Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

Egyedül otthon – készítsék fel a gyereket!
Egyedül otthon – készítsék fel a gyereket!
Április 7-éig már biztosan nem fogadják a diákokat az általános iskolák sem, ezekben az intézményekben is marad a digitális oktatás a tavaszi szünet kezdetéig. Nem ritka, hogy a felső tagozatos gyerekek már szülői felügyelet nélkül vannak otthon, így nem árt felhívni a gyermek figyelmét néhány fontos szabályra, hogy ne váljanak bűncselekmény áldozatává. A Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya arra kéri a szülőket, mindig ellenőrizzék, hogy a gyermek kulcsra zárta az ajtót, ahol van,
2021. március 16.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Már elérhetőek az SZJA bevallás tervezetek
Már elérhetőek az SZJA bevallás tervezetek
Hétfőtől elérhetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján, az személyijövedelemadóbevallási tervezeteket, melyeket már öt éve készít el az adóhatóság, az adóköteles tavalyi bevételek alapján. Az idén a magánszemélyeken túl az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is megkönnyíti a dolgát a NAV, így ebben az évben közel öt és félmillió szja-bevallás készült el március 15-ére. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint, a NAV eS
2021. március 16.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Rendkívüli ülést tartanak az AstraZeneca oltása miatt
Rendkívüli ülést tartanak az AstraZeneca oltása miatt
Rendkívüli ülést tart az Európai Gyógyszerügynökség az AstraZeneca oltása miatt: Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) hétfői közleményében azt hangsúlyozta, hogy AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatát. A testület bejelentette, hogy csütörtökön rendkívüli ülés keretében fog tárgyalni a vállalat oltóanyagának alkalmazásával kapcsolatos további intézkedésekről.
2021. március 16.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Közel 5 ezer az új fertőzött és elhunyt 143 beteg
Közel 5 ezer az új fertőzött és elhunyt 143 beteg
Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 347 073 fő a beoltottak száma, ebből 399 505 fő már a második oltását is megkapta. 4926 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 529 122 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 143 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 17 226 főre emelkedett.
2021. március 16.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A járvány miatt visszafogott az ünnep
A járvány miatt visszafogott az ünnep
A koronavírus-járvány miatt idén is a Parlament előtti zászlófelvonás volt az egyetlen, helyszíni központi rendezvény a nemzeti ünnepen, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléknapján. Áder János köztársasági elnök ünnepi beszédét a közmédia közvetítette. Az állami kitüntetéseket nem adják át, a díjazottak névsorát nyilvánosságra hozzák.
2021. március 15.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Nincs megállás a hosszú hétvégén sem
Nincs megállás a hosszú hétvégén sem
Folyamatosan zajlik az oltás az országban. Az M1 stábja többek között Kecskeméten és Miskolcon is járt. Kiderült, hogy az alföldi városban teljesen rendben zajlik az oltás, nincsenek sorok. Az oltópontokon Pfizer/BioNTech és Szputnyik V második körös oltások történnek. Mint elhangzott, ha minden oltópont nyitva van, egy nap alatt mintegy 800 embert tudnak beoltani. Hétfőn egyebek mellett a bírósági és ügyészségi dolgozókat oltják.
2021. március 15.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Közel 8 ezer az újabb fertőzött
Közel 8 ezer az újabb fertőzött
Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 334 595 fő a beoltottak száma, ebből 398 962 fő már a második oltását is megkapta. 7706 az új fertőzöttek száma. Elhunyt 131 többségében idős, krónikus beteg. Az elhunytak száma 17 083 főre emelkedett.
2021. március 15.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Ingyenes internet az általános iskolák tanulóinak és pedagógusainak is
Ingyenes internet az általános iskolák tanulóinak és pedagógusainak is
Ingyenes internetet kapnak az általános iskolák tanulói és pedagógusai is - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. Schanda Tamás kifejtette: az alapfokú intézményekre kiterjesztett ingyenes internet mintegy 720 ezer tanuló és további 75 ezer pedagógus számára jelent könnyebbséget, mintegy fél milliárd forintot hagy családjaiknál. A kedvezményre jogosult előfizetők egyéni szolgáltatójuknál kezdeményezhetik a szolgáltatási díj jóváírását.
2021. március 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Meghalt 163 beteg, 9444-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 163 beteg, 9444-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 163, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 9444 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton, kiemelve: eddig 1 293 414 embert oltottak be Magyarországon, közülük 377 343-an már a második oltást is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: 507 627-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 16 790-re emelkedett, a gyógyultak száma 349 530.
2021. március 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Hétvégén is oltanak a háziorvosok
Hétvégén is oltanak a háziorvosok
A koronavírus elleni oltásra jelentkezettek mielőbbi beoltása érdekében a május végig terjedő időszakra a hétvégi és munkaszüneti napokat is kijelölte államilag finanszírozott oltásra a háziorvosok számára Müller Cecília országos tisztifőorvos – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Ehhez a járványügyi hatóság kiegészítő díjazást is ad. Ha egy háziorvos már a munkanapokon beoltotta a számára kiosztott összes vakcinát, és hétvégére nem marad, akkor nem köteles hétvégén is oltani, de ha van
2021. március 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Hamarosan a Janssen által fejlesztett oltóanyagból is érkezhet szállítmány Magyarországra
Hamarosan a Janssen által fejlesztett oltóanyagból is érkezhet szállítmány Magyarországra
Magyarország 4,36 millió adagot kötött le a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen által fejlesztett vakcinából - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján. Galgóczi Ágnes közlése szerint ezt az újabb oltóanyagot csütörtökön hagyta jóvá az Európai Gyógyszerügynökség. A 18 éven felülieknél alkalmazható vakcina előnye, hogy a megfelelő védettség eléréséhez egyetlen oltás is elég belőle.
2021. március 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Van elég vakcina Magyarországon
Van elég vakcina Magyarországon
Van elég vakcina Magyarországon ahhoz, hogy a lehető legtöbb embert be tudják oltani, ami lassíthatja a folyamatot azaz, hogy a magyar egészségügyi hatóságok minden tételnek a bevizsgálását elvégzik, mielőtt eljutna az oltópontokra és a háziorvosokhoz – mondta el a 99,4 Sunshine Fm-nek Rusvai Miklós virológus. A professzor hozzátette, hogy amíg a vizsgálat fel nem szabadítja ezek használatát, addig azok raktárba kell, hogy pihenjenek.
2021. március 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.