Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Közösségszervezés és építészet
Közösségszervezés és építészet

Elindult egy vadonatúj kezdeményezés, a Közösség - Tér - Település képzési program. A program többek között Nyíregyházáról is várja az építész és közösségszervező szakos hallgatókat - szabad helyek függvényében közösségi és civil szakértő szakos hallgatókat és a kulturális mediáció és humánökológia területén tanuló egyetemistákat is. A program célja, hogy a különféle intézményekről és szakokról érkező hallgatók saját szakmájuk területén kipróbálhassák magukat élesben is, emellett ismerjék m
2019. április 25.
Tovább a hírre.
Forgalomkorlátozások a Tünde utcán
Forgalomkorlátozások a Tünde utcán
Nyíregyházán a Tünde utca felújítása keretében április 29-től várhatóan május 5-ig a Kéményseprő és Ipari utca közötti szakaszon burkolatmarási munkákat végeznek, ezért a forgalmat váltakozó irányban jelzőőrök fogják terelni. A Gömb utca - Kéményseprő utca közötti szakaszon ugyanakkor jelzőlámpás forgalomirányítást vezetnek be a következő hét elején, a meglévő burkolat bontási munkái kapcsán. Ezen a szakaszon várhatóan május 24-ig tart majd a megváltozott forgalmi rend. Hétfőtől megszűnik a Hübn
2019. április 25.
Tovább a hírre.
Testüregben csempészett kokain
Testüregben csempészett kokain
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy brazil hölgy testüregében több mint 400 gramm kokaint találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az utas Sao Pauloból érkezett. A pénzügyőrök igazoltatták, majd teljes áruvizsgálatot végeztek az utas csomagjain és ruházatán. Ugyan a ruházat átvizsgálása során kábítószer gyanús anyagot nem találtak, de az utas viselkedése alapján felmerült a gyanú, hogy a testében rejthette el a kábítószert. A pénzügyőrök az utassal együtt elindultak a Se
2019. április 25.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A hulladékszállítás a megszokott járatrend szerint történik
A hulladékszállítás a megszokott járatrend szerint történik
A hulladékszállítás a megszokott járatrend szerint történik május 1-jén - olvasható az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. közleményében. A nyíregyházi, nagyecsedi és kisvárdai Hulladékkezelő Üzemek, valamint a Nyíregyháza, Korányi F. u. 3. és a Kerék u. 1. szám alatti Hulladékudvarok azonban május 1-jén zárva tartanak.
2019. április 25.
Tovább a hírre.
Fergeteges vígjáték lesz a Szabadtéri Színpad nyitóelőadása
Fergeteges vígjáték lesz a Szabadtéri Színpad nyitóelőadása
A nagy sikerű, többszörös díjnyertes Illatszertár után, Mohácsi János újra egy fergeteges vígjátékot rendez Nyíregyházán. Tegnap délelőtt tartották a DELILA című előadás olvasópróbáját a Móricz Zsigmond Színházban. A darab június 14-én 20.30-tól a Rózsakert Szabadtéri Színpad nyitóelőadása, egyben a Móricz Zsigmond Színház következő évadának első nagyszínpadi bemutatója lesz. A főbb szerepekben Kosik Anitát, Gulácsi Tamást és Horváth László Attilát láthatja a közönség. A szerelmes életmese bölcs
2019. április 25.
Tovább a hírre.
Szombattól kezdődik az előszezon, több vonat indul a Balatonra
Szombattól kezdődik az előszezon, több vonat indul a Balatonra
A MÁV-START április 27-től, szombattól előszezoni vonatokat állít forgalomba a balatoni vonalakon. Soha nem indult ilyen korán a vasúti turisztikai szezon. A vasúttársaság ezzel már jóval a főszezon előtt biztosítja a nyár közeledtével fokozatosan növekvő velencei-tavi és balatoni utazási igény kielégítését. A korábbi pályakorszerűsítések és korszerű motorvonatok beállításával kényelmesebben és gyorsan elérhetők a balatoni állomások, ezért egyre többen utaznak vonattal.
2019. április 25.
Tovább a hírre.
Elektronikai eszközöket és élelmiszert is lopott egy 18 éves hodászi fiatal
Elektronikai eszközöket és élelmiszert is lopott egy 18 éves hodászi fiatal
A Mátészalkai Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 18 éves hodászi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi az április 18-23. közötti időszakban három helyi házba tört be, ahonnan láncfűrészt, elektronikai eszközöket, tévét és élelmiszert tulajdonított el. A rendőrök április 23-án a feltételezett elkövetőt elfogták, és gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozás adatai szerint a férfi más vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is me
2019. április 25.
Tovább a hírre.
Emelkedik a gázolaj ára
Emelkedik a gázolaj ára


