Véradásra buzdítja a fiatalokat a vöröskereszt

2020. október 31.
Nyíregyháza

Fiatalok számára indított véradókampányt a Magyar Vöröskereszt - hangzott el a köztévé szombat reggeli adásában. A műsorban Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt véradásszervezésért felelős szakmai vezetője elmondta, eddig a felsőoktatásban tanuló diákokat szólították meg, de a koronavírus-járvány kezdete óta ez egyre nehezebb, ezért szervezték az internetes kampányt. Hozzátette, naponta 1600-1800 véradóra lenne szükség az országban, de a járvány alatt ennél kevesebben mutatnak erre hajlandóságo

Véradásra buzdítja a fiatalokat a vöröskereszt

Fiatalok számára indított véradókampányt a Magyar Vöröskereszt - hangzott el a köztévé szombat reggeli adásában. A műsorban Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt véradásszervezésért felelős szakmai vezetője elmondta, eddig a felsőoktatásban tanuló diákokat szólították meg, de a koronavírus-járvány kezdete óta ez egyre nehezebb, ezért szervezték az internetes kampányt. Hozzátette, naponta 1600-1800 véradóra lenne szükség az országban, de a járvány alatt ennél kevesebben mutatnak erre hajlandóságot. A vöröskereszt egyébként a véradással párhuzamosan tanfolyamot is indít újraélesztési ismeretek megszerzése, gyakorlatának elsajátítása érdekében.

Friss hírek
Friss hírek