Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

Emelkedik januártól a bölcsődei szakdolgozók fizetése
Emelkedik januártól a bölcsődei szakdolgozók fizetése
Ismét emelkedik a bölcsődei szakdolgozók fizetése. Január 1-től 20 százalékkal lesz magasabb a szférában dolgozók bére – jelentette be Novák Katalin családokért felelős tárcanélküli miniszter. Hozzátette: ha ehhez hozzávesszük a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedését, akkor ez a legtöbb esetben meghaladja a 30 százalékos bérnövekedést, de akár a 37 százalékot is elérhet. Arra is kitért, hogy a bölcsődés korosztályra gondolnak akkor is, amikor folyamatosan fejlesztik a férőhelyeket.
2021. december 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Két hét van hátra a Visszadó nyilatkozat leadásáig
Két hét van hátra a Visszadó nyilatkozat leadásáig
Péntek reggelig már 560 ezer adóvisszatérítési nyilatkozat érkezett az adóhivatalhoz, még két hét és lejár az adóvisszatérítés februári kiutalásához szükséges nyilatkozat benyújtásának a határideje. A nyilatkozathoz az online kitöltést érdemes választani, amit az is igazol, hogy a VISSZADO-nyilatkozatok több mint 75 százaléka így érkezik az adóhivatalhoz. Emlékeztettek, hogy az év végéig attól várja a nyilatkozatot az adóhivatal, aki családi pótlékra jogosult, de a családi pótlékot nem ő kapja,
2021. december 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megalakult a Nemzeti Orvostudományi Kutatási Központ
Megalakult a Nemzeti Orvostudományi Kutatási Központ
A klinikai orvostudományi kutatások összefogása érdekében Nemzeti Orvostudományi Kutatási Központot hozott létre az Egészségügyi Tudományos Tanács a kormányzat támogatásával - jelentette be Kásler Miklós, a NOKK alakuló ülésén. A központnak a többi között az a feladata, hogy kutatási prioritásokat határozzon meg a klinikák, illetve az egyetemek számára, mindennek nyomán pedig javítson a nemzet egészségügyi állapotán - közülte az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.
2021. december 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A téli szünetben ingyen utazhatnak a gyerekek Magyarországon
A téli szünetben ingyen utazhatnak a gyerekek Magyarországon
Már a téli szünetben is ingyenesen utazhatnak a MÁV-Start, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain december 22. és január 2. között azok az alsó tagozatos gyerekek, akik a jegyvásárláskor bemutatják sárga Kajla-útlevelüket és személyazonosításra alkalmas igazolványukat - közölte a MÁV vasárnap az MTI-vel. A közleményben emlékeztettek: a programot 2019 nyarán indították. Idén először már nemcsak a nyári és őszi iskolai szünetben, hanem a karácsonyi időszakban is térítésmentes utazásra van lehető
2021. december 19.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Korábban érkeznek a családtámogatási ellátások
Korábban érkeznek a családtámogatási ellátások
Az elmúlt évekhez hasonlóan már karácsony előtt megkapják az érintettek a januárban esedékes családtámogatási ellátásokat - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton Facebook-oldalán. Novák Katalin bejegyzése szerint a bankszámlákra szerdán érkezik a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátás és a gyermeknevelési támogatás, a posta pedig szerdán és csütörtökön kézbesíti azokat. Az előrehozott családtámogatási utalásokkal mintegy 1,2 millió család év végi kiadásaihoz
2021. december 18.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Továbbra is kedvezőtlen a levegőminőség
Továbbra is kedvezőtlen a levegőminőség
Továbbra is kedvezőtlen a levegőminőség a szálló por miatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken az MTI-t. A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: az elfogadható, a kifogásolt, az egészségtelen és a veszélyes minősítést. Azt írták: veszélyes a levegő minősége a Sajó-völgyében (Kazincbarcika, Putnok, Sajószentpéter), Miskolcon és Nyíregyházán. Öt település (Budapest, Hernádszurdok, Salgótarján, Szolnok és Vác) levegőjét egészségtelennek minősítették.
