Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Hétfőtől felfüggesztik az első ajtós felszállást a nyíregyházi buszokon is
Hétfőtől felfüggesztik az első ajtós felszállást a nyíregyházi buszokon is
A járványügyi helyzetre való tekintettel, az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében a Volánbusz rendkívüli intézkedést vezet be. Március 29-től valamennyi járatán felfüggeszti az első ajtós felszállást, illetve a járművezetők jegyértékesítését, továbbá a járművezetőket kordonnal határolja el az utastértől. A társaság emlékeztetett arra is, hogy a szájat és az orrot eltakaró maszk használata 2020. november 11-től nemcsak a zárt utasforgalmi helyiségekben, hanem az állomások és a megállóhelyek t
2021. március 26.
Tovább a hírre.
Fél év után először emelkedtek az albérletárak
Fél év után először emelkedtek az albérletárak
Februárban az albérletárak országosan 1,1 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, így fél év után először emelkedtek, az egy évvel korábbi bérleti díjakkal összehasonlítva ugyanakkor több mint 10 százalékos volt a csökkenés - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com csütörtökön közzétett lakbérindexéből. Az országon belül eltérően mozogtak a lakbérek. A nagyvárosok között Pécsen 87 ezer, Nyíregyházán 90 ezer, Debrecenben és Kecskeméten 100-100 ezer, Szombathelyen 10
2021. március 26.
Tovább a hírre.
Egy sikerre van a finálétól a Fatum-Nyíregyháza
Egy sikerre van a finálétól a Fatum-Nyíregyháza
A Fatum-Nyíregyháza négy játszmában 3-1-re nyert a Vasas vendégeként a női röplabda Extraliga elődöntőjének csütörtöki, második mérkőzésén, ezzel egy sikerre került a finálétól. A párharc első összecsapását a nyíregyházi lányok nyerték, ezúttal pedig már kétszettes előnybe kerültek. A szoros összecsapáson az óbudai alakulat 2-1-re szépített a játszmák tekintetében, ám a negyedik szett ismét a vendégeké lett. Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása ezzel 2-0 a Fatum-Nyíregyháza j
2021. március 26.
Tovább a hírre.
Az oltásra jelentkezők ellenőrizhetik regisztrációjukat
Az oltásra jelentkezők ellenőrizhetik regisztrációjukat
Azok a regisztráltak, akik még oltásra várnak leellenőrizhetik, hogy regisztrációjuk milyen státuszban van. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő egy internetes felületet nyitott erre a célra. A vakcina regisztráció lekérdezés elérhetősége: vakcinareg.neak.gov.hu/regisztracio. Meg kell adni a TAJ-számot és a születési dátumot, majd a képernyőn egy IGEN vagy NEM üzenet jelenik meg. Az IGEN azt jelenti, hogy a vakcinaigény iránti regisztráció érvényes és az szerepel a nyilvántartásban. A NEM pe
2021. március 26.
Tovább a hírre.
Belterületi kerékpárút épül Nyírbogáton
Belterületi kerékpárút épül Nyírbogáton
A 471-es számú főútvonallal párhuzamosan új belterületi kerékpárút épül Nyírbogáton közel 600 millió forint ráfordításával a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program és Magyarország Kormánya támogatásának köszönhetően. Ezen kerékpárút hivatott összekapcsolni a Nyírgelse-Nyírbogát és a Nyírbogát-Nyírbátor közötti meglévő külterületi kerékpárutakat a Hunyadi, Árpád, Kossuth utca útvonalon. A fejlesztés mind a kerékpárosok, mind a gyalogosok, mind a gépjárművel közlekedők számára biztonságo
2021. március 26.
Tovább a hírre.
A top tízbe szeretne kerülni a nyíregyházi teniszező
A top tízbe szeretne kerülni a nyíregyházi teniszező
Mielőbb a világranglista első tíz helyezettje közé akar kerülni Fucsovics Márton, aki szombaton kezdi meg szereplését a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna 4,3 millió dollár (1,3 milliárd forint) összdíjazású férfi versenyében. A 29. helyen kiemelt nyíregyházi játékos először a második fordulóban lép majd pályára.
