Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

Jogerősen elítélték az UFO együttes egykori frontemberét, nők futtatása miatt
Jogerősen elítélték az UFO együttes egykori frontemberét, nők futtatása miatt
Jogerősen két év börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélték az UFO együttes egykori frontemberét nők futtatása miatt. A Fővárosi Ítélőtábla a napokban a tavaly novemberi - kerítés, csalás és kitartottság miatt hozott - elsőfokú ítéletet azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy mintegy 2,7 millió forint összegre vagyonelkobzást is elrendelt a volt popénekes ellen. A vádirat szerint a férfi két társával 2010 és 2011 között hirdetések és személyes kapcsolatok útján egy svájci bordélyb
2021. október 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Emelkedik a kulturális szférában dolgozók bére
Emelkedik a kulturális szférában dolgozók bére
Január elsejétől 20 százalékkal emelkedik a kulturális szektorban dolgozók bére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A jövőre életbe lépő béremelés célja, hogy elősegítse az eredményes kulturális feladatellátást és támogassa a kulturális szférában dolgozók pályán tartását. Mindemellett segíti, hogy a fiatalok olyan életpályát, olyan hivatást találjanak a kultúra különböző területein, melyek nemcsak munkahelyet, de célt, elhivatottságot is adnak a kezükbe.
2021. október 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A Magyar Posta nevével élnek vissza kiberbűnözők
A Magyar Posta nevével élnek vissza kiberbűnözők
A Magyar Posta nevével visszaélő adathalász üzenetek miatt adott ki figyelmeztetést a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet. Honlapjukon is közzétett rendkívüli tájékoztatójukban azt írták: jelentős növekedés tapasztalható a csomagszállítás ürügyén érkező, valójában azonban a felhasználók személyes adatainak ellopására készített úgynevezett adathalász levelek terjedésével kapcsolatban. A káros weboldalak rendkívül jól utánozzák a valódi felületek arculati elemeit. Azt javas
2021. október 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Januártól emelkedik a szociális dolgozók fizetése
Januártól emelkedik a szociális dolgozók fizetése
Január elsejétől 20 százalékkal emelkedik a szociális szektorban dolgozók fizetése - tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A 20 százalékos béremelés fenntartótól függetlenül minden állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású szociális, illetve gyermekvédelmi intézmény vagy szolgáltató dolgozójának jár.
2021. október 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Emelkedik az ápolók fizetése januárban
Emelkedik az ápolók fizetése januárban
Újabb 21 százalékkal emelkedik az ápolók fizetése januárban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Ez a béremelés a 2019-ben megkezdett béremelési program utolsó lépcsője. A béremelés több mint 85 ezer egészségügyi szakdolgozót érint, aki állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású járó- vagy fekvőbeteg-ellátási intézményben, vagy az alapellátásban dolgozik, tehát például rendelőintézetben, kórházban, védőnői szolgálatnál, az Országos Vérellátó Szolgálatnál vagy az Országos Men
2021. október 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A diákmunka is szja mentes lesz jövőre a 25 év alattiaknak
A diákmunka is szja mentes lesz jövőre a 25 év alattiaknak
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, 2022. január elsejétől életbe lép a 25 év alattiak szja-mentessége, a fiataloknak jövőre már nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a keresetük után. Az intézkedés akár egymillió 15-25 év közötti fiatalt is érinthet. Köztük azokat is, akik tanulás mellett dolgoznak. Sem a diákmunka, de még a gyakornoki programban szerzett jövedelem után sem kell SZJA-at fizetniük azoknak, akik még nem töltötték be a 25. életévüket. Ennek részleteit Szentkirályi Alexandra
2021. október 11.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Kéretlen SMS-ben terjedő kártevőre figyelmeztetnek
Kéretlen SMS-ben terjedő kártevőre figyelmeztetnek
Kéretlen SMS üzenetek útján terjedő kártevőre figyelmeztet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet. Az üzenetek tartalma eltérő lehet: függőben lévő csomagkézbesítésről, a címzettel megosztott fényképalbumról vagy például hangpostaüzenet érkezéséről szólnak. Az üzenetekben szereplő hivatkozások egy olyan weboldalt nyitnak meg, amely egy hamis biztonsági frissítésről szól. Az érintett eszköz akkor fertőződik meg, amikor rákattintanak a frissítés telepítésére.

Támogatást igényelhetnek a dolgozni visszatérő kisgyerekes szülők
Támogatást igényelhetnek a dolgozni visszatérő kisgyerekes szülők
Havi akár 40 ezer forintos támogatást is igényelhetnek azok a kisgyermekes édesanyák, akik visszatérnének a munkaerőpiacra - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin kifejtette, a támogatást 2022. december 31-éig azok a három év alatti gyermeket nevelő szülők igényelhetik, akik a munkába visszatérve gyermeküket nem önkormányzati fenntartású bölcsődei ellátásban vagy napközbeni gyermekfelügyeletet nyújtó szolgáltatásban szeretnék elhelyezni. A támogatást a Magyar Állam
2021. október 11.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Az adóhatóság már dolgozik az adó-visszatérítések kiutalásán
Az adóhatóság már dolgozik az adó-visszatérítések kiutalásán
Az adóhatóság már dolgozik az adó-visszatérítések kiutalásán, javában tartanak a személyijövedelemadó (szja)-visszatérítések kifizetéséhez kapcsolódó munkák az informatikai rendszerek felkészítésével. A hatóság tartja a határidőket, így a legtöbben február közepén kézhez kapják az adó-visszatérítést.
2021. október 11.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Jövő év közepéig hosszabbítják meg a hitelmoratóriumot
Jövő év közepéig hosszabbítják meg a hitelmoratóriumot
2022. június 30-ig hosszabbítják meg a hitelmoratóriumot. A gyermeket nevelők, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak mellett azok élhetnek a lehetőséggel, akiknek a járvány alatt csökkent a jövedelme. Azok a vállalkozások is kérhetik a hosszabbítást, amelyeknek árbevétele legalább negyedével alul múlta az előző évit. Fontos, hogy a moratórium fenntartása most nem automatikus, az érintetteknek nyilatkozniuk kell bankjuk felé.
2021. október 11.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Újabb 25 milliárd a Magyar Falu programban
Újabb 25 milliárd a Magyar Falu programban
Újabb 25 milliárd forintot biztosít a kormány a kistelepülések fejlesztéséhez a Magyar Falu Programban – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár a közösségi oldalán azt hangsúlyozta, a kormány számára kiemelt jelentősége van a magyar vidék fejlesztésének, ezt jelzi a Magyar falu program elindítása és folyamatos bővülése. Arra is kitért, hogy a kistelepülések milyen fejlesztésekre pályázhatnak.
2021. október 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.