Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Idén is népszerű a diákmunka Nyíregyházán
Idén is népszerű a diákmunka Nyíregyházán
Megkezdődött a nyári szünidő és egyre több fiatal szeretne munkát vállalni legalább a vakáció első másfél hónapjában, hogy a megkeresett jövedelmet még az iskolakezdésig el tudja költeni. Vannak, akik nyaralásra, mások fesztiválokra gyűjtenek, de akadnak olyanok is, akik az iskolakezdés anyagi terheinek egy részét szeretnék levenni szüleik válláról. Lehet válogatni Nyíregyházán is a diákmunkák között – tudtuk meg Baráth Zsolttól a HSA Group cégcsoport vezetőjétől aki rádiónknak elmondta, hogy a
2020. június 12.
Tovább a hírre.
Hétfőtől újraindulhat az egészségügyi ellátás
Hétfőtől újraindulhat az egészségügyi ellátás
Június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken. Kásler Miklós elmondta, ez a kórházak esetében azt jelenti, hogy a koronavírus-fertőzöttek ellátására korábban elkülönített ágyak 80 százalékát újra az egyéb gyógyítás szolgálatába lehet állítani, 20 százalékot azonban továbbra is a covid-betegek ellátására kell fenntartani. A járóbeteg- és az alapellátás
2020. június 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A Wizz Air légitársaság delegációja járt az egyetemen
A Wizz Air légitársaság delegációja járt az egyetemen
Június 9-én a nyíregyházi reptéren, majd a Nyíregyházi Egyetemen is látogatást tett a Wizz Air légitársaság delegációja. Továbbra is számíthatnak a légitársaságra a nyíregyházi hallgatók - hangozott el az egyetemen tartott tájékoztató előadáson, ahol a hallgatók is tehettek fel kérdéseket. A cég képviselői a Nyíregyházi Egyetemen találkoztak a kadétokkal, az egyetem és a Tréner Kft. vezetésével, az intézményben és a repülőtéren tájékozódtak az oktatás körülményeiről, tájékoztató előadást tartott
2020. június 12.
Tovább a hírre.
Elfogták a nyíregyházi nyomozók a kábítószerrel kereskedő férfit
Elfogták a nyíregyházi nyomozók a kábítószerrel kereskedő férfit
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 20 éves nyírpazonyi lakos ellen. A nyomozók június 5-én a lakóhelyén fogták el a férfit, ahol a kutatás alatt 431,7 gramm mennyiségű kábítószer gyanúját keltő növényi származékot foglaltak le, amely az elvégzett gyorsteszt eredménye alapján THC hatóanyagot tartalmaz. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított a tiltott szerrel kereskedett, illetve mag
2020. június 12.
Tovább a hírre.
Egyre több program közül választhatunk Nyíregyházán
Egyre több program közül választhatunk Nyíregyházán
A járványhelyzet enyhülésének köszönhetően, a hétvégére már bátran lehet programot szervezni, hiszen két hete kinyitott a Tófürdő, már a múlthét végétől a Parkfürdő is várja a strandolni vágyókat. A Nyíregyházi Állatpark és a Sóstói Múzeumfalu is fogadja a vendégeket már hetek óta. Mindezek mellett már a Rózsakert Szabadtéri Színpadi is várja a közönségét szombaton, ahol mozizni lehet majd. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is kultuszfilmekkel várják a nézőket. Első alkalommal a Flashdance című ze
2020. június 12.
Tovább a hírre.
