Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

Orbán: nekünk kell megvédeni a hazát a bajban
Orbán: nekünk kell megvédeni a hazát a bajban
Ha baj van, a hazánkat nekünk kell megvédeni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Honvédség parancsnoksága parancsnoki beosztásának átadás-átvételi ünnepségén, szombaton az Országházban. Az eseményen a kormányfő kiemelte: a feladat felépíteni egy modern, erős hadsereget, hogy Magyarországot megtámadni még véletlenül se jusson eszébe senkinek. A magyar hadseregnek elrettentő erővel kell bírnia - tette hozzá. Hangsúlyozta: az új parancsnok feladata, hogy a hadsereget - fegyelmezett
2021. június 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi helyzetet
Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi helyzetet
Az oltásoknak köszönhetően sikerült letörni a koronavírus-járvány harmadik hullámát, azonban az "éberség nem múlik el", továbbra is figyelemmel kísérik a hazai és a nemzetközi járványügyi helyzetet, a vírus különböző variánsait - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője. Galgóczi Ágnes azt is elmondta, hogy eddig három esetben igazolták Magyarországon a vírus indiai variánsát, közülük egy embert ápoltak kórházban. Hozzátette: a beteg ápolásában részt vevő egészségügy
2021. június 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Ismét lehet diplomaosztókat tartani
Ismét lehet diplomaosztókat tartani
Az egyetemek megrendezhetik a diplomaátadókat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára. Schanda Tamás a közösségi oldalán azt írta, az elmúlt időszak megterhelő volt a fiataloknak is, hiszen a koronavírus-járvány miatt főként digitálisan zajlott az oktatás. Kevesebbet találkozhattak barátaikkal és a szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeik is korlátozottak voltak. Ám most bejelentették, hogy az egyetemek megrendezhetik a diplomaosztó ünneps
2021. június 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A készenléti oltásra állnak át az egészségügyben
A készenléti oltásra állnak át az egészségügyben
Magyarországon nem vakcinahiány van, hanem vakcinabőség – mondta Orbán Viktor miniszterelnök mai rádióinterjújában. Sokan nem kérték a vakcinát, „ezért át fogunk állni a tömeges oltásról a készenléti oltásra” – tette hozzá. Ennek a lényege az lesz, hogy kevesebb oltópontot tartanak fenn, mint eddig, de mindenkinek lesz hova mennie az oltásért. A miniszterelnök arra kérte az embereket, hogy ha lehet, akkor még most, a készenléti időszak kezdete előtt adassák be az oltást. A 12-15 évesek oltásáról
2021. június 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Tilos lesz több egyszer használatos műanyag forgalmazása július elsejétől
Tilos lesz több egyszer használatos műanyag forgalmazása július elsejétől
Tilos lesz forgalomba hozni egyes egyszer használatos műanyagokat július elsejétől - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára. Steiner Attila elmondta, hogy a fenntarthatósági elvek érvényesítése érdekében júliustól tilos lesz a műanyag fültisztító pálcika, evőeszköz, tányér, szívószál, italkeverő pálcika, léggömbökhöz rögzítendő és azokat tartó pálcák, beleértve a léggömböt a pálcához rögzítő
2021. június 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Hamarosan indul a "Nyári diákmunka" program
Hamarosan indul a "Nyári diákmunka" program
2021-ben is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16-25 éveseket a júniusban induló "Nyári diákmunka" program. A tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá – jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint. A tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, a program idén június közepétől augusztus végéig tart, a diák
2021. június 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A védettségi igazolvány megfelel majd az uniós szabályoknak
A védettségi igazolvány megfelel majd az uniós szabályoknak
A koronavírus elleni védettséget igazoló magyar igazolvány digitális verziója meg fog felelni az Európai Unió hasonló dokumentuma szabályainak június 15-ig - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai online sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely elmondta: a magyar igazolvány digitális változata - az uniós szabályokkal összhangban - tartalmazni fogja az oltás típusát és a két oltás dátumát is. Megjegyezte, az uniós szabályozás július 1-jén lép hatályba. Szólt arról is, hogy bár vannak cseké
2021. június 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Kinevezte Áder János a Magyar Honvédség parancsnokát
Kinevezte Áder János a Magyar Honvédség parancsnokát
Csütörtöki hatállyal kinevezte Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagyot a Magyar Honvédség parancsnokává Áder János köztársasági elnök. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint a kinevezés 2021. június 3-ától 2026. május 31-éig szól. A Magyar Közlöny múlt szerdai számában jelent meg a határozat, amely szerint Áder János köztársasági elnök felmentette Korom Ferencet, a Magyar Honvédség parancsnokát. A honvédelmi miniszter később azt közölte, hogy a vezérezredes, akinek megbíz
2021. június 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Franciaországban június közepétől terjesztik ki az oltást a 12 és 18 év közöttiekre
Franciaországban június közepétől terjesztik ki az oltást a 12 és 18 év közöttiekre
Franciaországban június 15-től a 12 és 18 év közöttiek is beoltathatják magukat a koronavírus ellen - jelentette be szerdán Emmanuel Macron államfő. Tájékoztatása szerint az oltási kampány kiszélesítéséről a Pfizer által gyártott vakcinával a 12 évet betöltött kiskorúak számára az elnöki hivatalban szerda délelőtt tartott ülésén döntött az egészségügyi védelmi tanács, miután az egészségügyi főhatóság az Európai Gyógyszerügynökség pénteken kiadott ajánlására alapozva jóváhagyta az eddigi 18 éves
2021. június 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Folytatódik a 13. havi nyugdíj visszaépítése
Folytatódik a 13. havi nyugdíj visszaépítése
Folytatódik a 13. havi nyugdíj visszaépítése, annak összege jövőre már a félhavi nyugdíj összege lesz a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők számára - mondta el Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán közzétett videóban. A miniszter közölte, a jövő évi költségvetésben is benne van a fedezete a 13. havi nyugdíj következő részletének. Az intézkedés 2,5 millió embert érint Magyarországon.
2021. június 02.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Jövő nyártól új rendszámokkal találkozhatunk
Jövő nyártól új rendszámokkal találkozhatunk
A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni. A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése után ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára. Schanda Tamás a minisztérium közleményében hozzátette, az átállás felmenő rendszerben történik meg, az új formátumú táblákat az
2021. június 02.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Önellátók lehetünk oltóanyagokból
Önellátók lehetünk oltóanyagokból
A kormány már 2017-ben döntést hozott az új nemzeti oltóanyaggyár építéséről, a koronavírus-járvány pedig igazolta annak szükségességét; Magyarország önellátó lehet oltóanyagokból - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. György László közölte, nem lehet még tudni, meddig és milyen formában marad velünk a vírus, oltóanyagra ugyanakkor a jövőben is szükség lehet, akár az új variánsok ellen, akár a felnövekvő generációk s
2021. június 02.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.