Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Elektromos mopedek az önkormányzati járműparkban
Elektromos mopedek az önkormányzati járműparkban
Már két elektromos motor is segíti a nyíregyházi önkormányzat munkatársainak mindennapi munkáját, annak a határokon átnyúló programnak köszönhetően, mely az Átnyúló Zöld Közlekedési Hálózat nevet viseli. A projekt, Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna egy-egy határmenti városával jött létre. A projekt részeként megvásárolt két elektromos motort dr. Kovács Ferenc polgármester mutatta be pénteken a nyíregyházi városháza udvarán, ahol azt is elmondta, hogy kik használják majd a száz százalék
2020. december 11.
Tovább a hírre.
Negyedik helyen végzett a 4x100m mix vegyesváltó
Negyedik helyen végzett a 4x100m mix vegyesváltó
Negyedik helyen végzett ma a délelőtti döntők során a Nyíregyházi Sportcentrum csapata a 4x100 méteres mix vegyesváltó számban a 122. Országos Úszó Bajnokságon Kaposváron. Urbin Tamás és Kovács Rita tanítványai ma még a 100 méteres gyorsúszásban és 200 m mellen voltak érdekeltek. Hatházi Dóra 100 m gyorson hatodikként ért célba, 200 m mellen pedig Barna Bianka Dorottya nyolcadikként zárta a döntő futamot.
2020. december 11.
Tovább a hírre.
A posta megkezdte a tájékoztató levelek kézbesítését a nyugdíjasoknak
A posta megkezdte a tájékoztató levelek kézbesítését a nyugdíjasoknak
A megfelelő táplálkozás és a testmozgás fontosságára hívta fel a figyelmet a fertőzésekkel szembeni védekezés érdekében a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján. Galgóczi Ágnes szavai szerint a védőoltás a fertőzés egy specifikus megelőzési módja, de a fertőzés iránti fogékonyságot számos más tényező, köztük a táplálkozás és a testmozgás is befolyásolja. Mint mondta, az egészséges, kiegyensúlyozott, megfelelő mennyiségű és
2020. december 11.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A kormány szombattól felfüggeszti az idősek vásárlási idősávját
A kormány szombattól felfüggeszti az idősek vásárlási idősávját
A kormány szombattól felfüggeszti az idősek vásárlási idősávját - tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben pénteken. A kereskedelmi szervezetek és az Idősügyi Tanács javaslatára a kormány felfüggeszti az idősek vásárlási idősávját december 12. szombattól, ezzel segítve, hogy a karácsonyi bevásárlások idején ne legyen tumultus az üzletekben. A felfüggesztés ezzel ellentétes döntésig marad érvényben - az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható a Magyar Közlönyben. Szombattó
2020. december 11.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Előállították Gödény Györgyöt
Előállították Gödény Györgyöt
Őrizetbe vette a Nemzeti Nyomozó Iroda az ismert nyíregyházi gyógyszerészt Gődény Györgyöt, – ez olvasható Gődény Facebook-oldalára kirakott posztban, melyet a felesége írt. Gál Kristóf az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője később az operatív törzs tájékoztatóján ismertette, hogy a rendőrség 4 személy ellen nyomoz: rémhírterjesztés miatt, de felmerül a hatósági rendelkezés elleni uszítás büntette is. A poszt szerint Gődény Melinda azt írja, hogy hajnalban érkeztek ki hozzájuk az NNI emberei
2020. december 11.
Tovább a hírre.
Csempészcigivel bukott le az MSZP volt parlamenti képviselője
Csempészcigivel bukott le az MSZP volt parlamenti képviselője
Diplomata útlevéllel akart cigarettát átcsempészni az ukrán határon az MSZP volt parlamenti képviselője – közölte számos hírportál az ukrán Jevropejszka Pravdára hivatkozva. A lap szerint az érintett egy 42 éves kisvárdai férfi, Legény Zsolt, aki 2006-2010 és 2014-2018 között volt az MSZP országgyűlési képviselője. A cikk szerint a határőröknek az lett gyanús, hogy az ukrajnai akkreditáció nélkül érkező férfi diplomata útlevelet mutat fel, miközben az autóján nem volt diplomata rendszám.
2020. december 11.
Tovább a hírre.
Egyre többen rendelnek online szaloncukrot
Egyre többen rendelnek online szaloncukrot
A hagyományos kókuszos, zselés, vajkaramellás és marcipános szaloncukrok mellett idén már a prémium kategóriás gyártók sós-karamellás vagy tökmagos ízvilágát is megtalálhatjuk a kínálatban. A fogyókúrázók és a diétázók igényeit a cukormentes termékek elégíthetik ki, de a korábbi évekhez képest jelentősen több vegán és paleolit szaloncukor közül válogathatnak majd a vásárlók.
2020. december 11.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Több körözés alatt álló személyt fogtak el a szabolcsi rendőrök
Több körözés alatt álló személyt fogtak el a szabolcsi rendőrök
ököritófülpösi lakos ellen a Nyíregyházi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja adott ki elfogatóparancsot, mert a jogerősen kiszabott fogházbüntetésének letöltését önként nem kezdte meg. A Nyírmeggyest és Nyírkátát összekötő úton vonták intézkedés alá a rendőrök azt a személygépkocsit, amelyben utasként tartózkodott a bíróság elfogatóparancsa alapján körözött a 24 éves nyírkátai lakos. Valamint a mátészalkai rendőrök a három elfogatóparancs alapján körözött győrteleki lakost is elfogtá
2020. december 11.
Tovább a hírre.
6197 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma
6197 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma
6197 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 271 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 171 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 6622 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 78 700 fő, az aktív fertőzöttek száma 185 878.
2020. december 11.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Volt dolga a katasztrófavédelemnek az elmúlt órákban
Volt dolga a katasztrófavédelemnek az elmúlt órákban
Kishaszonjármű belső tere égett csütörtökön az ibrányi Petőfi Sándor utcában. A helyi önkormányzati tűzoltók egy vízsugárral avatkoztak be, személyi sérülés nem történt. Vezetékre szakadt le egy nagy méretű fa ága Nyíregyházán, a Westsik Vilmos utcában. A helyi hivatásos tűzoltók létrás jármű segítségével távolították el a faágat. A vezeték nem sérült, személyi sérülés nem történt.
2020. december 11.
Tovább a hírre.
Változás jöhet a bolti létszámban
Változás jöhet a bolti létszámban
Változás jöhet a bolti létszámban és az idősávban is Ezzel kapcsolatban a kormány még egyeztet az érintettekkel és az Idősügyi Tanáccsal is - derült ki a Kormányinfón. December 21-én néhány napos vagy egynapos szabályokat jelentenek be. Szilveszterkor nem lesz változtatás. Marad a 10 fős létszámkorlát is. Mint elmondta: küzd a kormány, hogy az egészségügy védekezési képessége megmaradjon. A lélegeztetőgép-kapacitás elég, az ágyak kétharmada szabad. A személyi állomány kicsi.
2020. december 11.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Jó hír az autósoknak
Jó hír az autósoknak
Várhatóan a nyíregyházi töltőállomásokon sem változnak a mai napon az üzemanyagárak. A 95-ös benzin ára átlagosan 362 forint a hazai kutakon, a gázolaj átlagára pedig marad 383 forint literenként.
2020. december 11.
Tovább a hírre.