Kevesebb körte terem idén 

2019. augusztus 21.
Nyíregyháza

Az idén az átlagos évekhez képest akár 20-25 százalékkal is kevesebb, mintegy 25 ezer tonna lehet a belföldi körtetermés az előzetes adatok alapján - derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. A NAK közleményéből azt is megtudhatjuk, hogy a terméscsökkenés hátterében a tavalyi hőség áll, valamint az, hogy az elmúlt évi nagy termés jelentősen terhelte a fákat, amely idén gyenge virágzással járt. A csapadékos időjárás miatt pedig mintegy két héttel csúszik a körte betakarítása. A termes

Kevesebb körte terem idén 

Az idén az átlagos évekhez képest akár 20-25 százalékkal is kevesebb, mintegy 25 ezer tonna lehet a belföldi körtetermés az előzetes adatok alapján - derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. A NAK közleményéből azt is megtudhatjuk, hogy a terméscsökkenés hátterében a tavalyi hőség áll, valamint az, hogy az elmúlt évi nagy termés jelentősen terhelte a fákat, amely idén gyenge virágzással járt. A csapadékos időjárás miatt pedig mintegy két héttel csúszik a körte betakarítása. A termesztőterület évről évre csökken: míg 2017-ben 2342 hektáron, tavaly 2270 hektáron volt körteültetvény, idén 2264 hektáron termesztik a gyümölcsöt a területalapú támogatások adatai szerint. A fő termesztőkörzetek Magyarországon az Alpokalján, a Bodrogközben és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében találhatók(MTI)

Friss hírek
Friss hírek