Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

Megvannak az élet újraindításának feltételei
Megvannak az élet újraindításának feltételei
Az élet újraindításának feltételei megvannak, de a védekezést nem hagyhatjuk abba – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő emlékeztetett: két hete vidéken már enyhültek a korlátozások, most Pest megyében is ez történik. Budapest a nagy kérdés, itt van a legtöbb fertőzött és halálos áldozat, és az óriási népsűrűség miatt a rossz döntések korrigálásának lehetősége itt a legnehezebb - mondta. Úgy látja, a fertőzöttek számának alakulása azt mutatja, hogy az élet újraindításának feltéte
2020. május 15.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Szombaton zárul az országos tesztelés
Szombaton zárul az országos tesztelés
Az országos koronavírus-tesztelés szombaton befejeződik. A Semmelweis Egyetem közleménye szerint még mintegy 1200 ember részvételére van szükségük a hazai orvosképző egyetemeknek ahhoz, hogy országosan és regionálisan is reprezentatív legyen a koronavírus-tesztelés eredménye, ezért a szűrés határidejét szombat 19 órára módosították. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által meghívottakat, akik a szűrésen eddig még nem jelentek meg - kérés esetén - lakóhelyükön is felkeresik az egyetemek munkat
2020. május 15.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Az első négy évfolyamnak lehetne kinyitni az iskolákat
Az első négy évfolyamnak lehetne kinyitni az iskolákat
Elsősorban az első négy évfolyamnak lehetne kinyitni az iskolákat júniustól, ha a járványhelyzet lehetőséget ad rá - közölte a Nemzeti Pedagóguskar elnöke csütörtökön. Horváth Péter azt mondta, hogy az iskolák újranyitását sok szempont befolyásolja, ha például továbbra is tartani kell a másfél méteres távolságot, akkor nehezen elképzelhető. Szerinte azért az első négy évfolyamnak érdemes megnyitni a kapukat, mert a gazdaság újraindulásával a szülőknek munkába kell járniuk, ez a korosztály pedig
2020. május 15.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Nyugvó szakaszba érkeztünk, a járvány mérséklődik
Nyugvó szakaszba érkeztünk, a járvány mérséklődik
Nyugvó szakaszba érkeztünk, a járvány mérséklődik - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília hozzátette: a vidéki nyitás eddig nem eredményezett többletfertőződést, de ki kell várni a 14 napos lappangási időt, hogy ezt nyugodtan ki lehessen jelenteni. Csökken a kórházban ápoltak száma, az igazolt fertőzöttek 23 százaléka pedig idősotthon lakója - mondta a tisztifőorvos.
2020. május 15.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Ma már a csontritkulás is népbetegségnek számít
Ma már a csontritkulás is népbetegségnek számít
Napjainkban a csontritkulás is népbetegségnek számít. Magyarországon minden tizedik ember szenved oszteoporozisban. Ami nem más, mint a csontváz rendszerbetegsége, ami a csont ásványi anyag tartalmának fokozatos fogyatkozásával jár, majd ennek következtében a csontok fokozott törékenységéhez vezet. A szakemberek „néma gyilkosnak” is nevezik, mivel a csonttömegvesztést nem érzékeli az ember, nincsenek fájdalmas, vagy riasztó tünetek, mint a cukorbetegség, vagy a magas vérnyomás esetében. Prof. D
2020. május 14.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A vidéki nyitás eddig nem eredményezett többletfertőződést
A vidéki nyitás eddig nem eredményezett többletfertőződést
Nyugvó szakaszba érkeztünk, a járvány mérséklődik - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília hozzátette: a vidéki nyitás eddig nem eredményezett többletfertőződést, de ki kell várni a 14 napos lappangási időt, hogy ezt nyugodtan ki lehessen jelenteni. A tisztifőorvos azt is kiemelte, hogy csökken a kórházban ápoltak száma, az igazolt fertőzöttek 23 százaléka pedig idősotthon lakója.
