Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

Álomberuházás Miskolctapolcán
Álomberuházás Miskolctapolcán
A kormány döntése alapján 12,7 milliárd forintból Miskolcon épül meg az ország egyik legnagyobb wellness központja. A beruházás a Miskolctapolcai strand fejlesztésének második ütemeként valósul meg 2019-2020 során. A valósággá váló álomberuházás a nemzetközi fürdővilág elitjébe emeli majd be Miskolctapolca nevét, és egyedülálló kínálata lesz a magyarországi turizmusnak. A futurisztikus fürdőkomplexumban 8 beltéri és 2 kültéri medencét álmodtak meg a tervezők. Az új létesítmény szerves egységet
2018. november 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Biztosított az ország gázellátása
Biztosított az ország gázellátása
A Magyar Földgáztároló Zrt. hajdúszoboszlói telephelyén kedd hajnalban keletkezett tűz ellenére is biztosított az ország gázellátása, másik három földgáztároló vette át a szolgáltatást - közölte a társaság PR-vezetője. Fáber Dániel elmondta, hajnali 4 óra 25 perckor keletkezett tűz a zrt. hajdúszoboszlói földalatti gáztároló üzemében. A lángokat a földgázkutakról beérkező befutósori vezetékeknél észlelték. A vezetékeket leszakaszolták, a gázkutakat lezárták annak érdekében, hogy ne legyen utánpó
2018. november 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Reális esély van a magyar célkitűzések teljesülésére a Brexit folyamatában
Reális esély van a magyar célkitűzések teljesülésére a Brexit folyamatában

A helyzet jelenlegi állása szerint reális esély van a magyar célkitűzések teljesülésére az Egyesült Királyság európai uniós kiválásának folyamatában - jelentette ki Szijjártó Péter a bennmaradó tagállamok szakminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozását követően. A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszámolt, hogy a kormánynak négy fontos célja volt a Brexit folyamatában: a tisztességes megállapodás tető alá hozása a kilépés feltételeiről, a szoros gazdasági kapcsolatok megőrzése, a
2018. november 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Csökken az üzemanyagok ára
Csökken az üzemanyagok ára

