Nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás lesz a kínai akkumulátorgyár Debrecenben

2022. augusztus 19.
Nyíregyháza

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították a CATL kínai akkugyártó debreceni akkumulátorgyárának kialakítását – derül ki Magyar Közlönyben nemrégiben megjelet kormányrendeletből. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk a projekt, a debreceni Déli Ipari Parkban valósul meg, mintegy 3 ezer milliárd forint értékben, de az infrastuktúra-fejlesztésbe a kormány is jelentős összeget invesztál: ez öt éven keresztül közel 88 milliárd forintot jelent, és már idén 6,8 milliárd for

Nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás lesz a kínai akkumulátorgyár Debrecenben

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították a CATL kínai akkugyártó debreceni akkumulátorgyárának kialakítását – derül ki Magyar Közlönyben nemrégiben megjelet kormányrendeletből. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk a projekt, a debreceni Déli Ipari Parkban valósul meg, mintegy 3 ezer milliárd forint értékben, de az infrastuktúra-fejlesztésbe a kormány is jelentős összeget invesztál: ez öt éven keresztül közel 88 milliárd forintot jelent, és már idén 6,8 milliárd forintot fordítanának erre a célra – írja a hvg.hu. A kormányrendeletekből az is kiderül, hogy a 88 milliárd forintos költségvetési forrásból, beruházásokat hajthat majd végre többek közt a Opus Titász is. Ez utóbbi konkrétan az elosztó hálózati fejlesztések megépítését végzi majd, közel 17 milliárd forint értékben.

Friss hírek
Friss hírek