Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

A covid mellett megjelent az influenza is megyénkben
A covid mellett megjelent az influenza is megyénkben
Továbbra sincs arról szó, hogy ne lenne koronavírus helyzet az országban, csak a figyelem terelődött el róla. Nagyon sok olyan esettel találkoznak a szakemberek, ahol bizonytalan felsőlégúti tüneteket tapasztalnak a betegek és nem is gondolnak koronavírus fertőzésre, sőt teszt is csak kevés esetben készül – osztotta meg a tapasztalatokat a 99,4 Sunshine FM-mel dr. Újhelyi János. A gyermekorvos főorvos szerint a halálozási adatokból is az látszik, hogy még nem szabadultunk meg ettől a betegségtől
2022. március 09.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Palkovics: emelkedik a beruházási kedv Magyarországon
Palkovics: emelkedik a beruházási kedv Magyarországon
Folyamatosan emelkedik a beruházási kedv Magyarországon - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szerdán Fehérgyarmaton. Palkovics László az önkormányzat beruházásában, 895 millió forintból épülő üzemcsarnok alapkőletételén elmondta: a magyar és külföldi vállalatok körében soha nem látott szintre, 29 százalékra nőtt a beruházási ráta, ami meghaladja az Európai Unió 22 százalékos átlagát és jóval több, mint például a 18 százalékos lengyel adat. A miniszter azt is hozzátette, hogy
2022. március 09.
Tovább a hírre.
Március 16-án jár le a helyi adó fizetési határidő
Március 16-án jár le a helyi adó fizetési határidő
A Polgármesteri Hivatal Adóosztálya az elmúlt hetekben már kiküldte az „Adószámla Fizetési Értesítőket” minden adózónak, egyéni és társas vállalkozóknak, magánszemélyeknek egyaránt. A kiküldött 14.700 értesítő tartalmazza az adózó elmaradt tartozását és a 2022. I. félévre esedékes helyi adókat, valamint a 2021. előtti gépjárműadó tartozást és az esetleges késedelmi pótlékokat, bírságokat. A 2022. I. félévre esedékes adók törvényes befizetési határideje március 15., azonban ez idén is ünnepnap, e
2022. március 09.
Tovább a hírre.
Nyíregyházán pénteken emlékeznek az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra
Nyíregyházán pénteken emlékeznek az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra
Nyíregyháza Önkormányzata március 11-én pénteken tartja az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezéseit. A központi rendezvény 10 órától, koszorúzással egybekötött megemlékezéssel veszi kezdetét a Kossuth téren, a Kossuth szobornál, de már reggel nyolc órától egymás után helyezik el az emlékezés virágait a városban. Elsőként Irányi Dániel emléktáblájánál a Dózsa Gy. út 14 szám alatt, majd a hagyományos „Hozzon egy szál virágot az 1848-as sírkertbe” program
2022. március 09.
Tovább a hírre.
Új eljárásrend a hiányos okmányokkal Ukrajnából érkező menekültek ügyintézésében
Új eljárásrend a hiányos okmányokkal Ukrajnából érkező menekültek ügyintézésében
A rendőrség új eljárásrendet követ a hiányos okmányokkal Ukrajnából érkező menekülők ügyintézésében – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Már nem szükséges ideiglenes menekültgyűjtőhelyre menniük azoknak sem, akik útiokmány nélkül vagy hiányos okmányokkal érkeznek. A rendőrök beléptetés után még a határátkelőhelyeken ellátják az érkezőket ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolással, amely 30 napig biztosít számukra jogszerű magyarországi tartózkodást. Az igazolással ö
2022. március 09.
Tovább a hírre.
Megyénk élen jár az egészséges és finom gyümölcsök termesztésében
Megyénk élen jár az egészséges és finom gyümölcsök termesztésében
A kormány gazdaságfejlesztési programjai a vidék megtartóerejét és az agrárvállalkozások, valamint a hozzájuk kötődő családok megerősítését szolgálják - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a napokban Nagykállóban egy élelmiszer és táplálékkiegészítő gyártóüzem átadásán. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mindig is élen járt az egészséges és finom gyümölcsök termesztésében és az élelmiszerek előállításában.
