Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

Felmérhetetlenül súlyos gazdasági következményekkel kell szembenézni
Felmérhetetlenül súlyos gazdasági következményekkel kell szembenézni
Az idei és a már tervezés alatt álló 2021-es költségvetést is teljesen újra kell gondolni a koronavírus-járvány miatt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában pénteken. A kormányfő kifejtette: az önkormányzatok és az intézmények költségvetését is át kell dolgozni. Hangsúlyozta: felmérhetetlenül súlyos gazdasági következményekkel kell szembenézni. A kormány kidolgoz olyan gazdaságvédelmi akcióterveket, amelyek egy-egy ágazatnak jelentenek majd segítséget, mego
2020. március 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Négy ponton lezárják a magyar-román határt
Négy ponton lezárják a magyar-román határt
A koronavírus terjedése miatti óvintézkedések rendjén a román-magyar határ négy átkelőhelyének ideiglenes bezárását jelentette be csütörtök este a román belügyminiszter. A miniszter a magyar-román határon a Battonya-Tornya, Létavértes-Székelyhíd, Méhkerék-Nagyszalonta, és a Nyírábrány-Érmihályfalva határátkelők ideiglenes bezárását jelentette be. A döntést azzal indokolta, hogy az erőforrások hatékonyabb felhasználása érdekében e határátkelők személyzetét a nagy forgalmú határátkelőhöz vezénylik
2020. március 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A hatóság házi karanténra is kötelezhet potenciális fertőzötteket
A hatóság házi karanténra is kötelezhet potenciális fertőzötteket
A már kihirdetett veszélyhelyzet keretében a kormány rendkívüli intézkedéseket is elrendelt az immár világjárvánnyá nyilvánított koronavírus-járvány megelőzésére, az egyik ilyen a hatósági házi karantén A hatóság nemcsak kórházi karanténra, hanem hatósági házi karanténra is kijelölhet potenciális fertőzötteket. Azok a magyar állampolgárok is hatósági házi karanténba kerülnek, akik Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkeznek az ország területére, akkor is, ha tünetmentesek. Ők a Mag
2020. március 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Szlovákia nem indít és nem fogad nemzetközi vonatokat
Szlovákia nem indít és nem fogad nemzetközi vonatokat

 
A Szlovák Kormány döntése alapján a szlovák vasút területén külföldről nem fogadnak és külföldre nem indítanak nemzetközi személyszállító vonatokat. Jelenleg bizonytalan a nemzetközi vonatközlekedés újraindításának időpontja. A döntés több járatot is érint a Magyarország és Csehország, Lengyelország, illetve Németország között. A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel, a külföldi vasúttársaságok által meghozott vagy kilátásba helyezett intézkedések miatt a MÁV-START kezelési
2020. március 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Elkezdődött az egyetemeken az oktatásmentes időszak
Elkezdődött az egyetemeken az oktatásmentes időszak
 
A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében az egyetemeken csütörtökre és péntekre kétnapos oktatásmentes időszakot rendeltek el, március 16-tól 20-ig előrehozott tavaszi szünet, ezt követően távoktatás lesz. A kollégiumokat érintően vannak eltérések az egyes intézmények szabályozásai között, de a külföldi hallgatók jellemzően maradhatnak. Azt valamennyi intézmény tájékoztatásában kiemelték, hogy az életbe lépett intézkedések az egyetemek dolgozóit, oktatóit nem mentesítik a munka
2020. március 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Magyarország ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést Ausztria és Szlovénia viszonylatában
Magyarország ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést Ausztria és Szlovénia viszonylatában
A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként csütörtöktől a rendőrség újra ellenőrizhet az osztrák és a szlovén határon - közölte a rendőrség a honlapján.  Osztrák viszonylatban Magyarország területére belépni a nemzetközi forgalom számára Hegyeshalom, Sopron és Rábafüzes közúti határátkelőhelyeken lehet. A magyar és az osztrák állampolgárok a már felsorolt átkelőhelyeken túl igénybe vehetik a határátlépéshez Kópháza, Kőszeg, Bucsu és Szentpéterfa közúti határátkelőhelyeket. Szlovén viszonyl
2020. március 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megerősített szerelvényekkel készül a diákok utazására a MÁV-START pénteken
Megerősített szerelvényekkel készül a diákok utazására a MÁV-START pénteken
Az egyetemek és főiskolák látogatási tilalma és a kollégiumok lezárása miatt a MÁV-START – számítva a megnövekedett utasszámra – pénteken plusz kocsikkal közlekedteti egyes járatait. Javasolják, hogy a sorban állás elkerülése érdekében a MÁV app segítségével váltsák meg jegyeiket, bérleteiket.
2020. március 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megvan az első gyógyult fertőzött Magyarországon
Megvan az első gyógyult fertőzött Magyarországon

