Kevés az orvos, rengeteg a láthatatlan áldozat

2022. február 04.
Nyíregyháza


Nagy a gond a szakrendelokben, ugyanis nagyon kevés az orvos - állítja a Magyar Orvosi Kamara alelnöke. A szakember szerint jó lenne, ha a járványkezelés mellett a normál betegellátás is muködne. Az Infostart szerint Lénárd Rita elmondta: azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik még „a közelében sem jártak” egy intenzív osztálynak, sokkal nehezebb fulladó betegeket látni. Mint fogalmazott, probléma állt elo amiatt is, hogy az idos orvosokat kivették a rendszerbol a járvány miatt, akik tová

Kevés az orvos, rengeteg a láthatatlan áldozat

Nagy a gond a szakrendelokben, ugyanis nagyon kevés az orvos - állítja a Magyar Orvosi Kamara alelnöke. A szakember szerint jó lenne, ha a járványkezelés mellett a normál betegellátás is muködne. Az Infostart szerint Lénárd Rita elmondta: azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik még „a közelében sem jártak” egy intenzív osztálynak, sokkal nehezebb fulladó betegeket látni. Mint fogalmazott, probléma állt elo amiatt is, hogy az idos orvosokat kivették a rendszerbol a járvány miatt, akik továbbra sem tértek vissza, mert egymás után jönnek a járványhullámok. (index.hu)
Friss hírek
Friss hírek