Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Letették az új nyíregyházi atlétikai központ alapkövét
Letették az új nyíregyházi atlétikai központ alapkövét
Letették a mintegy 7,1 milliárd forintból, kormányzati támogatás segítségével megépülő új atlétikai központ alapkövét hétfőn Nyíregyházán. A beruházás a tervek szerint 2021 tavaszára készül el. Az ünnepségen Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a város legfontosabb sport-infrastrukturális fejlesztésének nevezte a 12 ezer négyzetméteren megvalósuló centrumot, amely többek közt egy szabadtéri atlétikai pálya és egy fedett atlétikacsarnok megépítését foglalja magában. A tavaly megnyitott jégpál
2019. szeptember 10.
Tovább a hírre.
Újabb rekordot döntöttek a Horvátországba utazó magyarok
Újabb rekordot döntöttek a Horvátországba utazó magyarok
Szeptember elsején átlépte a 3 milliót a magyar turisták horvátországi vendégéjszakáinak száma, a tavalyi rekordévhez képest idén még több magyar kereste fel az adriai államot. Tavaly szeptember 10-én haladta meg ezt a számot ez az adat. A korábbi közlések szerint tavaly összesen mintegy 620 ezer magyar turista kereste fel Horvátországot. A magyarok körében továbbra is legnépszerűbb a Kvarner-öböl térsége.
2019. szeptember 10.
Tovább a hírre.
Baleset történt Kocsord belterületén
Baleset történt Kocsord belterületén
Baleset történt a 49-es számú úton, Kocsord belterületén hétfőn, az esti órákban. Eddig tisztázatlan körülmények között egy tehergépjármű és egy személyautó ütközött össze. Az elsődleges adatok szerint a balesetben nem sérült meg senki. A rendőrség teljes útlezárás mellett kezdte meg a baleset helyszínelését.
2019. szeptember 10.
Tovább a hírre.
Támogatják az iskolásokat Nagykállóban
Támogatják az iskolásokat Nagykállóban
Mint minden évben, így idén is támogatással szeretné könnyíteni a szülők kiadásait Nagykálló Város Önkormányzata. Az általános iskolai tanuló részére 3.500 Ft, középiskolai tanuló részére 5.000 Ft, felsőfokú intézmény nappali tagozatos hallgatója esetén 6.500 Ft a támogatás mértéke. Az önkormányzati beiskolázási támogatás iránti kérelem benyújtása igénylőlapon történik, mely a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatánál átvehető. A kérelmek november 30-ig nyújthatók be.
2019. szeptember 10.
Tovább a hírre.
Újra megmozgatják a nyíregyháziakat
Újra megmozgatják a nyíregyháziakat
2013 óta megállás nélkül zajlik a városban a Mozdulj Nyíregyháza! programsorozat. Most még több programmal, újabb helyszínekkel várják a szervezők a városlakókat. Szeptember 23-tól december 1-ig mozoghatnak újra a nyíregyháziak. Az érdeklődőket többek között gerinctorna, fitt-jóga, aerobik, mediball vagy latin és senior táncház is várja. A szervezők gondoltak a gyerekek megmozgatására is. De lesznek egészségügyi szűrések és tanácsadások is. Idén is lesz Bringaváros 7.1, szeptember 28-án. Október
2019. szeptember 10.
Tovább a hírre.
Bikesafe kerékpár-regisztráció Leveleken
Bikesafe kerékpár-regisztráció Leveleken
A Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai BikeSafe kerékpár-regisztrációra várják az érdeklődőket szeptember 12-én csütörtökön 11 órától 15 óráig Leveleken, a Polgármesteri Hivatal előtti téren. Az országos nyilvántartási rendszerbe vételhez a rendőrök lefotózzák a jelentkezők kerékpárjait, majd rögzítik a járművek egyedi jellemzőit, és a tulajdonosok adatait. A regisztrált járműveket végül egy matricával látják el, amely azt jelzi, hogy a kétkerekű már szerepel az adatbázisban. A kezdeményezés
2019. szeptember 09.
Tovább a hírre.
