Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Aki fázik, már igényelheti a távfűtést
Aki fázik, már igényelheti a távfűtést
Szeptember 15-ével kezdetét vette Nyíregyházán is a fűtési szezon. Ez az időpont a távhővel fűtött lakásoknál fontos, hiszen ettől a naptól már kérhetik a lakóközösségek a fűtés elindítását. A nyíregyházi távhőszolgáltató felkészült a szezon indítására.  A Nyírtávhő Kft. jelenleg 16 ezer nyíregyházi lakásban szolgáltat és ezer közületi fogyasztót lát el. A fűtési szolgáltatás igénylése nem változott, azt minden esetben a lakóközösség képviselőjének kell igényelnei. A szakemberek azt javasolják,
2019. szeptember 20.
Tovább a hírre.
Elkészült a Korányi Frigyes út felújításának első szakasza
Elkészült a Korányi Frigyes út felújításának első szakasza
Befejeződött a Korányi Frigyes utca felújításának első része, melyben már elkészült a Kosbor utcától az Eperjes utcáig tartó szakasz, ezt a gépjárművek már újból használhatják, és a belváros felé vezető oldalon a buszmegállók is visszakerültek eredeti helyükre. Ezzel párhuzamosan a Korányi Frigyes utcával párhuzamos szervízúton is feloldották az egyirányúsítást. A napokban megkezdődik a Sóstóhegyi útig tartó útfelújítás második része is, mely a Csaló-köznél egy körforgalom kialakításával veszi k
2019. szeptember 20.
Tovább a hírre.
Letartóztatásban marad az orosi kettős emberölés gyanúsítottja
Letartóztatásban marad az orosi kettős emberölés gyanúsítottja
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója szeptember 18-án az aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban december 28-ig meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását. A férfi egy orosi családi háznál augusztus 26-án két embert vadászpuskával lelőtt, mindketten a helyszínen életüket vesztették. Az ügyben a nyomozás még folyamatban van, több bizonyítási cselekményt kell még elvégezni, a szakértői vizsgálatok is zajlanak. Ez alapján a bíróság megá
2019. szeptember 20.
Tovább a hírre.
Halálos baleset történt Nyírvasvári közelében
Halálos baleset történt Nyírvasvári közelében
Halálos baleset történt ma a kora reggeli órákban Nyírvasvári és Terem között. Eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi egy autóbusszal frontálisan ütközött. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette. Az elsődleges adatok szerint az autóbuszban senki nem sérült meg. A baleset körülményeit a Nyírbátori Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

