Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Továbbra is gondot okoz a nagy mennyiségű hó Európa-szerte
Továbbra is gondot okoz a nagy mennyiségű hó Európa-szerte
Továbbra is kritikus az osztrák és a német hóhelyzet, eddig 13 halottja van az egy hete tartó rendkívüli havazásnak és még nincs vége az ítéletidőnek. Románia egyes részein komoly fennakadást okozott a téli idő. Itthon főleg a csúszós utak nehezítették az autósok és a gyalogosok életét. Több baleset is történt, mert az ónos eső ráfagyott az úttestre, a sofőrök pedig nem tudtak időben fékezni. Korcsolyapálya helyett egymásra gyűrődő jégtáblák teszik különlegessé a magyar tengert. A szinte állandó
2019. január 13.
Tovább a hírre.
Letartóztatták a Svédországból menekülő gyanúsítottat és segítőit
Letartóztatták a Svédországból menekülő gyanúsítottat és segítőit
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája a napokban közokirat-hamisítás bűntette miatt indult eljárásban elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A nyomozás adatai szerint a svéd állampolgárságú gyanúsított ellen hazájában nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, melynek alapján 2017 decemberében egy londoni repülőtéren elfogták, majd letartóztatását óvadék ellenében bűnügyi őrizetre változtatták. Ezt követően, 2018 februárjában a gyanúsított 50.000 fontot ajánlott fel egy brit állampolgárnak,
2019. január 13.
Tovább a hírre.
Több ezren tüntettek Londonban a brit kormány ellen
Több ezren tüntettek Londonban a brit kormány ellen
Több ezren tüntettek a brit kormány ellen szombaton Londonban, a megszorító intézkedések végét és új általános választások kiírását követelve. Az Emberek Gyűlése a Megszorítások Ellen nevet viselő megmozduláson a szervezők becslései szerint 5-10 ezer ember vett részt, köztük politikusok és szakszervezeti vezetők. A londoni megmozdulást inspiráló franciaországi sárgamellényes tüntetők képviselői is részt vettek a tiltakozáson. Nagy-Britannia a tervek szerint idén márciusban kilép az Európai Uniób
2019. január 13.
Tovább a hírre.
Változatlanul rossz a levegőminőség Északkelet-Magyarországon
Változatlanul rossz a levegőminőség Északkelet-Magyarországon
Változatlanul rossz a levegőminőség Északkelet-Magyarországon. Továbbra is veszélyes volt a levegő minősége Putnokon a tegnapi nap (2019.01.12.) folyamán. Miskolcon egészségtelen, míg Kazincbarcikán és Sajószentpéteren kifogásolt volt a levegőminőség a Levegőhigiénés Index alapján. Nyíregyháza azonban megfelelő minősítést kapott. A légszennyezettség rövid távú egészséghatásai mellett számolni kell annak hosszú távú következményeivel is. A légzőrendszer, a szív- és érrendszer, az immunrendszer és
2019. január 13.
Tovább a hírre.
Különleges olvasóköri találkozó
Különleges olvasóköri találkozó
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szeretettel várja az irodalombarátokat az idén 5 éves Móricz Zsigmond Olvasókör ünnepi találkozójára, január 15-én, kedden 16 órától a könyvtár Kamaratermébe. Az eseményen ünnepi köszöntőt mond dr. Bihari Albertné alapitó körvezető. Ezt követően az olvasóköri tagok idézik fel az elmúlt 5 év emlékezetes pillanatait, majd a nemrég alakult AdHoc Team megzenésített versekkel teszi még emlékezetessebbé ezt a különleges találkozót.
2019. január 13.
Tovább a hírre.
Díjazzák a nyíregyházi cantemus kórus igazgatóját
Díjazzák a nyíregyházi cantemus kórus igazgatóját
A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) a magyar zenekultúra területén végzett kimagasló munkássága elismeréseként KÓTA-DÍJAT adományoz Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagynak, a Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának életmű kategóriában. Ezt az elismerést minden évben, januárban a magyar kultúra napjához kapcsolódva, több kategóriában ítélik oda az arra érdemeseknek. Kóta-díjat korábban is kapott már Szabó Dénes, most azonban egész – a kórusmuzsika és a zenekultúra t
2019. január 13.
