Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Áder János aláírta a munka törvénykönyve módosítását
Áder János aláírta a munka törvénykönyve módosítását
A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását - tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát. Az államfő a honlapra felkerült nyilatkozatában ismerteti, hogy a módosítást - amit az Országgyűlés december 12-én fogadott el - három szempontból vizsgálta meg.
2018. december 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Oktatói kiválóság alapján pedagógusképzésben első a Nyíregyházi Egyetem
Oktatói kiválóság alapján pedagógusképzésben első a Nyíregyházi Egyetem
Megjelent a HVG Diploma 2019-es kiadványa, melyben pedagógusképzéseket folytató egyetemek rangsorában az oktatói kiválóság alapján a Nyíregyházi Egyetem végzett az első helyen. Mint azt az eduline.hu portálon idézik a pedagógusképzések vonatkozásában, az oktatói kiválóság alapján összeállított rangsort a Nyíregyházi Egyetem vezeti, a második helyen a Pécsi Tudományegyetem kara, a harmadik helyen pedig a Debreceni Református Hittudományi Egyetem áll.
2018. december 20.
Tovább a hírre.
Különleges csuhészobor kiállítás a Ridensben
Különleges csuhészobor kiállítás a Ridensben
Különleges, versillusztrációs csuhészobrokból álló kiállítás tekinthető meg a Nyíregyházi RIDENS Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégiumban. Az iskola egyik dolgozója, Tamaskovics Gáborné alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A betlehem Vatikánban is látható, hiszen három másik műalkotás mellett beválogatták a munkát a Római 100 Jászol Nemzetközi Kiállításra. A vatikáni kiállítással egy időben Nyíregyházán is megcsodálhatják az érdeklődők ezt a különl
2018. december 20.
Tovább a hírre.
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum karácsonyi ünnepsége
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum karácsonyi ünnepsége
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum december 18-án tartotta immár 4. alkalommal szép hagyománynak számító karácsonyi ünnepségét. A helyszín ezúttal az NYSZC Inczédy György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Központi Képzőhelyének aulája volt. A színvonalas rendezvényen a Centrum 10 tagintézményének legkiválóbb tanulói (100 diák), az intézmények vezetői és meghívott vendégei voltak jelen. A rendezvényen a meghívott tanulókat is jutalmazták. Az ajándékozás méltó elismerése volt az elmúl
2018. december 20.
Tovább a hírre.
Kisvárdai karácsonyi gyűjtőakció
Kisvárdai karácsonyi gyűjtőakció
A megyei Kormányhivatal Kisvárdai Járási Hivatalának munkatársai - Román István Kormánymegbízott jótékonysági felhívására - a hátrányos helyzetű gyermekek ajándéklistáján lévő álmok valóra váltása érdekében fogtak össze. Az összegyűjtött, főként játékokat, ruhákat, édességeket tartalmazó 130 db ajándékcsomagot ebben az évben a kisvárdai Görögkatolikus Karitásznak ajánlották fel. Az adományok ünnepélyes átadásra a közelmúltban, a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Általános Iskolában került so
2018. december 20.
Tovább a hírre.
Elfogták az embercsempészés miatt körözött férfit
Elfogták az embercsempészés miatt körözött férfit
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai december 19-én, szerdán a fővárosban elfogtak egy 48 éves mongol állampolgárságú férfit, akit embercsempészés elkövetésével gyanúsítanak. A nyomozás adatai szerint az elfogatóparancs hatálya alatt álló férfi több mint egy évvel ezelőtt két mongol férfit bízott meg azzal, hogy Ukrajnában tartózkodó mongol állampolgároknak az ukrán-magyar államhatár illegális átlépéséhez segítséget nyújtsanak, ehhez készpé
2018. december 20.
Tovább a hírre.
