Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Gólgazdag női focimeccsek
Gólgazdag női focimeccsek
Jól szerepeltek a hétvégén a nyíregyházi női labdarúgó együttesek. Az NB-II-ben a Szpari 5:2-re nyert idegenben a Monor vendégeként, míg a Nyírség NSC 5-0-ra verte hazai pályán a Feminát. A Spartacus a második, a Nyírség a 6. helyen áll a tabellán. A két nyíregyházi csapat a következő fordulóban, október 13-án épp egymás ellen játszik. A hétvége leggólgazdagabb meccsét a Szpari U19-es együttese vívta Kazincbarcikán, ahol 23-0-ra győztek a mieink.
2018. október 02.
Tovább a hírre.
Idén magasabb lesz nyugdíjprémium, mint tavaly
Idén magasabb lesz nyugdíjprémium, mint tavaly
Idén magasabb lesz a nyugdíjprémium, mint tavaly – jelentette ki a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin elmondta, hogy tartósan jó pályára állt a gazdaság, így tavaly már fizetett nyugdíjprémiumot a kormány, 12 ezer forintot. Idén a 4,4 százalékos gazdasági növekedésnek köszönhetően ez az összeg várhatóan mintegy 18 ezer forint lesz. Az államtitkár azt is kiemelte, hogy még az év vége előtt megkapják az érintettek, hozzávetőleg 2,6 millió, nyugdíjban illetve nyugdíjszerű e
2018. október 02.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Kukorica tarló égett Szakolyban
Kukorica tarló égett Szakolyban
Kétszáz négyzetméteren a learatott kukorica tarló gyulladt meg hétfő délután Szakolyban, a Létai úton. A helyi önkormányzati tűzoltók kéziszerszámok segítségével oltották el a lángokat. Gyümölcsös aljnövényzete kapott lángra szintén hétfőn a délutáni órákban Mezőladányban, az Arany János utca végén. A kisvárdai hivatásos tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámok segítségével fékezték meg a lángokat. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.
2018. október 02.
Tovább a hírre.
Emelkedik az üzemanyagok ára
Emelkedik az üzemanyagok ára



A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. Az árváltozással a benzin 401 forintra, a gázolaj 421 forintra drágul literenként. A gázolaj ára legutóbb pénteken változott, literje 3 forintos emeléssel, 415 forintra drágult. A benzinár utoljára múlt szerdán változott, 3 forintos csökkenéssel, 396 forintra mérséklődött. Érdemes figyelniük az autósoknak, mert akár 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a
2018. október 02.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Japán diákok érkeznek a Cantemus Kórushoz
Japán diákok érkeznek a Cantemus Kórushoz


Október 6-án (szombaton) 18 órai kezdettel egy Japánból érkezett középiskola hangszeres növendékeinek és kórusának hangversenyét hallhatják az érdeklődők a Kodály Zoltán Általános Iskolában. Bizonyára mindenki számára ismert, hogy Japánból rendszeresen érkeznek vendégek a Nyíregyházi Cantemus Kórushoz. Van aki már többször is megfordult várusunkban a szigetországból, de olyan is akad, aki most először látogat el ide. A japán középiskola hangszeres tanulói pár napig magyar hangszeres t
2018. október 02.
Tovább a hírre.
Idegenrendészeti őrizetbe vették az albán határsértőket
Idegenrendészeti őrizetbe vették az albán határsértőket
A Nyírbátori Határrendészeti Kirendeltség járőrei szeptember 30-án az esti órákban Penészlek belterületén elfogtak két határsértőt. Az intézkedés alatt megállapították, hogy az albán állampolgárok illegálisan léptek be Magyarország területére, továbbá magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni. A rendőrség a külföldieket idegenrendészeti őrizetbe vette.
2018. október 01.
Tovább a hírre.