2019. szeptember 20.
Tovább a hírre.
Európai Nap halálos közlekedési baleset nélkül
Európai Nap halálos közlekedési baleset nélkül
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) idén is meghirdette az EDWARD Napot. A kezdeményezés célja, hogy szeptember 26-án senki ne veszítse életét Európa közútjain. Az EDWARD mozaikszó, az European Day Without a Road Death (Európai Nap Közúti Áldozatok Nélkül) szavak angol kezdőbetűiből tevődik össze. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy csatlakozzon hozzájuk, és támogassa az EDWARD projekt célkitűzéseit. A regisztrálásra, és ez egyéni csatlakozásra a projectedward.eu oldalo
2019. szeptember 20.
Tovább a hírre.
Karbantartást végez hétvégén a Telenor
Karbantartást végez hétvégén a Telenor
Hétvégén tervezett karbantartást végez ügyfélkiszolgáló rendszerein a Telenor, ez a szolgáltató mintegy 3 millió ügyfelét érinti. Telefonálni ezalatt zavartalanul lehet, ahogy SMS-t küldeni és mobilinternetet használni is, az ügyintézés azonban nem lesz lehetséges. A karbantartás ma este 21.30 órától szeptember 22-én vasárnap 18.00 óráig tart majd. Az üzletek nyitva tartanak, ám a karbantartás ideje alatt számos ügyet nem lehet intézni sem személyes, sem online ügyintézési csatornán, sem telefon
2019. szeptember 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Átadták a nyírbátori járási hivatal új épületét
Átadták a nyírbátori járási hivatal új épületét
Átadták a járási hivatal új épületét Nyírbátorban csütörtökön. Az ünnepségen a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely a több mint félmilliárd forint értékű, nagyobb részt hazai forrásból és uniós támogatásból megvalósult beruházásról elmondta, a hivatal munkatársai méltó és modern körülmények között fogadhatják az ügyfeleket. Román István megyei kormánymegbízott az ünnepségen elmondta, a korábban a városi rendőrkapitányság székhelyeként szolgáló épületet a beruházás keretében teljesen felújít
2019. szeptember 20.
Tovább a hírre.
Rákóczi-vándorkiállítás nyílt Máriapócson
Rákóczi-vándorkiállítás nyílt Máriapócson
II. Rákóczi Ferenc életének főbb állomásait és a szabadságharc történetét bemutató vándorkiállítás nyílt a Rákóczi-emlékév keretében csütörtökön, Máriapócson. Az emlékév központi eleme a Hadtörténeti Intézet és Múzeum által készített tárlat, amelynek különböző változatait a Kárpát-medence minden magyarlakta településére szeretnék eljuttatni a szervezők. A parlament abból az alkalomból nyilvánította 2019-et II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé, hogy 315 esztendeje választották erdélyi fejedelemmé a Rákóc
2019. szeptember 20.
Tovább a hírre.
Magyarország öt helyet rontott a FIFA világranglistáján
Magyarország öt helyet rontott a FIFA világranglistáján

Továbbra is a világbajnoki bronzérmes Belgium vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség világranglistáját, amelyen a magyar válogatott öt helyet rontva az 50. helyen áll. A legutóbbi, júliusi rangsorhoz képest az élmezőnyben nem történt nagy változás: a világbajnok franciák megelőzték a brazilokat, és feljöttek a második helyre, míg a spanyolok két pozíciót javítva a hetedikek. A magyarok Eb-selejtezős riválisai közül Horvátország 8., Wales 23., Szlovákia 29., Azerbajdzsán pedig 109. a FIFA
2019. szeptember 19.
Tovább a hírre.
Már 310 ezer család kapott támogatást az Otthon melege programban
Már 310 ezer család kapott támogatást az Otthon melege programban

Indulása óta már 310 ezer család kapott támogatást az Otthon melege programban - tájékoztatott Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. A program vissza nem térítendő támogatással ösztönzi a háztartások energetikai korszerűsítését, hozzájárul a családok rezsiterheinek csökkentéséhez. Az államtitkár elmondta, hogy új pályázattal folytatódik a program, arra jövő keddtől lehet pályázni. A támogatás a társasházi
2019. szeptember 19.
Tovább a hírre.
Nyírerdő nap az erdei tornapályán
Nyírerdő nap az erdei tornapályán
Az Erdők Hete országos programsorozat részeként ismét NYÍRERDŐ Nap lesz Nyíregyházán, a Sóstói-erdőben. A szervezők mindenkit szeretettel várnak az ingyenes rendezvényre szeptember 28-án, szombaton, az Erdei Tornapályánál. Lesznek különféle előadások, erdei futóversenyek, erdészeti-vadászati bemutatók, lesz kézműves vásár és foglalkozás, erdei játszótér, akadályverseny, madárgyűrűzés, erdei termések kóstolója, fakitermelő bemutató, lovaskocsizás, de találkozhatunk vadászkutyákkal is.
2019. szeptember 19.
Magyarország
Tovább a hírre.
Októberben ismét vakcinázzák veszettség ellen a rókákat
Októberben ismét vakcinázzák veszettség ellen a rókákat
A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az ország déli és keleti megyéiben október 5-én kezdik meg a vakcinázást. Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről dobják le, ez a lakott, sűrűn beépített területeket nem érinti. A kezelt területek térképes, valamint megyei bontású tájékoztató je
2019. szeptember 19.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.