a hírre.