Műveltségi verseny középiskolásoknak
Műveltségi verseny középiskolásoknak
Az „Eötvös Loránd-emlékév” keretében műveltségi versenyt hirdetnek középiskolásoknak, a cél Eötvös Loránd életének, tudományos munkásságának megismerése, megismertetése, a korszak kulturális környezetébe ágyazva. Az érintett legfontosabb témakörök a természettudományok, a történelem és az irodalom. Jelentkezési határidő: szeptember 19. A verseny kezdete: szeptember 20. A kétfordulós Emlékversennyel kapcsolatos további részletek az emlékév hivatalos weboldalán, az eotvos100.hu oldalon érhetők el.
2019. szeptember 09.
Magyarország
Tovább a hírre.
Rendhagyó tárlatvezetés a Szinyei-kiállításon
Rendhagyó tárlatvezetés a Szinyei-kiállításon
Topor Tünde művészettörténész, az Artmagazin főszerkesztője és Winkler Nóra kulturális szakértő, műsorvezető rendhagyó tárlatvezetésére várják az érdeklődőket a Jósa András Múzeumba, a Szinyei kiállításra szeptember 10-én, kedden, 14 órától. A tárlatvezetés végén kortárs irodalmi reflexióval fűszerezik meg a hangulatot Nagy Zsuka költő közreműködésével.
2019. szeptember 09.
Tovább a hírre.
Operatív ellenőrzések a megyében
Operatív ellenőrzések a megyében
A NAV Megyei Adó- és Vámigazgatósága a héten is folytatja ellenőrzéseit megyeszerte. A következő települések készülhetnek a revizorok látogatására. Ma Kékcse, Döge és Kisvárda vállalkozói számíthatnak ellenőrzésekre. Kedden Bököny, Balkány és Geszteréd következik. Szerdán Mátészalka vállalkozói készülhetnek, csütörtökön Csengerbe látogatnak a NAV ellenőrei, a hetet pedig Tiszavasváriban és Tiszalökön zárják. A NAV munkatársai a kereskedők és vendéglátók nyugta- és számlaadását, valamint az építő
2019. szeptember 09.
Tovább a hírre.
Magyar vizsla-emlékérmét adott ki a jegybank
Magyar vizsla-emlékérmét adott ki a jegybank
Emlékérmét bocsátott ki szombaton Magyar vizsla megnevezéssel a Magyar Nemzeti Bank az Országos Vadásznap alkalmából, valamint új, a magyar pásztor- és vadászkutyafajtákat bemutató sorozatot indít. A 2 ezer forint névértékű színesfém Magyar vizsla emlékpénzérmék hazánk törvényes fizetőeszközei, de nem forgalmi célokat szolgálnak. Elsődleges szerepük az ismeretterjesztés, a magyar pásztor- és vadászkutyafajták sokoldalúságának, kiváló tulajdonságainak reprezentálása.
2019. szeptember 09.
Tovább a hírre.
Kokainnak hazudott liszttel szereztek több mint 100 milliót a csalók
Kokainnak hazudott liszttel szereztek több mint 100 milliót a csalók
Rengetg pénzt csaltak ki egy tokaji férfitól, aki azt hitte, részese egy drogüzletnek és busás haszonra tehet szert, de kábítószer helyett csak lisztet kapott. Egy 36 éves férfi öt társával együtt júniusban és júliusban több mint százmillió forintot csalt ki egy tokaji férfitól, akinek négyszeres anyagi haszonnal kecsegtető kábítószer-kereskedelmi ügyletet ajánlott. Az ügyletek mögött nem volt tényleges kábítószermozgás, így kereskedelem sem valósult meg. Szeptember 5-én a tetteseket elfogták. M
2019. szeptember 09.
Tovább a hírre.
Vasárnaptól újra jár a Televonat
Vasárnaptól újra jár a Televonat
Szeptember 8-ától újra közlekedik az előző tanévben sikeres, gyors, olcsó és kényelmes eljutási lehetőséget kínáló Televonat a Nyíregyháza–Debrecen–Nyugati pályaudvar útvonalon. A Televonat az utasok körében kedvelt, légkondicionált, WiFi-vel és konnektorokkal felszerelt, magas utazási komfortot nyújtó motorvonatokkal közlekedik. A Televonat vasárnapi közlekedési rend szerint közlekedik. Hosszú hétvégéken és ünnepek alkalmával, illetve vágányzári munkálatok idején a vonat közlekedése változhat,
2019. szeptember 09.
Tovább a hírre.