Öten haltak meg az utakon a hétvégén
Magyarország területén január 11-én 0 órától január 13-án 24 óráig a rendőrök 88 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 5 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 5 személy vesztette életét, 23 súlyos és 60 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány összesen 443 személyt fogott el, közülük 104 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 252 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 451 személyt állítottak elő, köztük 227 főt bűncselekm

Magyarország területén január 11-én 0 órától január 13-án 24 óráig a rendőrök 88 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 5 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 5 személy vesztette életét, 23 súlyos és 60 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány összesen 443 személyt fogott el, közülük 104 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 252 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 451 személyt állítottak elő, köztük 227 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 33 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést pedig 379 esetben foganatosítottak.(police.hu)