Országos összesítő

2019. január 24.
Nyíregyháza

Magyarország területén január 23-án 0 órától 24 óráig a rendőrök 42 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 11 súlyos és 30 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány összesen 173 személyt fogott el, közülük 65 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 76 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 213 személyt állítottak elő, köztük 112 főt bűncselekmény elkövetése,

Országos összesítő
Magyarország területén január 23-án 0 órától 24 óráig a rendőrök 42 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 11 súlyos és 30 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány összesen 173 személyt fogott el, közülük 65 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 76 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 213 személyt állítottak elő, köztük 112 főt bűncselekmény elkövetése, 8 személyt pedig ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést pedig 91 esetben foganatosítottak.(police.hu)
Friss hírek
Friss hírek