A Mol Nyrt. bruttó 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benzin ára nem változik. Az emeléssel a gázolaj literenkénti átlagára 407 forintra nő, a benziné 400 forint marad. Az üzemanyagok ára legutóbb a múlt héten szerdán változott: a 95-ös benzin ára bruttó 5 forinttal 400 forintra, a gázolajé bruttó 4 forinttal 405 forintra emelkedett.(MTI)

2019. április 24.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Nyíregyháza is részese lesz a rekordkísérletnek
Nyíregyháza is részese lesz a rekordkísérletnek


Nyíregyháza is részese lesz annak a rekordkísérletnek, melyet a 10 éves Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervez, „Emeljünk magasba minél több gyereket” címmel. Az országos rendezvény szervezőinek célja egyrészt, hogy megdöntsék a tavalyi világrekordot, így az idén május 11-én az ország több településen izgalmas programokkal várják a családokat, majd pontban 11 órakor a világrekord kísérlet során egyszerre emelik fel a résztvevők a gyermekeiket. A rendezvény másik fontos üzene
2019. április 24.
Tovább a hírre.
Hűtőszekrényt kaptak a rászorulók
Hűtőszekrényt kaptak a rászorulók
Nagy volt az öröme annak a közel harminc rászoruló nagycsaládnak, akik Nyíregyháza önkormányzatának jóvoltából egy új hűtőszekrénnyel lettek gazdagabbak. A háztartási gépeket az idei városbálra ajánlotta fel az Electrolux Lehel Kft. melyeket a napokban már használhatnak is az érintettek. Az erről szóló adományozó leveleket szerdán adta át a városházán dr. Kovács Ferenc polgármester és az Electrolux Lehet Kft. képviseletében Kiss Aranka kommunikációs vezető. A városvezető elmondta: a városbál bev
2019. április 24.
Tovább a hírre.
Magyar Kard Napja Nyíregyházán
Magyar Kard Napja Nyíregyházán
Április 26-án (pénteken) hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Nyíregyházi Magyar Kard Napja. A rendezvény céljai között szerepel a magyar katonai vívóhagyomány megőrzése, a Borsody-vívórendszer gyakorlati bemutatása, továbbá a víváshoz kapcsolódó katonai és civil emléktárgyak, írásos dokumentumok, vívófelszerelések, könyvek bemutatása. Ebben az évben az ünnepség középpontjában Jekelfalussy-Piller György kétszeres kardvívó olimpiai bajnok születésének 120. évfordulója áll. A szervezők 14 órát
2019. április 24.
Tovább a hírre.
Milliárdokat sütögetnek el a magyarok a grillszezonban
Milliárdokat sütögetnek el a magyarok a grillszezonban
Szeretnek grillezni a magyarok, ennek ékes bizonyítéka, hogy tavaly május és augusztus között közel 2 és fél milliárd forint értékben 1200 tonna grillkolbász fogyott a boltokban, de nagy népszerűségnek örvendett a grillsajt is – olvasható a Világgazdaság szerdai kiadásában. A lap azt írja, a grillkolbászoknál értékben 18, mennyiségben 15 százalékos volt a növekedés, a grillsajtokból pedig 755 millió forint értékben 250 tonnányi fogyott, ami értékben 20, mennyiségben 9 százalékos növekedés. Szeré
2019. április 24.
Tovább a hírre.