A Mol Nyrt. bruttó 4 forinttal csökkenti a 95-ös benzinliterenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a gázolaj ára nem változik. A mérsékléssel a benzin átlagára literenként 369 forint lesz. Az üzemanyagok ára legutóbb múlt szerdán változott, akkor a benzin átlagára literenként 7 forinttal csökkent, a gázolaj 3 forinttal lett olcsóbb, átlagára 421 forintra mérséklődött. Az autósoknak érdemes figyelniük, mert akár 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.(MTI)
2018. november 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Nagy a bizalom a mentőszolgálat iránt
Nagy a bizalom a mentőszolgálat iránt
A magyar lakosság körében nagy bizalomnak örvend az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), az emberek 82 százaléka bízik a szervezetben - derült ki a Nézőpont Intézet októberben készített reprezentatív közvélemény-kutatásából. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője elmondta, hogy a felnőtt lakosság fele, mintegy 4 millió ember vette igénybe a mentők segítségét az elmúlt három évben, 92 százalékuk volt elégedett a mentősök szakértelmével, hozzáállásával, 83 százalékuk a kiérkezés gyorsaságával
2018. november 16.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Üzemszünet lesz a nemzeti mobilfizetési rendszerben
Üzemszünet lesz a nemzeti mobilfizetési rendszerben
Nem lehet mobilfizetéssel autópálya-matricát vásárolni, parkolást indítani, illetve használatarányos útdíjat (HU-GO) fizetni november 18-án, vasárnap 00:10 és 02:10 óra között - közölte a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. A tájékoztatás szerint ez idő alatt karbantartást végeznek, annak további részében részlegesen nem lesz elérhető a szolgáltatás. A szolgáltató ezért azt kéri, hogy az ügyfelek a karbantartást megelőzően elővételben gondoskodjanak az útdíjhasználattal kapcsolatos díjtermékek megvásárlá
2018. november 16.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Január elsejétől kötelező a cégkapu
Január elsejétől kötelező a cégkapu
A gazdálkodó szervezetek január elsejétől kizárólag cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan adóügyeiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál – közölte a NAV adószakmai szóvivője. Kis Péter András elmondta, hogy az egyéni vállalkozóknál nem lesz változás, viszont az szja-bevallásokban felajánlott egy százalékot fogadó alapítványok, illetve egyesületek is kötelesek cégkaput létrehozni. A cégkaput az elektronikus kapcsolattartás mellett a bevallások beküldésére és hivatalos dokumentumok letöltésére
2018. november 15.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megkezdte a posta a nyugdíjprémiumok kézbesítését
Megkezdte a posta a nyugdíjprémiumok kézbesítését
A Magyar Posta megkezdte a nyugdíjprémiumok kézbesítését csütörtökön a 2,5 millió nyugdíjasnak - jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője. Rétvári Bence emlékeztetett arra, tavaly 12 ezer forint volt a nyugdíjprémium, míg most 18 ezer forint a maximális összeg. A prémiumot nemcsak a nyugdíjasok, hanem a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják. Panulin Ildikó elmondta, hogy a kézbesítés november
2018. november 15.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Stabil a magyar gazdaság növekedése
Stabil a magyar gazdaság növekedése
A harmadik negyedévben Magyarország gazdasági növekedése 5 százalékos volt, ezzel pedig Lengyelország és Írország mögött dobogós helyezést ért el - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely elmondta, hogy a magyar gazdaság stabil alapokon áll, így vélhetően az év egészében is a legnagyobb gazdasági növekedésre lesz képes az európai uniós államok között, és reálisnak tűnik jövőre a 4 százalék feletti gazdasági növekedés. A tárcavezető azt is hozzátette, hogy a költségvetési
2018. november 15.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Orbán: 2030-ra Magyarország tartozzon az EU 5 legjobb országa közé!
Orbán: 2030-ra Magyarország tartozzon az EU 5 legjobb országa közé!
2030-ra Magyarország tartozzon az Európai Unió öt legjobb országa közé, ahol a legjobb élni, lakni, dolgozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Magyar Diaszpóra Tanács VIII. plenáris ülésén. Szintén a 2030-ig tartó célkitűzések közé sorolta a kormányfő, hogy Magyarország tartozzon az EU öt legversenyképesebb országa közé. Emellett ugyancsak a 2030-ig elérendő célok között említette a népesedési hanyatlás megállítását, a Kárpát-medence újraépítését, az ország energiafü
2018. november 15.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Húsz egynapos sebészet létesül az országban
Húsz egynapos sebészet létesül az országban

Nyolcmilliárd forintos összköltséggel egynapos sebészeti ellátóhelyeket alakítanak ki húsz helyszínen az Állami Egészségügyi Ellátó Központ projektje keretében - jelentette be az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár. Vitályos Eszter elmondta, hogy a tervek szerint 2020 januárjáig mindenhol megvalósulnak a fejlesztések. Lénárt Endre, az ÁEEK főigazgató-helyettese azt hangsúlyozta, hogy a következő időszakban elsősorban a korszerű eszközök beszerzésén lesz a hangsúly, miköz
2018. november 14.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Az idén még százan fognak meghalni balesetben
Az idén még százan fognak meghalni balesetben
Idén eddig több mint 530-an haltak meg közlekedési balesetben Magyarországon – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Gál Kristóf elmondta, a statisztika alapján valószínűsíthető, hogy az utolsó másfél hónapban még több mint 100-an meghalnak az utakon. A halálos balesetek száma az elmúlt évekkel összehasonlítva stagnál. A személyi sérüléssel járó balesetek száma pedig évente eléri a 15 ezret. A balesetek leggyakoribb okaként a szóvivő a gyorshajtást , az elsőbbség megadásának elmula
2018. november 14.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.