Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Már elektronikusan is kivonhatók a forgalomból a céges járművek
Már elektronikusan is kivonhatók a forgalomból a céges járművek
Új szolgáltatás jelent meg a napokban a magyarorszag.hu oldalon. Az új ügytípus megkönnyíti a gépjármű-ügyintézést a cégek számára. Járműveik ideiglenes kivonása, a kivonás idejének meghosszabbítása és az ideiglenes kivonásból történő visszahelyezése immár elektronikus úton is intézhető. A kiválasztott ügytípus esetén az eljáró hatóság nem azonnal, hanem a kérelem benyújtásától számított 8 napon belül intézkedik.
2021. augusztus 25.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Kapnak segítséget a nyíregyházi szülők az iskolakezdéshez
Kapnak segítséget a nyíregyházi szülők az iskolakezdéshez
Az idén is több mint 30 millió forintot fordít Nyíregyháza önkormányzata arra, hogy megkönnyítse az iskolakezdést a szülők számára. Az új tanévben több mint 4500 alsó tagozatos kap tanszercsomagot, a rászorulók pedig további segítséget kérhetnek a helyhatóságtól. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak ősszel egyszeri 6 ezer forintot kapnak, és jogosultak a helyi autóbusz-közlekedési támogatásra is – tudtuk meg dr. Krizsai Anitától, a nyíregyházi önkormányzat Szociális és Köznevelési
2021. augusztus 25.
Tovább a hírre.
Jogosítvány nélkül vezetett egy fiatal, a nyíregyházi rendőrök előállították
Jogosítvány nélkül vezetett egy fiatal, a nyíregyházi rendőrök előállították
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő 23 éves székesfehérvári és egy 22 éves siófoki lakost az M3-as autópálya egyik pihenőhelyén. A székesfehérvári férfi engedte a jogosítvánnyal nem rendelkező siófoki fiatalnak a jármű vezetését, ezért a két férfit előállították és őrizetbe vették.
2021. augusztus 25.
Tovább a hírre.
Bökönyben lopott kerékpárt egy nyíregyházi férfi
Bökönyben lopott kerékpárt egy nyíregyházi férfi
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Nagykállói Rendőrőrse lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 36 éves nyíregyházi lakos ellen. A férfi augusztus 22-én este Bökönyben egy családi ház udvaráról eltulajdonított egy biciklit. A rendőrök a bejelentést követően néhány órán belül Geszteréden elfogták a feltételezett elkövetőt, előállították, kihallgatták és őrizetbe vették. Az ellopott kerékpárt pedig visszaadták a tulajdonosának.
2021. augusztus 25.
Tovább a hírre.
134 az új fertőzött, elhunyt egy beteg
134 az új fertőzött, elhunyt egy beteg
A koronavirus.gov.hu legfrissebb adatai szerint a beoltottak száma 5 709 197 fő. 134 új fertőzöttet igazoltak, és elhunyt egy beteg. A gyógyultak száma folyamatosan nő. Jelenleg 92 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen. Már 219 ezren a harmadik oltást is felvették.
2021. augusztus 25.
Tovább a hírre.
Idén is lesz lecsófesztivál Nagykállóban
Idén is lesz lecsófesztivál Nagykállóban
Az idén immár a kilencedik alkalommal rendezik meg a Lecsófesztivált Nagykálló-Harangodon, szeptember 4-én, szombaton. Főzőverseny, gyermekprogramok, ingyenes egészségügyi szűrések, tanácsadás, Queen show, a Margaret Island koncertje és tűzijáték várja a kilátogatókat. Az egész napos rendezvényen vidámpark, kirakodó vásár és kézműves foglalkozások is lesznek.
2021. augusztus 25.
Tovább a hírre.
Elhunyt Földesi István
Elhunyt Földesi István
Elhunyt Földesi István, gyémánt diplomás pedagógus, a Sóstóhegyi Szabó Lőrinc Általános Iskola nyugalmazott címzetes igazgatója, aki évtizedeken keresztül volt a nyíregyházi közgyűlés önkormányzati képviselője is. Búcsúztatása augusztus 30-án, 18 órától lesz a nyíregyházi temető Korányi úti ravatalozójában. Földesi István 83 éves volt.
2021. augusztus 25.
Tovább a hírre.
Védettségi igazolvánnyal látogathatók a VIDOR fesztivál koncertjei
Védettségi igazolvánnyal látogathatók a VIDOR fesztivál koncertjei
Augusztus 27-én, pénteken kezdetét veszi és 9 napon át, szeptember 4-ig tart Nyíregyházán a jubileumi 20. Vidor fesztivál. A szervezők azt ígérik, hogy idén is igazi sztárparádé várható a színházi programokban és a zenei kínálatban egyaránt. A részletek megtalálhatók a vidor.eu oldalon és a Vidor fesztivál programfüzetében. A rendkívüli járványhelyzet azonban több intézkedés bevezetését is szükségessé tette, köztük azt, hogy a koncertek csak védettségi igazolvánnyal látogathatók. Kirják Róbert,
2021. augusztus 25.
Tovább a hírre.
Díjat kapott dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos
Díjat kapott dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos
Novák Katalin a legmagasabb szakmai díjjal, a Családokért díjban részesítette Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvost. A családokért felelős tárca nélküli miniszter augusztus 20-a alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a család nemzetközi napja alkalmából adományozható miniszteri elismeréseket adott át hétfőn Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban.
2021. augusztus 25.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Még mindig sokan hívják ok nélkül a 112-es segélyhívót
Még mindig sokan hívják ok nélkül a 112-es segélyhívót
Bár már javulni látszik a statisztika, de a 112-es segélyhívó számra beérkezett hívásoknak közel felét továbbra sem indokolja sürgősségi ügy, így a rendőrség folytatja tájékoztató kampányát arról, milyen esetekben lehet hívni a 112-őt. Dr. Kovács Attila, a megyei rendőrfőkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője felhívja a figyelmet, hogy csak abban az esetben tárcsázzák a számot, ha mentők, tűzoltók vagy rendőrök beavatkozását igénylő esetekről van szó. És a telefonáló legyen felkészült a
2021. augusztus 25.
Tovább a hírre.
Folytatódik az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság rendezvénysorozata Nyíregyházán
Folytatódik az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság rendezvénysorozata Nyíregyházán
Az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság előadásokat és szűréseket is magába foglaló, 5 alkalomból álló rendezvénysorozata tovább folytatódik. A harmadik alkalomnak az Ungvár sétány 37. szám alatti orvosi rendelő ad otthont. A rendezvény keretében érdekes és informatív előadásokon vehetnek részt az érdeklődők, továbbá ingyenes egészségügyi szűrésekre is lesz lehetőség augusztus 28-án, szombaton 9 és 13 óra között.
2021. augusztus 25.
Tovább a hírre.
Befejeződött a körforgalom építése Leveleken
Befejeződött a körforgalom építése Leveleken
A 41.sz. főút által kettészelt település, Levelek között hidat jelent a körforgalom elkészülte, hiszen így nem csak a közlekedés lett biztonságosabb, hanem még könnyebben elérhetőbbé váltak a település oktatási, egészségügyi és egyéb szolgáltatásai is. A korszerű közlekedés viszont forgalmi rend változásokkal jár, így az arra közlekedők ne megszokásból, hanem figyelmesen közlekedjenek, és tartsák be a közlekedési szabályokat.
2021. augusztus 25.
Tovább a hírre.