Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Felvidéki séta középiskolásoknak
Felvidéki séta középiskolásoknak
Ismét megrendezi a Rákóczi Szövetség középiskolai ifjúsági szervezeteinek szóló Felvidéki séta elnevezésű programját. A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a péntektől vasárnapig tartó program célja, a felvidéki városok, várak magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyeinek felkeresése és megismerése. A Rákóczi Szövetség fontosnak tartja, hogy a Kárpát-medencében élő magyar diákok megismerjék egymást, és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen. Az utazás során Kass
2018. október 12.
Tovább a hírre.
Programok országszerte az Erasmus Napok kapcsán
Programok országszerte az Erasmus Napok kapcsán
Országszágszerte 21 városban előadásokkal, workshopokkal, kiállításokkal és szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket pénteken és szombaton, az Erasmus Napokon. A Tempus Közalapítvány MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Erasmus Napok keretében 1300 különböző programot szerveznek október 12-13-án a világ mintegy 37 országában, Magyarországon 64 különböző eseményre várják a diákokat, egyetemistákat, tanárokat, ifjúsági szakembereket és munkavállalókat. A szakmai programok, játékok, él
2018. október 12.
Tovább a hírre.
Fontos feladat az önkéntesség népszerűsítése
Fontos feladat az önkéntesség népszerűsítése
A Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házak Hálózata létrejöttének (CSEÖH) célja, hogy megértő, egymást segítő, támogató és biztonságot nyújtó társadalmat valósítson meg - mondta az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár csütörtökön, Budapesten. Illés Boglárka a rendezvényen "címbirtokosi" okleveleket adott át azoknak a civil szervezeteknek, amelyek a következő három évben működtetik majd a hálózat megyei és fővárosi irodáit. A rendezvényen címbirtokosi oklev
2018. október 12.
Tovább a hírre.
Hatalmas pusztítás a Michael hurrikán nyomában
Hatalmas pusztítás a Michael hurrikán nyomában
Rombolás és pusztítás maradt a Michael hurrikán nyomában Floridában csütörtökön, a rendkívüli időjárás hét halálos áldozatot is követelt. A helyreállítási munkálatok még nem kezdődtek el, mert házak, utcák és utak állnak másfél-kétméteres vízben, a hömpölygő áradat törmelékeket, autóroncsokat, kicsavart fákat sodor. Az óránként 250 kilométeres sebességgel süvítő szél szinte mindent romba döntött, egyes tengerparti városok mentén a széllökések két és félméteresre emelték a tenger hullámait. Panam
2018. október 12.
Tovább a hírre.
72 óra kompromisszum nélkül
72 óra kompromisszum nélkül
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház nagykállói Sántha Kálmán Szakkórháza hagyományaihoz híven idén is csatlakozik a "72 óra kompromisszum nélkül" elnevezésű önkéntes programhoz. A lelkes önkéntesek október 13-án, szombaton reggel 8 órától igyekeznek különböző közhasznú feladatok ellátásával segíteni a rászorulókon, és szebbé varázsolni a Szakkórház környezetét.
2018. október 12.
Tovább a hírre.
Megkezdte működését a Pest megyei neuropathia centrum
Megkezdte működését a Pest megyei neuropathia centrum
A budapesti Szent Ferenc Kórházban kezdte meg működését a cukorbetegség szövődményeként kialakuló idegkárosodás felismerését és kezelését segítő Pest megyei neuropathia centrum. Az intézményben lehetőség lesz a neuropátia felismerésére és kezelésére, és évente 2800 beteget tudnak majd ellátni. A most megnyílt Pest megyei centrum a 16. ilyen intézmény az országban, a fővárosban hét, vidéken pedig Pécsett, Győrben, Szekszárdon, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon és Nyíregyházán működik még ilyen köz
2018. október 12.
Tovább a hírre.
A katasztrófavédelem is képviselteti magát a Pályaválasztási Kiállításon
A katasztrófavédelem is képviselteti magát a Pályaválasztási Kiállításon

A katasztrófavédelem is képviselteti magát a 19. Pályaválasztási Kiállításon a Continental Arénában. A „Dönts jól, jövőd a tét!” kétnapos pályaválasztási kiállításon, több mint 80 kiállító megfelelő szakmákkal és foglalkozásokkal érkezett a megye pályaválasztói elé, ahol a rendvédelmi szervek, így a katasztrófavédelem munkájával is megismerkedhetnek az érdeklődők. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a három szakterület, a tűzvédelem, az iparbiztonság és a polgári
2018. október 11.
Tovább a hírre.
Lakó-pihenő övezetek közlekedésbiztonsági ellenőrzése Nyíregyházán
Lakó-pihenő övezetek közlekedésbiztonsági ellenőrzése Nyíregyházán
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályainak munkatársai megvizsgálták a lakosságtól érkezett jelzéseket, amelyek szerint Nyíregyháza lakó-pihenő övezeteiben a gépjárművezetők nem tartják be a kötelező sebességhatárt, a megengedettnél jelentősen gyorsabban közlekednek és gyakran az egyéb közlekedési szabályokat is - mint például a kötelező haladási irány követése - figyelmen kívül hagyják. A tapasztaltak alapján a közle
2018. október 11.
Tovább a hírre.
A nyíregyházi nyugdíjasok október 16-án ingyenesen látogathatják meg az Állatparkot
A nyíregyházi nyugdíjasok október 16-án ingyenesen látogathatják meg az Állatparkot
Akárcsak az elmúlt évben, az önkormányzat támogatásának köszönhetően a nyíregyházi lakcímkártyával rendelkező nyugdíjasok október 16-án kedden ingyen látogathatják meg a Nyíregyházi Állatparkot. A legkorábban érkezőket 9 órakor Dr. Kovács Ferenc polgármester fogja köszönteni. Fontos tudnivaló, hogy kedden minden nyugdíjasnak regisztrálnia kell az állatpark pénztáránál. 65 év felett ehhez elegendő a személyigazolvány és a nyíregyházi lakcímkártya felmutatása a pénztárnál. 65 év alatt a nyugdíjas
2018. október 11.
Tovább a hírre.
Fittvasárnap lesz a Continental Arénában
Fittvasárnap lesz a Continental Arénában
Nyíregyháza MJV Önkormányzata a Mozdulj Nyíregyháza! – programsorozat keretében október 14-én szeretettel vár minden nyíregyházi érdeklődőt a Fittvasárnap programra. A rendezvény ingyenes, belépés kizárólag nyíregyházi lakcímkártya felmutatásával lehetséges. A rendezvény fővédnöke: Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere A rendezvényt megnyitja: Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza MJV alpolgármestere Időpont: 2018. október 14. (vasárnap) Kapunyitás 9 órakor! Helyszín: Continental Aréna
2018. október 11.
Tovább a hírre.
Idén várhatóan 80 ezer tonna szilva terem
Idén várhatóan 80 ezer tonna szilva terem
Idén várhatóan 80 ezer tonna szilva terem Magyarországon, ami több az utóbbi néhány év átlagánál - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A közlemény szerint az országban 6400 hektáron folyik üzemi szilvatermesztés. A legjelentősebb termelőkörzet Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Pest megyében van. A jó minőségű magyar étkezési szilva keresett exportcikk, a kivitel 8 és 12 ezer tonna között mozog évente. A Magyarországra importált friss szilva mennyisége elhanyagolható ehhez képest, minte
2018. október 11.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Egészségnap az Apáczaiban
Egészségnap az Apáczaiban
2018. október 11.
Magyarország
Tovább a hírre.