Ismét elérhető lesz az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás

2022. január 13.
Nyíregyháza

A Vidékfejlesztési Programban meghirdetett, Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című pályázati felívás a tervek szerint februárban újranyílik, így lehetőség lesz arra, hogy az állattartók nagyobb léptékű beruházásaikat megvalósítsák - közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a felhívás a már megismert feltételrendszer mellett lesz továbbra is elérhető, a támogatási intenzitás főszabályként 50 százalékos, a támogatás összegére vonatkozó feltételek pedig változ

Ismét elérhető lesz az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás

A Vidékfejlesztési Programban meghirdetett, Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című pályázati felívás a tervek szerint februárban újranyílik, így lehetőség lesz arra, hogy az állattartók nagyobb léptékű beruházásaikat megvalósítsák - közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a felhívás a már megismert feltételrendszer mellett lesz továbbra is elérhető, a támogatási intenzitás főszabályként 50 százalékos, a támogatás összegére vonatkozó feltételek pedig változatlanok: az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimális összege célterületenként eltérően 5 és 100 millió forint között változik, maximum 2 milliárd forint lehet.

Friss hírek
Friss hírek