Még lehet jelentkezni az Új Nemzeti Kiválóság Programra

2019. június 01.
Nyíregyháza

Még csütörtökig pályázhatnak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjaira az alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók. A felsőoktatásba most belépő diákoknak szóló felhívásra pedig június 20-áig lehet jelentkezni. A program fő célja, hogy az egyéni kutatói-alkotói kiválóság támogatásával fokozza az egyetemek tudományos teljesítményét. A négymilliárd forintos keretösszegből várhatóan mintegy kétezren kaphatnak majd támogatást öt v

Még lehet jelentkezni az Új Nemzeti Kiválóság Programra
Még csütörtökig pályázhatnak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjaira az alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók. A felsőoktatásba most belépő diákoknak szóló felhívásra pedig június 20-áig lehet jelentkezni. A program fő célja, hogy az egyéni kutatói-alkotói kiválóság támogatásával fokozza az egyetemek tudományos teljesítményét. A négymilliárd forintos keretösszegből várhatóan mintegy kétezren kaphatnak majd támogatást öt vagy tíz hónapon keresztül. Bővebb információk a pályázatról az Új Nemzeti Kiválóság Program hivatalos weboldalán találhatók.
Friss hírek
Friss hírek