Piacok ünnepi nyitvatartása
Piacok ünnepi nyitvatartása
Az ünnepek alatt a nyíregyházi piacok nyitva tartása az alábbiak szerint módosul: december 24-én, 31-én és január 2-án a Búza téri Piaccsarnok a megszokottak szerint nyitva tart, a többi piac zárva lesz. December 25-26-án és január 1-én minden piac ZÁRVA lesz. Január 3-tól pedig minden piac a megszokott nyitvatartási rendben várja a vásárlókat.
2018. december 20.
Tovább a hírre.
Újabb jégdiszkó a Városi Jégpályán
Újabb jégdiszkó a Városi Jégpályán
A Nyíregyházi Sportcentrum december 21-én, pénteken 19.00 órától rendezi meg a Christmas Ice Party elnevezésű karácsonyi jégdiszkóját a Városi Jégpályán, melyre mindenkit szeretettel várnak. A korcsolyázás szerelmeseit pedig várja még a pálya az ünnepek alatt és a két ünnep között is. A nyitva tartás azonban némileg módosul. December 24. és január 1-jén zárva lesz a pálya. December 25. és 26. a délutáni órákban azonban nyitva tart. A két ünnep között pedig a szokásos nyitva tartás lesz érvényben
2018. december 20.
Tovább a hírre.
Ma is várják a frissen sült lapcsánkák a belvárosban sétálókat
Ma is várják a frissen sült lapcsánkák a belvárosban sétálókat
Nyíregyháza MJV Önkormányzata a korábbi évek hagyományaihoz híven idén is frissen sült lapcsánkával várja csütörtökönként 15.30-tól az adventi forgatagban sétálókat. December 20-án Halkóné dr. Rudolf Éva, a köznevelési, kulturális és sport bizottság elnöke kínálja a lapcsánkát, egy a Kossuth-szoborhoz közeli faházban. A lapcsánkát Szoboszlai Gyula mesterszakács, a Nyírségi Ízkirályok Egyesületének elnöke készíti.
2018. december 20.
Tovább a hírre.
Emléklapot kapott a Vikár iskola tanára
Emléklapot kapott a Vikár iskola tanára
Bencs László Emléklapot kapott Hajdú Ágota, a Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola népzene tanára. Az elismerést Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2018. évi utolsó Közgyűlésén adta át ünnepélyes keretek között Dr. Kovács Ferenc polgármester. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése egyes személyek és szervezetek kiemelkedő tevékenységének elismerésére és megbecsülésére alapította egyebek mellett a Bencs László Emléklapot.
2018. december 20.
Tovább a hírre.
Tovább nőtt a légszennyezettség az országban
Tovább nőtt a légszennyezettség az országban
Tovább nőtt a légszennyezettség a magas szállóportartalom miatt. Miskolcon már veszélyesnek minősítették a levegőt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön az MTI-vel azt közölte: a Levegőhigiénés Index alapján öt település levegőminősége egészségtelen, Miskolcon pedig veszélyes. További tizenhárom helyen kifogásolt a levegő, a többi között Nyíregyházán is. Mint kiemelték: veszélyes levegőminőség esetén már az egészséges lakosságcsoportnál is légzőszervi tünetek jelentkezhetnek, emellett a
2018. december 20.
Tovább a hírre.
Drónok miatt zárva a londoni Gatwick repülőtér, budapesti járatot is töröltek
Drónok miatt zárva a londoni Gatwick repülőtér, budapesti járatot is töröltek
Drónok észlelése miatt nem működik a Gatwick repülőtér, London második legnagyobb forgalmú repülőtere. A csütörtökön esedékes két budapesti járatpár közül az egyiket törölték. A Londontól délre fekvő hatalmas légikikötőben először csütörtökre virradó éjjel állították le a forgalmat, miután a repülőtér közvetlen környékén és légterében is több drónt észleltek. A brit polgári repülésügyi törvények közforgalmú repülőterek egy kilométeres körzetében tiltják drónok reptetését. A forgalom később megin
2018. december 20.
Tovább a hírre.