2020. május 14.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Újabb enyhítéseket jelentettek be
Újabb enyhítéseket jelentettek be
A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések további enyhítését jelentette be a megyékre nézve a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. Gulyás Gergely online sajtótájékoztatón közölte, a Pest megyei koronavírus-fertőzöttségi adatok közelebb állnak a vidékiekhez, ezért Pest megyét mostantól a többi megyével tekinti egy egységnek a kormány. Jelezte azt is, hogy a Budapestet érintő korlátozások enyhítéséről hamarosan döntenek. A megyékre vonatkozó enyhítéseket ismertetve hangsúlyo
2020. május 14.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A veszélyhelyzet alatt az állatorvosok receptjeiket online is kiadhatják
A veszélyhelyzet alatt az állatorvosok receptjeiket online is kiadhatják
Az állatok gyógyszerellátásának könnyebb biztosítása érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a veszélyhelyzet alatt engedélyezi az állatorvosoknak, hogy a vényeket elektronikus úton küldjék meg az állattartóknak, a felírt készítmény kiváltásához pedig elég, ha a gazda a patikában az e-mailben vagy más elektronikus módon kapott receptet bemutatja. Az intézkedés a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet megszűnéséig tart.
2020. május 14.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Lekerült a lélegeztetőgépről egy beteg a vérplazmaterápiának köszönhetően
Lekerült a lélegeztetőgépről egy beteg a vérplazmaterápiának köszönhetően
Levették a lélegeztetőgépről a Semmelweis Egyetemen azt a 75 éves férfit, akit április 15-e óta kezelnek a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikáján súlyos koronavírus-fertőzéssel. A beteg a szérum beadásakor állapota miatt már több mint 10 napja lélegeztetőgépen volt, azonban a kezelést követő napokban meg tudták kezdeni fokozatos ébresztését, május 11-én pedig sikerült levenni a lélegeztetőgépről. A beteg állapota stabil. A vérplazma-terápia lényege, hogy a már felgyó
2020. május 14.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Újabb védőeszköz-szállítmányok és fertőtlenítőszerek érkeztek az idősotthonokba
Újabb védőeszköz-szállítmányok és fertőtlenítőszerek érkeztek az idősotthonokba
Az idősek védelme érdekében az Operatív Törzs újabb védőeszköz-szállítmányokkal segíti az idősotthonokat, szociális intézményeket az állami egészségügyi készletekből. A szerdán elindult szállítmányok is a kormányhivatalokon keresztül jutnak el az intézményekbe, függetlenül attól, hogy azok állami, önkormányzati, egyházi vagy civil fenntartásúak. Az intézmények most kéz-és felületfertőtlenítőket kapnak, valamint védőkesztyűket.
2020. május 14.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Jövő nyárig biztosan nem szűnnek meg teljesen a korlátozások a fürdőkben
Jövő nyárig biztosan nem szűnnek meg teljesen a korlátozások a fürdőkben
A magyarországi fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására, a hamarosan nyitó fürdőkben egyelőre a korábbi vendégszámnak a fele lehet, és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek - mondta el az MTI-nek a Magyar Fürdőszövetség elnöke. Boros László Attila ismertette, a pontos, és részletes, minden fürdőre kötelező érvényű üzemeltetési feltételek megérkeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központtól. A feltételek között szerepel, hogy minden fürdő nagyjából a no
2020. május 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Az aktív fertőzöttek 60 százaléka budapesti vagy Pest megyei
Az aktív fertőzöttek 60 százaléka budapesti vagy Pest megyei
Az aktív fertőzöttek száma 1809, 60 százalékuk budapesti vagy Pest megyei - emelte ki az országos tisztifőorvos az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília hozzátette: az összes aktív fertőzött közül 688-an vannak kórházban, 431 beteget Budapesten kezelnek, 45-en szorulnak lélegeztetőgépre. Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta: kedvezőek a járványügyi adatok - fokozatosan csökken az aktív fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma -, és kedvező képet mutatnak a magyar or
2020. május 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.