Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Sipkays sikerek Szolnokon
Sipkays sikerek Szolnokon
A március 21. és 23. között, Szolnokon megrendezett Schnitta Sámuel Emlékverseny országos döntőjében a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma csapata 4. helyezést ért el, valamint a legjobb cukrász, legjobb pincér és legjobb pincér csapat különdíját is elnyerték tanulók. A csapat tagjai: Balogh Ferenc Gergő, Kovács Krisztián, Bodor Miklós, Kaszás Bence, Fürtös Alexandra. Csapatvezető: Dénes Györgyné, felkészítő t
2019. március 27.
Tovább a hírre.
Új tisztifőorvos a megyében
Új tisztifőorvos a megyében
Román István, megyei kormánymegbízott március 25-i hatállyal Dr. Szabó Tündét nevezte ki a Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetőjévé, megyei tisztifőorvossá. Az erről szóló okmányt a főosztály állománygyűlésén március 26-án adta át a kormánymegbízott az új főosztályvezetőnek. Dr. Szabó Tünde orvosi diplomáját a Debreceni Egyetemen szerezte. Orvosként dolgozott a Fehérgyarmati Városi Kórházban, a Nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházban. A DE Egészségügyi Főiskolai Karának szakigazg
2019. március 27.
Tovább a hírre.
Zabkásáknál talált hibákat a Nébih
Zabkásáknál talált hibákat a Nébih
Élelmiszerbiztonsági és jelölési hibákat talált zabkásáknál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Jelölési problémák miatt a 17 termékből 14-nél indult hatósági eljárás. A kisebb jelölési hibák miatt a Nébih figyelmezteti az élelmiszer-vállalkozókat, és intézkedési terv benyújtása mellett kötelezi őket a hibák javítására, a súlyosabbnak számító jelölési problémák miatt hat zabkására élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki a szakemberek. A hivatal honlapján szerdán közzétett táj
2019. március 27.
Tovább a hírre.
Tudományos és technikai fesztivál - Arany- és ezüstérem
Tudományos és technikai fesztivál - Arany- és ezüstérem
Színesen csillogó érmekkel térhetnek haza a BánkiRobot Team tagjai Afrika legnagyobb ifjúsági tudományos fesztiváljáról. Ebben az évben 10. alkalommal rendezték meg a tudományos és technikai fesztivált. Hazánkat első alkalommal képviselte egy kis küldöttség. A fesztivál egyben verseny is, amelyre a 14-24 év közötti ifjú kutatókat, és feltalálókat vártak a világ minden pontjáról. A fesztivált március 21. és 27. között rendezték meg Tunéziában. A világ 32 országából 250 projektet hozott a több min
2019. március 27.
Tovább a hírre.
Húsvétig tart az élelmiszer-ellenőrzés
Húsvétig tart az élelmiszer-ellenőrzés
Az idén az országos tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzési sorozat hétfőtől, a húsvéti ünnepek végéig, április 22-ig tart, az akciót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal koordinálja. Kiemelték, a Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt országos akció során a szakemberek a hagyományosan népszerű árukat, többek között a sonka, tojás, bor, édesség, valamint szezonális zöldség- és gyümölcstermékeket ellenőrzik.
2019. március 27.
Tovább a hírre.
Tovább zajlik a Brexit-ügy
Tovább zajlik a Brexit-ügy
A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszere helyett alternatív megoldásokról vitáznak és szavaznak ma a londoni alsóház képviselői. A volt Brexit-ügyi miniszter, David Davis szerint most lenne esély az alsóház által kétszer is nagy többséggel elutasított eredeti Brexit-megállapodás elfogadtatására. Mindeközben milliók követelik a Brexit leállítását. Kedd estig csaknem 5,8 millióan írták alá azt a minap megjelent hivatalos petíciót, amely követeli, hogy a kormány vonja vissza a Brex
2019. március 27.
Tovább a hírre.
