Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

Strandot épített az EFOTT a Velencei-tóhoz
Strandot épített az EFOTT a Velencei-tóhoz
Az augusztus 10-15. között Sukoróra érkező fesztivál a Velencei-tó adta lehetőségeket kihasználva, hiánypótló stranddal gazdagította a térséget. Az úszáslehetőség mellett különböző vízi sportok szélesítik így az EFOTT napközbeni programpalettáját, de itt kerül sor az Egyetemi Bajnokság Aerobic döntőjére is. A rendezvény ideje alatt 32 sportágat próbálhatnak ki ingyenesen az érdeklődők, és találkozhatnak olimpiai sportágak képviselőivel is. Az EFOTT-szervezők által kiépített Sukorói Szabadstrand
2021. augusztus 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Jövőre visszatér a Sziget fesztivál
Jövőre visszatér a Sziget fesztivál
2022-ben visszatér a Sziget: a szervezők bejelentették, hogy jövőre augusztus 10-től 15-ig várják majd a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre. Már javában tárgyalnak a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést – fogalmaztak. A fesztivál vezetői még májusban döntöttek úgy, hogy a járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt, 2020-hoz hasonlóan idén sem lesz Sziget. Az ország két másik nagy könnyűzenei rendezvényét, a soproni Telekom VOL
2021. augusztus 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Újabb adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra
Újabb adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra
Újabb csaknem 215 ezer adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra - tájékoztatott a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. Ezzel, a 33. magyarországi szállítmánnyal együtt eddig mintegy 7,4 millió dózis érkezett az országba a Comirnaty oltóanyagból. Azt írták: a Pfizer több mint fél éve heti rendszerességgel szállítja Magyarországra a koronavírus elleni vakcinát.
2021. augusztus 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Továbbra is elérhető a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása
Továbbra is elérhető a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása
Most is lehet támogatást igényelni a nagycsaládosoknak az autóvásárláshoz - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán megosztott videóban. Novák Katalin kifejtette: azoknak, akik nagycsaládban élnek vagy már úton van a harmadik kisbabájuk, a kormány támogatást ad, hogy megvásároljanak egy legalább hétszemélyes autót. A támogatás az autó teljes vételárának a fele, de maximum 2,5 millió forint lehet.
2021. augusztus 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Továbbra is elérhető a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása
Továbbra is elérhető a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása
Most is lehet támogatást igényelni a nagycsaládosoknak az autóvásárláshoz - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebook-oldalán megosztott videóban. Novák Katalin kifejtette: azoknak, akik nagycsaládban élnek vagy már úton van a harmadik kisbabájuk, a kormány támogatást ad, hogy megvásároljanak egy legalább hétszemélyes autót. Ehhez legfeljebb 2,5 millió forintos anyagi segítséget nyújtanak, s ezt nem kell visszafizetni, sőt "egyenesen a Magyar Államkincstártól az aut
2021. augusztus 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A Napraforgó lett Magyarország tortája
A Napraforgó lett Magyarország tortája
A Napraforgó névre keresztelt torta lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Beszterce rózsája elnevezésű tortát választották. Az idén tizenötödik alkalommal megrendezett versenyen a Magyarország tortája címet Fodor Sándornak, a budapesti Habcsók Cukrászda cukrászának Napraforgó elnevezésű tortája nyerte el, amelynek főbb alkotóelemei a pirított napraforgó, a vilmoskörte, a méz és a csokoládé. Bemutatták a Solymár gyöngye nevű Szent István-napi
2021. augusztus 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Folyamatosan lehet időpontot foglalni a 12 év feletti gyermekek oltására is
Folyamatosan lehet időpontot foglalni a 12 év feletti gyermekek oltására is
Magyarországon már zajlik a 12 év feletti gyermekek regisztrációja és oltása. Az a szülő, aki az iskolakezdésre szeretné beoltatni gyermekét legegyszerűbben internetes regisztrációval és időpontfoglalással teheti meg. Az érvényes regisztráció után a www.eeszt.gov.hu honlapon automatikusan lehet időpontot foglalni a kórházi oltópontra vagy az a háziorvosnál, házi gyermekorvosnál is kérhető. Jelenleg két vakcina alkalmazható a 12-18 év közöttiek oltására: a Pfizer és a Moderna.
2021. augusztus 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Még néhány napig lehet pályázni elektromos kerékpárra
Még néhány napig lehet pályázni elektromos kerékpárra
Újra lehet pályázni elektromos kerékpárok vásárlására, a jelentkezőknek azonban csak néhány napjuk van az igénylésre, ugyanis augusztus 6-ig van nyitva a lehetőség, melynek keretösszege ezúttal 1 milliárd forint. A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében pedig legfeljebb 150 ezer forint.
2021. augusztus 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Augusztus 20. - végre újra ünnepelhetünk!
Augusztus 20. - végre újra ünnepelhetünk!
Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek az augusztus 20-ai nemzeti ünnepre - jelentette be a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Kovács Zoltán közölte: a valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek, 3,5 napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen több száz program lesz. Idén sem maradnak el a szokásos elemek: lesz zászlófelvonás, honvédségi légiparádé, tisztavatás. Az ünnepi programokat pedig "Európa legnagyobb tűzijátékával" zárják – fogalmazott az
2021. augusztus 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Hetvenezer igénylésnél tart az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása
Hetvenezer igénylésnél tart az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása
Hetvenezer igénylésnél tart az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása. A mintegy két hónapja elindított programban 219 ezer forintos egyszeri támogatást kaphatnak az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A legnagyobb számban továbbra is a fodrászok, kozmetikusok éltek a lehetőséggel, az igénylők közül 27 ezren szépségápolással foglalkoznak. Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatás
2021. augusztus 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Újra lehet pályázni elektromos kerékpárok vásárlására
Újra lehet pályázni elektromos kerékpárok vásárlására
Újra lehet pályázni elektromos kerékpárok vásárlására, a jelentkezőknek azonban csak néhány napjuk van az igénylésre, ugyanis csak augusztus 6- ig van nyitva a lehetőség, melynek keretösszege ezúttal 1 milliárd forint. A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében pedig legfeljebb 150 ezer forint.
2021. augusztus 02.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Új szolgálati formát indított el a Magyar Honvédség
Új szolgálati formát indított el a Magyar Honvédség
A Magyar Honvédség új, állandó szolgálati formát indított el július végén, melyet azon fiataloknak ajánlanak, akik az idén nem jutottak be egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. Az önkéntes katonai szolgálatról korábban Benkő Tibor honvédelmi miniszter elmondta, hogy ez a szolgálati jogviszony azoknak lehetőség, akiknek szándékában áll majd a pótfelvételire jelentkezni, vagy éppenséggel kivárni, és egy év múlva megismételni a jelentkezést. Az önkéntes katonai szolgálat hat hónapos jogviszonyt j
2021. augusztus 02.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.