Tovább a hírre.
Kézimunka kiállítás nyílik Butykán
Kézimunka kiállítás nyílik Butykán
"Minden nap alkotni, szépet és maradandót" címmel kézimunka kiállítás nyílik a Butykai Művelődési Házban. A Békés Alkony Nyugdíjas Klub kézimunka kiállításának megnyitójára szeretettel várnak minden érdeklődőt január 22-én, kedden 13:00 órától. A kiállítás megtekinthető: március 22-ig (hétfőtől péntekig, 8.00-16.00 óra között). A belépés díjtalan.
2019. január 13.
Tovább a hírre.
Térségünkben havazás, máshol ónos eső
Térségünkben havazás, máshol ónos eső
Ónos eső miatt adott ki riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország délnyugati részére. Keleten, északkeleten, illetve a hegyvidéki területeken még havazás várható, máshol vegyes formában jellemzően havas esőre, esőre lehet inkább számítani. Ugyanakkor a Dunántúl déli felén, a Duna-Tisza közén és az Alföld déli részén helyenként átmeneti, kisebb mennyiségű ónos eső is eshet. Az északkeleti határvidéken, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén vasárnap napközben is kitarthat a fagy
2019. január 13.
Tovább a hírre.
Operatív ellenőrzéseket végez a NAV megyénkben is
Operatív ellenőrzéseket végez a NAV megyénkben is
A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
január 14. (hétfő): Nyíregyháza,
január 15. (kedd): Nagyhalász, Dombrád,
január 16. (szerda): Rakamaz, Tiszanagyfalu,
január 17. (csütörtök): Kisvárda,
január 18. (péntek): Nyírtelek.
A NAV munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást vizsgálják. A revizorok a hét valamennyi napján, a megye egyéb településein is végezhetnek ellenőrzéseket.
2019. január 13.
Tovább a hírre.
Baleset Bökönyben
Baleset Bökönyben
Letért az úttestről és egy fának, majd egy oszlopnak is nekiütközött egy gépkocsi Bökönyben, a Kossuth utcában vasárnap a reggeli órákban. A baleset következtében az oszlop az útra dőlt. A szakolyi önkormányzati tűzoltókat riasztották a helyszínre, akik megkezdték a műszaki mentési munkálatokat.
2019. január 13.
Tovább a hírre.
Idén is Nyíregyházi Egyetem népzenei műsorával indult az Educatio
Idén is Nyíregyházi Egyetem népzenei műsorával indult az Educatio
Január 10. és 12. között rendezték meg idén a budapesti Hungexpo területén az Educatio 2019 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást. A Nyíregyházi Egyetem ötödik alkalommal mutatkozott be közvetlenül a hivatalos megnyitót követően színpadi műsorával. Az Egyetem Zenei Intézet ének-zene–népzene- és népikultúra-tanár szakos hallgatóinak népzenei műsorát láthatták a jelenlévők. A már szinte hagyományosnak mondható népzenei összeállítás alatt, valamint a zeneszámok között képes prezentációt láthattak a ki
2019. január 13.
Tovább a hírre.
Pénteken átutalták a nyugdíjakat
Pénteken átutalták a nyugdíjakat

A Magyar Államkincstár pénteken elutalta a bankszámlákra érkező nyugdíjakat - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint a GIRO Zrt. a Magyar Államkincstárral együttműködve intézkedett a a január hónapban esedékes nyugdíjkifizetések jogszabály szerinti utalásáról. Azt is hozzátették, hogy a nyugdíjak készpénzben történő kézbesítését a Magyar Posta január 16-án, szerdán kezdi meg.(MTI)
2019. január 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.