A tulajdonos engedélye nélkül hozta el az autót
A tulajdonos engedélye nélkül hozta el az autót
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást egy 18 éves aranyosapáti lakos ellen. A rendőrök a személygépkocsival közlekedő férfit Aranyosapáti belterületén ellenőrizték még 2018. november 8-án. Megállapították, hogy a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, valamint a járművet a tulajdonos tudta és engedélye nélkül hozta el. A fiatal kihallgatása során beismerte tettét, a büntetőeljárás ideje alatt szabadlábon védekezhetett. A nyomozás vizsgálati sza
2019. március 27.
Tovább a hírre.
Ismét ölt a szén-monoxid
Ismét ölt a szén-monoxid
Gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja az ügyészség azt a kisnaményi nőt, aki szabálytalanul használta a vegyes tüzelésű kályhályát, ennek következtében a szén-monoxid visszaáramlott a lakásba, és a nő 12 éves fia meghalt. A vádlott két gyermekével élt a kisnaményi szoba-konyhás lakásukban, melynek fűtésére egy vegyes tüzelésű vaskályhát használt. A kályha rossz műszaki állapotban volt. A nő a kályhában műanyag flakonokat, zacskókat, illetve bútorlapot is elégetett. Mindezt teté
2019. március 27.
Tovább a hírre.
Idén is sikeres volt a vasutasok TeSzedd! akciója
Idén is sikeres volt a vasutasok TeSzedd! akciója
Több mint 1800 zsák szemetet gyűjtöttek össze vasutasok az idei TeSzedd! akció keretében. Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a TeSzedd! akciót március 18-24. között. A MÁV-csoport 1035 alkalmazottja az egész országban összesen 82 helyszínen gyűjtötte az elhagyott hulladékot, a többi között Kisvárdán is. A vasúttársaság évente átlagosan 2-3000 tonna hulladékot szállíttat el. A cégcsoport nem csak a mostani akció keretében, hanem egész évben folyamatosan gondoskodik az illegális hulladék elsz
2019. március 27.
Tovább a hírre.
Kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing 737 MAX repülőgép
Kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing 737 MAX repülőgép
Hajtóműhiba miatt kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing 737-es MAX 8 típusú repülőgép az egyesült államokbeli Floridában kedden – közölték a hatóságok. A gép Kaliforniába tartott, de kénytelen volt visszafordulni a kiindulási pontra, Orlandóba, miután a pilóták a felszállást követően az egyik hajtóműben hibát észleltek. A fedélzeten nem volt utas, a személyzet rendben leszállt. A repülő egy dél-kaliforniai reptérre indult, ahol a Southwest Boeing 737 MAX gépeit tárolja, miután világszerte
2019. március 27.
Tovább a hírre.
Idén is megrendezik a népszerű Paragrafus Kupát
Idén is megrendezik a népszerű Paragrafus Kupát
Az idén immár 21. alkalommal rendezik meg a Paragrafus Kupa kispályás labdarúgó tornát, Nyíregyházán. Március 30-án, szombaton közszolgálatban és közigazgatásban dolgozó játékosokból álló csapatok mérik össze tudásukat a Bem József Általános Iskola tornatermében. A különleges focitorna célja a mozgás és a sport népszerűsítése, valamint a baráti, ismerősi kapcsolatok ápolása. A 15 perces mérkőzések reggel 7.30-kor kezdődnek. A fődíj maga a Paragrafus Kupa, ami egy vándorserleg. Emellett van egy F
2019. március 27.
Tovább a hírre.
Hamarosan itt az idei Helló Nyíregyháza!
Hamarosan itt az idei Helló Nyíregyháza!
Április 26. újra megrendezik a Helló Nyíregyházát!. Az idei rendezvényen is különféle programok és sztárfellépők várják a belvárosba látogatókat. Az esemény plakátja szerint Rubint Réka, a USNK és a Kozmix érkezik városunkba.
2019. március 27.
Tovább a hírre.