Több nagy forgalmú út felújítása kezdődhet el a napokban Nyíregyházán

2024. január 31.
Nyíregyháza

Több nagy forgalmú út felújítása kezdődhet el a napokban Nyíregyházán
Azonnal indulhat a kivitelezés Nyíregyháza több olyan utcájában, melynek minőségére az utóbbi időben rengeteg panasz érkezett.

Több nagy forgalmú út felújítása kezdődhet el a napokban Nyíregyházán

Azonnal indulhat a kivitelezés Nyíregyháza több olyan utcájában, melynek minőségére az utóbbi időben rengeteg panasz érkezett a városüzemeltető gazdasági társasághoz. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere a több mint félmilliárdos útfejlesztés helyszínein jelentette be, hogy a technikai feltételek már adottak ahhoz, hogy elkezdődjenek a munkák. A Berenát utca több mint fél kilométeren, a Fürdő-, Kemecsei és Venyige utca közötti szakaszon újul meg, valamint megújul az Ószőlő utca útburkolata is. Mindezek mellett az érintett szakaszokon a csapadék-víz elvezető rendszert is átépítik. A polgármester azt is kiemelte a sóstógyógyfürdői utcák kapcsán, hogy ez egy turisztikai szempontból is kiemelt övezet, ezért a tervek szerint az idei félév végére, mire a turisták megérkeznek, befejeződik a beruházás. Az Ószőlő utca felújítását pedig a hatalmas gépjárműforgalom teszi szükségessé, mely az itteni oktatási-nevelési intézmények miatt alakul ki nap mint nap.

 

Fotó:Szarka Lajos

Friss hírek
Friss hírek