Négy év alatt 72 százalékkal emelik az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők bérét

2018. november 29.
Nyíregyháza

Az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők, egészségügyben dolgozó nem egészségügyi felsőfokú végzettséggel rendelkezők béremeléséről döntött a kormány - jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós elmondta: négy év alatt négy lépcsőben emelik a béreket, ez 2022-re 72 százalékos emelést jelent. 2019 júliusától 8 százalékkal, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében ismét 20 százalékkal emelkedik az érintettek bére, 2021-ben pedig újabb 30 százalékkal. A béremelés

Négy év alatt 72 százalékkal emelik az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők bérét
Az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők, egészségügyben dolgozó nem egészségügyi felsőfokú végzettséggel rendelkezők béremeléséről döntött a kormány - jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós elmondta: négy év alatt négy lépcsőben emelik a béreket, ez 2022-re 72 százalékos emelést jelent. 2019 júliusától 8 százalékkal, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében ismét 20 százalékkal emelkedik az érintettek bére, 2021-ben pedig újabb 30 százalékkal. A béremelésre jövőre 14,1 milliárd, 2020-ban 79,4 milliárd forintot szán a kormány.(MTI)
Friss hírek
Friss hírek