Folyamatosan növekszik a gyógyultak száma
Folyamatosan növekszik a gyógyultak száma
Folyamatosan növekszik a koronavírus-fertőzésből gyógyultak száma, az országban jelenleg 1051 embert tartanak nyílván aktív fertőzöttként - közölte az országos tisztifőorvos az operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília elmondta: a gyógyultak száma már 2447, és ez jelentősen meghaladja az aktív fertőzöttek számát. Az elmúlt 24 órában 14-gyel növekedett az igazolt fertőzöttek száma, közülük ketten fiatalkorúak. Ők egy-egy "családi járványhoz tartoznak", tehát ismert volt má
2020. június 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Rutinellenőrzésből feljelentés
Rutinellenőrzésből feljelentés
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai rutinellenőrzésen 100 gramm kábítószergyanús anyagot találtak egy autóban. A pénzügyőrök három, autóban várakozó, zavartan viselkedő fiatalt ellenőriztek Nyíregyházán, akik a kérdésre, mely szerint fogyasztottak-e kábítószert, igennel feleltek. A NAV munkatársai az autó átvizsgálásakor az ajtók tárolóiban 100 gramm marihuána gyanús anyagot találtak, egységcsomagokban. A pénzügyőrök a csomagokat, valamint az elkövetőket feljelentéssel átadták a rendőrségne
2020. június 12.
Tovább a hírre.
Kiegyenesítette a körforgalmat az autós, az ügyészség vádat emelt
Kiegyenesítette a körforgalmat az autós, az ügyészség vádat emelt
A Nyíregyházi Járási Ügyészség a napokban emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki idén februárban ittasan vezette kisteherautóját, majd a 403-as és 41-es út kereszteződésében kialakított körforgalomban felborult, és összeütközött egy vétlen autóssal. A 23 éves sényői férfi február 7-én délután vodkát fogyasztott, majd este 8 óra körül otthonából autóval elindult a Nyíregyházán tartózkodó élettársához. Amikor a 403-as út és a 41-es számú főútnál kialakított körforgalomhoz ért, figyelmen kívül hag
2020. június 12.
Tovább a hírre.
14 fővel nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 2 idős, krónikus beteg
14 fővel nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 2 idős, krónikus beteg
Az elmúlt 24 órában 14 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4053 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg. Ezzel 555 főre emelkedett az elhunytak száma, 2447-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1051 fő. Jelenleg 290 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 20-an vannak lélegeztetőgépen.
2020. június 12.
Tovább a hírre.
Illegális hulladéklerakóhelyet számoltak fel városunkban
Illegális hulladéklerakóhelyet számoltak fel városunkban
A Környezetvédelmi Hatóság jelzése alapján illegális szemétlerakóhely felszámolására került sor Nyíregyházán, a Lomb utcán. Az otthagyott építési törmeléket a NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai a helyszínről elszállították, a tereprendezést elvégezték. Nyíregyházán csak a NYÍRVV, mint a közterületek fenntartója, 2019-ben több mint 1200 tonna illegális hulladékot gyűjtött össze, és szállított el városunk közterületeiről.
2020. június 12.
Tovább a hírre.
Térségünkben is sikeres a Magyar Falu Program
Térségünkben is sikeres a Magyar Falu Program
Érpatakra látogatott Gyopáros Alpár kormánybiztos, ahol Nagy Imre Attiláné polgármester asszony a községben elért, Magyar Falu Programban megvalósult és folyamatban lévő eredményekről számolt be. Érpatak község rövid időn belül 3 győztes pályázattal büszkélkedhet a programban, melyek során az Érpataki Görögkatolikus Egyházközség közösségi terek fejlesztését valósítja meg, játszótéri eszközfejlesztés történik a Hajlika Óvodában, valamint új hátsó kerítés épülhet a község temetőjénél. Mindezeken t
2020. június 12.
Tovább a hírre.
Német szélső ütőt igazolt a Fatum Nyíregyháza
Német szélső ütőt igazolt a Fatum Nyíregyháza
Német szélső ütőt igazolt a Fatum Nyíregyháza. Sina Fuchs 28 éves, 180 cm magas, és legutóbb Spanyolországban játszott. Ő az első új játékos, akivel megállapodott a Fatum Nyíregyháza. Korábban már meghosszabbította a klub Tóth Fruzsina, Tóth Dalma, Varga Elizabet, Genesis Francesco és Pintér Andrea szerződését is.
2020. június 12.
Tovább a hírre.