Két hónapja nem volt ilyen gyenge a forint, már 384 felett az euró a hét elején

2022. május 09.
Nyíregyháza

A hét elején 0,6%-os gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, így 384,5-nél járt az árfolyam. Ez majdnem kéthónapos mélypontot jelent a forint szempontjából, utoljára március elején volt a mostaninál lényegesen magasabb a jegyzés – írja a portfolio.hu. A forint mozgását az utóbbi hetekben elsősorban a dollár erősödése mozgatta, az amerikai deviza javulása ugyanis hagyományosan rossz hír a feltörekvő devizák számára. A régióban pedig elsősorban a forint kitett ennek a hatásnak az elemzők

Két hónapja nem volt ilyen gyenge a forint, már 384 felett az euró a hét elején
A hét elején 0,6%-os gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, így 384,5-nél járt az árfolyam. Ez majdnem kéthónapos mélypontot jelent a forint szempontjából, utoljára március elején volt a mostaninál lényegesen magasabb a jegyzés – írja a portfolio.hu. A forint mozgását az utóbbi hetekben elsősorban a dollár erősödése mozgatta, az amerikai deviza javulása ugyanis hagyományosan rossz hír a feltörekvő devizák számára. A régióban pedig elsősorban a forint kitett ennek a hatásnak az elemzők szerint. A dollárral szemben most 365,14-nél járunk, míg az angol font 448,4 forintba kerül .


Friss hírek
Friss hírek