2022. március 09.
Tovább a hírre.
3 nap alatt 40 tűz megyénkben
3 nap alatt 40 tűz megyénkben
Pár napja számolt be Facebookon arról a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, hogy máris elkezdődött a szabadtéri tüzek időszaka, és január óta már több mint 2600 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, akik gyakran több tíz hektáros területen küzdenek a lángokkal. Pár napja a Kis-Balatonnál lángolt a növényzet, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig a tűzoltók három nap alatt több mint negyven helyen oltottak szabadtéri lángokat. A legnagyobb kiterjedésű vasárnap keletkezett Nyíregyháza
2022. március 09.
Tovább a hírre.
Tovább gyorsítja a kormány a várólisták csökkentését
Tovább gyorsítja a kormány a várólisták csökkentését
A járvány visszahúzódásával, a betegek számának csökkenésével az egészségügy is visszatér a normális működési rendre és a kormány újabb döntést hozott a koronavírus-járvány miatt kialakult várólisták csökkentésének felgyorsítására. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden bejelentette, hogy az eddig halasztott műtétek elvégzése után a kórházak több pénzt kapnak, erre az évre összesen 13,6 milliárd forintot biztosítottak erre a célra. A kormány korábbi várólista csökkentési programj
2022. március 09.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Parancsnokváltás a területvédelmi ezrednél
Parancsnokváltás a területvédelmi ezrednél
Ezredparancsnoki beosztás átadás-átvétellel kezdődött a hét az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezrednél. A parancsnoki teendők ellátását Polyák András ezredestől Vantal Zsolt ezredes veszi át, aki jelenleg az MH 5. Bocskai István Lövészdandár törzsfőnöke. A csapatzászló-átadási ünnepséget az átadás-átvétel befejeztével, március 18-án rendezik meg - ünnepélyes keretek között - a nyíregyházi Damjanich laktanyában.
2022. március 09.
Tovább a hírre.
Járőrözés a keleti országrészben
Járőrözés a keleti országrészben
A Magyar Honvédség keleti országrészbe csoportosított erői amellett, hogy kiveszik a részüket humanitárius feladatok ellátásból és garantálják, hogy ne sodródjanak át a háború sújtotta Ukrajnából különböző fegyveres csoportok hazánk területére, a határvidéken járőrtevékenységgel is fokozzák jelenlétüket. A katonák a szárazföldön és a levegőben egyaránt ügyelnek Magyarország és állampolgárainak biztonságára
2022. március 09.
Tovább a hírre.
Az Egyesült Államok betiltja az orosz kőolaj-, földgáz- és szénimportot
Az Egyesült Államok betiltja az orosz kőolaj-, földgáz- és szénimportot
Az Egyesült Államok betiltja az orosz kőolaj-, földgáz- és szénimportot, ezzel újabb nyomást gyakorolva Moszkvára az ukrajnai invázió megtorlásaként - jelentette be kedden, a Fehér Házban elmondott beszédében az amerikai elnök. Joe Biden bejelentette, hogy az újabb szankcióknak "az Egyesült Államokban is meglesznek a költségei". Az elnök úgy fogalmazott: "a szabadság védelme nekünk is pénzbe fog kerülni".
2022. március 09.
Tovább a hírre.
Orbán: nem fogjuk hagyni, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg!
Orbán: nem fogjuk hagyni, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg!
Magyarország elítéli Oroszország fegyveres támadását, "elítéljük a háborút is, de azt nem fogjuk hagyni, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Londonban. A kormányfő azután beszélt erről a Facebookra feltöltött videonyilatkozatában, hogy Londonban megtartották a V4 országok miniszterelnökeinek és Boris Johnson brit kormányfőnek a csúcstalálkozóját, majd a magyar kormányfő a brit miniszterelnökkel kétoldalú megbeszélést folytat
2022. március 09.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.