Döntetlennel zárult a „Papi foci”
Döntetlennel zárult a „Papi foci”
Fényeslitkén rendezték meg szeptember 28-án, pénteken a Magyar Paragrafus Kupa válogatott csapata és a Nyíregyházi Egyházmegyét képviselő pap válogatott közötti barátságos labdarúgó mérkőzést. A papok és az igazságszolgáltatás területén dolgozók nyolcadik alkalommal mérték össze tudásukat a sportpályán. A mérkőzés döntetlennel ért véget, mindkét csapat 2-2 gólt rúgott. A jó hangulatú mérkőzés után Fényeslitke polgármestere kiadós vacsorával kedveskedett a résztvevőknek, majd elismerést adtak át
2018. október 01.
Tovább a hírre.
Szépkorúak biztonságáért
Szépkorúak biztonságáért
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a helyi rendőrkapitányságok munkatársai az elkövetkezendő napokban a megyében több helyszínen tartanak az Idősek világnapja alkalmából bűnmegelőzési előadást. Szeretnék felhívni a hallgatóság figyelmét a korosztályukat leginkább veszélyeztető bűncselekményekre, és azok elkerülési lehetőségeire. Az előadásokon szó esik a trükkös lopásokról, a házalókról, az árubemutatók jelentette veszélyekről, a lakásvédelemről, az in
2018. október 01.
Tovább a hírre.
Változások a Mozdulj Nyíregyháza! programjaiban
Változások a Mozdulj Nyíregyháza! programjaiban
Október 3-án (szerdán) elmarad a Zrínyi Ilona Gimnáziumban a 17 órai „Gerinctorna" és az azt követő „Latin cardio fitnesz" foglalkozás, a tornateremben zajló műszaki munkálatok miatt. Október 8-án (hétfőn) és 10-én (szerdán) a Continental Arénában a délelőtti foglalkozások (esésmegelőzés és csontritkulás mozgásprogram) egyéb rendezvény miatt szintén elmaradnak. Október 13. (szombat) munkanap, ezért ezen a napon nem lesz a Kölcsey Gimnáziumban Fitt-jóga foglalkozás. Október 22. (hétfő) munkaszüne
2018. október 01.
Magyarország
Tovább a hírre.
Emelkedik az üzemanyagok ára
Emelkedik az üzemanyagok ára
A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból az MTI. Az árváltozással a benzin 401 forintra, a gázolaj 421 forintra drágul literenként. A gázolaj ára legutóbb pénteken, a benzinár múlt szerdán változott.
2018. október 01.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Mesemondó versenyt szervezett a Váci Mihály Kulturális Központ
Mesemondó versenyt szervezett a Váci Mihály Kulturális Központ
Szeptember 30. a Magyar Népmese Napja, Benedek Elek születésnapja. E jeles alkalomból immár hagyományos módon szervezett mesemondó versenyt a Váci Mihály Kulturális Központ szeptember 28-án, pénteken 10 órától. A versenyre összesen 49 gyermek jelentkezett szerte a megyéből, 27 alsó tagozatos, 13 óvodás, 8 felsős és 1 versenyző indult speciális kategóriában. A gyerekek lelkesek és mesébe illően felkészültek voltak. Üres kézzel nem is távozott senki. Emléklapot és egy kis ajándékot mindenki hazavi
2018. október 01.
Tovább a hírre.
Újabb kutyafuttató építését tervezi Nyíregyháza Önkormányzata
Újabb kutyafuttató építését tervezi Nyíregyháza Önkormányzata
Újabb kutyafuttató építését tervezi Nyíregyháza Önkormányzata, ezúttal a Család utca Jég u. Nád u. közötti részén létesítenének kutyafuttatót, de előtte a helyi lakosok véleményének és javaslatainak megismerése érdekében lakossági fórumot tartanak október 4-én 17.00 órától. A fórumon a Polgármesteri Hivatal, a NYÍRVV Nonprofit Kft. szakemberei, valamint a lakókörzet önkormányzati képviselője, dr. Adorján Gusztáv tájékoztatják a tervekről a résztvevőket. A lakossági fórum helyszíne: Móra Ferenc Á
2018. október 01.
Tovább a hírre.