2021. március 26.
Tovább a hírre.
Újabb fejlesztés Nyírbátorban
Újabb fejlesztés Nyírbátorban
Máté Antal, Nyírbátor polgármestere arról számolt be közösségi oldalán, hogy a nyírbátori Győrfi Tibor Asztalitenisz Edzésközpont bővítése befejeződött. Mind a külső bővítés, mind a belső fejlesztés megvalósult, így további két asztallal bővítheti az egyesület az eszköztárát. Ezzel lehetőség nyílik nagyobb versenyek, edzőtáborok megrendezésére is. A beruházás költségeit részben a Magyar Asztalitenisz Szövetség, részben az Önkormányzat finanszírozta.
2021. március 26.
Tovább a hírre.
Teljesen teret hódított a brit mutáns Magyarországon
Teljesen teret hódított a brit mutáns Magyarországon
A megbetegedések szinte száz százalékát már a koronavírus brit variánsa okozza Magyarországon - közölte az országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön. Müller Cecília kifejtette, ez fertőzőképesebb - egy ember négy másikat tud megbetegíteni - és súlyosabb, nem ritkán kórházi kezelést igénylő megbetegedést okoz; míg március elején az új esetek 70-80 százalékáért volt felelős, addig mostanra "tért hódított". Jelezte, elkezdték
2021. március 25.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megújult a Tiszalúc-Nagycserkesz összekötő út
Megújult a Tiszalúc-Nagycserkesz összekötő út
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program keretében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a 3612-es jelű Tiszalúc-Nagycserkesz összekötő út mintegy 5,6 kilométeres szakasza teljeskörűen megújult. A projekt az összekötő úton túl további megyei felújítást is magába foglal, melyeket a társaság 1,324 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő tám
2021. március 25.
Tovább a hírre.
Nagypénteki beszélgetésre invitálja az érdeklődőket a Vasutas Művelődési ház
Nagypénteki beszélgetésre invitálja az érdeklődőket a Vasutas Művelődési ház
Nagypénteki beszélgetésre invitálja az érdeklődőket a nyíregyházi Vasutas Művelődési Ház soron következő online előadásában, ahol Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, történész és Zsarnai Krisztián evangélikus lelkész, lesz a vendég. A kulturális intézmény közösségi oldalán, Nagypénteken, azaz április 2-án, reggel nyolc órakor kezdődő műsorban, a Húsvét kapcsán hallhatnak beszélgetést a nézők, a böjt csodájáról, a családi értékek átörökítéséről, hitről, bizalomról és a közösség erejéről.
2021. március 25.
Tovább a hírre.
Egymást érik a fejlesztések Tiszalökön
Egymást érik a fejlesztések Tiszalökön
Több mint 400 millió forintos ráfordítással számos beruházás valósult meg Tiszalökön, a Zöld város program keretében. A fejlesztésnek köszönhetően több ezer tő cserje, virág és több mint száz fa díszíti a város központjában található két fő-, és a két kisebb parkot. Több utcában is zöld felületek újultak meg, valamint több mint 40 új parkoló létesült a belvízrendszer rekonstrukciója mellett. A programban jutott forrás a régi Kossuth utcai iskolaépület átalakítására is, mellyel egy sportkomplexu
2021. március 25.
Tovább a hírre.
Nemzetközi szinten is jegyzik Nyíregyháza befektetés ösztönző stratégiáját
Nemzetközi szinten is jegyzik Nyíregyháza befektetés ösztönző stratégiáját
Még csak március van, de már három hazai és nemzetközi sikert is elkönyvelhet magának Nyíregyháza. A járványhelyzet ellenére a legnépszerűbb turisztikai célpontok között találjuk a várost, de egy globális felmérés eredményeként Nyíregyháza felkerült a világ 5 legjobb befektetésösztönzési célpontjainak listájára, a feltörekvő városok kategóriában. Egy másik felmérésből pedig az derült ki, hogy a megyeszékhelyek között Nyíregyháza Magyarország 2. legboldogabb városa. dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza
2021. március 25.
Tovább a hírre.