Szigorítottak az állatvédelmi szabályokon

2021. november 30.
Nyíregyháza

Súlyosabban büntetik a jövőben az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnek fel a szaporítók ellen, és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számít majd, miután az Országgyűlés elfogadta az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosítását. A jövőben szigorúbban lehet fellépni többek között a különös visszaesőkkel, illetve azokkal szemben is, akiket korábban már az állatok tartásával összefüggő tevékenységtől eltiltottak. A törvény legtöbb rendelk

Szigorítottak az állatvédelmi szabályokon

Súlyosabban büntetik a jövőben az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnek fel a szaporítók ellen, és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számít majd, miután az Országgyűlés elfogadta az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosítását. A jövőben szigorúbban lehet fellépni többek között a különös visszaesőkkel, illetve azokkal szemben is, akiket korábban már az állatok tartásával összefüggő tevékenységtől eltiltottak. A törvény legtöbb rendelkezése január 1-jén lép hatályba.

Friss hírek
Friss hírek