Már 16 ezren dolgoznak a Nyári diákmunka program támogatásával

2022. július 11.
Nyíregyháza

Már 16 ezer fiatal dolgozik a Nyári diákmunka program támogatásával - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium. A program 2013 óta bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták szünidei foglalkoztatását. Az idei felhívásban mostanáig megkötött 3500 szerződés alapján 16 ezer fiatal dolgozik önkormányzatoknál, a turizmus-vendéglátásban vagy a mezőgazdaságban. A legtöbb munkáltatói kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett be, a legtöbb megkötött szerződéssel pedig Szabolcs-Szatm

Már 16 ezren dolgoznak a Nyári diákmunka program támogatásával

Már 16 ezer fiatal dolgozik a Nyári diákmunka program támogatásával - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium. A program 2013 óta bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták szünidei foglalkoztatását. Az idei felhívásban mostanáig megkötött 3500 szerződés alapján 16 ezer fiatal dolgozik önkormányzatoknál, a turizmus-vendéglátásban vagy a mezőgazdaságban. A legtöbb munkáltatói kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett be, a legtöbb megkötött szerződéssel pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg büszkélkedhet. A járási hivatalok folyamatosan közvetítik ki a diákokat a munkahelyekre, és biztosítják a bértámogatást a munkaadóknak.

Friss hírek
Friss hírek