Megvan az első gyógyult koronavírus-fertőzött Magyarországon - jelentette be a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az operatív törzs csütörtöki ülése utáni budapesti sajtótájékoztatón. Szlávik János elmondta: meggyógyult az egyik, karanténban lévő iráni állampolgár, akinek a sorozatban elvégzett tesztjei negatívak lettek.
2020. március 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Banki adathalász kísérletekre figyelmeztet az MNB
Banki adathalász kísérletekre figyelmeztet az MNB
Nemzetközi információk alapján az elmúlt időszakban több olyan külföldi eset fordult elő, amikor ismeretlen kiberbűnözők a koronavírusra hivatkozva próbáltak bankkártya- vagy bankszámla-adatokat, illetve az ahhoz tartozó különböző azonosítókat megszerezni; célszerű azonnal törölni a bizalmas banki azonosítókat kérő elektronikus leveleket, és nem adni meg az adatokat az ugyanilyen tartalmú honlapokon sem - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2020. március 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Újabb 3 személynél diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést
Újabb 3 személynél diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést
16-ra nőtt a Magyarországon diagnosztizált új koronavírussal fertőzöttek száma - írja a koronavirus.gov.hu oldal. Egy iráni és két magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést. Egy, a Szent János kórházban már napok óta elkülönített magyar nőnél, egy újabb - kórházi megfigyelés alatt álló - iráni diáknál (az első iráni beteg kontaktjánál), és egy a napokban Izraelben járt magyar férfinál mutatták ki a fertőzést. Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben i
2020. március 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Nem javasolja a nyári utazások lemondását az utazási irodák szövetsége
Nem javasolja a nyári utazások lemondását az utazási irodák szövetsége
Nem javasolják a nyári utazások lemondását - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke. Sok utazási iroda biztosít ingyenes átfoglalási lehetőséget az utazóknak. Az átfoglalást akkor tudják biztosítani az irodák, ha a szolgáltatások közvetlen nyújtói, vagyis a szállodák és a légitársaságok ezt lehetővé teszik. Az utazási kedv lanyhult, a turizmus rendkívül érzékeny ágazat. Ugyanakkor a helyzet változása esetén, az utazási kedv gyorsan visszatér, az ágazat képes gy
2020. március 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Minden iskolai programot, ünnepséget mondjanak le az intézmények!
Minden iskolai programot, ünnepséget mondjanak le az intézmények!
Minden iskolai programot, ünnepséget mondjanak le az iskolák, a tanulók, a pedagógusok és családjuk biztonsága érdekében - ezt kérte a Klebelsberg Központ és az Oktatási Hivatal szerdán abban az újabb levélben, amelyben tájékoztatták a tankerületeket, az iskolákat és az iskolába járó gyerekek szüleit a koronavírus-helyzettel összefüggő legfontosabb intézkedésekről, a megelőzés lehetőségeiről. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán közleményében azt írta: a levélben arra kérték az intézménye
2020. március 11.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.