2021. december 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A gyógyszertárak az ünnepek alatt ügyeleti rend szerint működnek
A gyógyszertárak az ünnepek alatt ügyeleti rend szerint működnek
A karácsonyi ünnepek alatt az egészségügyi szolgáltatók, így a gyógyszertárak is az ügyeleti rendnek megfelelően látnak el szolgálatot. A december 24-én is nyitva tartó gyógyszertárak nem a szokásos pihenőnapi munkarendjük szerint, hanem általában 12 óráig biztosítják a gyógyszerellátást. December 25-én és 26-án az ügyeletes gyógyszertárakon túl a 0-24 órás nyitvatartású, valamint az ünnepnapokon is működő gyógyszertárak állnak rendelkezésre. Az ünnepek közeledtével a szakemberek arra is felhívj
2021. december 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Nincs szükség érdemi korlátozásokra Magyarországon
Nincs szükség érdemi korlátozásokra Magyarországon
A koronavírus elleni vakcináknak és a gyors oltási programnak köszönhetően sikerült eljutni oda, hogy Magyarország érdemi korlátozások nélkül át tudja vészelni a járvány újabb hullámait - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az oltóanyagok megjelenésével sikerült eljutni oda, hogy a járvány sokadik hullámát, a vírus sokadik variánsát is át tudja vészelni Magyarország drasztikus korlátozások nélkül.
2021. december 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A múlt héten 12 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz
A múlt héten 12 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján december 6. és 12. között 12.100-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A közlemény szerint az orvoshoz forduló betegek többsége a 15-34 év közöttiek, illetve a 35-59 év közöttiek közül került ki, a betegek közel 20%-a százaléka 14 év alatti gyermek, míg 13,5 százalékuk a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
2021. december 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A gyerekek oltására alkalmas vakcina biztonságos és hatékony
A gyerekek oltására alkalmas vakcina biztonságos és hatékony
Az oltási reakciók viszonylag ritkák, a gyerekek oltására alkalmas vakcina biztonságos és hatékony - jelentette ki a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa. Nagy Anikó azt mondta, a járvány első hullámában az a nézet terjedt el, hogy a koronavírus a gyermekekre nem annyira veszélyes, de az elmúlt időszakban egyre több a tünetes gyermek a világban. Magyarországon is megnőtt a komoly tüneteket produkáló gyerekek száma. A főorvos a vakcináról elmondta, hogy egy 10 mikrogra
2021. december 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Szinte mindent rendben találtak a karácsonyi vásárokban a fogyasztóvédők
Szinte mindent rendben találtak a karácsonyi vásárokban a fogyasztóvédők
Huszonegy adventi vásárban jártak a decemberi ellenőrzéssorozat első két hetében a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi munkatársai. A részben a társhatóságokkal közös ellenőrzéseken szinte mindent rendben találtak a szakemberek. Csupán három próbavásárlásnál akadt probléma: kétszer az eladási vagy egységár feltüntetése maradt el, valamint a mérleg nem volt hiteles. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkatársai november vége óta a karácsonyi kitelepülések mellett mintegy 300 üzletet is fel
2021. december 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Magyarországon is vizsgálhatják a vakcinák hatásosságát az omikronnal szemben
Magyarországon is vizsgálhatják a vakcinák hatásosságát az omikronnal szemben
A Nemzeti Népegészségügyi Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában is izolálták a koronavírus omikron variánsát, aminek azért van jelentősége, mert ezzel megnyílt az út a vakcinák hatásosságának magyarországi vizsgálatára az új mutánssal szemben - közölte az NNK. Mostantól a területi laborok számára is elérhetővé válik a vírusmutáció nem mesterséges kontrollja, így biztosított a vírusmutáció pontosabb azonosítása. A vírustenyészetet a magyar vakcina fejlesztésébe és a vírusellenes szerek tesz
2021. december 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.