Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

60 százalékos béremelést kaptak a bírák és az ügyészek
60 százalékos béremelést kaptak a bírák és az ügyészek
Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó: megvalósult a bírák és az ügyészek béremelése! - írta az igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésében. Varga Judit közlése szerint a három ütemben történő illetményemelés eredményeképpen három év alatt összesen több mint 60 százalékos béremelésre került sor. A döntés közel háromezer bírót és kétezer ügyészt érint, akiknek illetményalapja így mára 566 660 forintra növekedett. 2020. január 1-jétől a bírák számára átlagosan 32 százalékos, míg az ügyészek
2022. január 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
6 millió 270 ezer a beoltott, 5270 az új fertőzött és elhunyt 82 beteg
6 millió 270 ezer a beoltott, 5270 az új fertőzött és elhunyt 82 beteg
Magyarországon a szerdai adatok szerint a koronavírus ellen beoltottak száma 6 269 955 fő, közülük 5 990 568 fő már a második, 3 191 997 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 5270 új fertőzöttet igazoltak, és elhunyt 82 többségében idős, krónikus beteg. 3090 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 307-en vannak lélegeztetőgépen.
2022. január 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A flurona nem új vírusmutáció
A flurona nem új vírusmutáció
A flurona nem új koronavírus-mutáció - mondta a közmédiának nyilatkozva a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Szlávik János ismertetése szerint ez a megjelölés azt jelenti, hogy az influenzavírus és a koronavírus egyszerre van jelen valakinek a szervezetében, azonban a két vírusnak "nincs köze egymáshoz, nem tudnak rekombinálódni". A szakember felhívta a figyelmet, hogy mindkét vírus a rizikócsoportba tartozóknál, azaz az idős, krónikus betegséggel küzdőknél okoz súlyos állapotot, ezé
2022. január 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megkezdődött a pollenszezon
Megkezdődött a pollenszezon
Az évszakhoz képest szokatlan meleg időjárás hatására az év első napjaiban országszerte több helyen megjelent a levegőben a mogyoró, az éger, illetve a ciprus- és tiszafafélék pollenje - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A közlemény szerint "koncentrációjuk jellemzően alacsony, azonban a mogyoró pollenterhelése helyenként már az allergiás tüneteket kiváltó közepes szintet is elérheti".
2022. január 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Magyarországon is terjed az omikron vírusvariáns
Magyarországon is terjed az omikron vírusvariáns
Magyarországon a keddi adatok szerint beoltottak száma 6 268 108 fő, közülük 5 986 342 fő már a második, 3 184 580 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 2429 új fertőzöttet igazoltak és elhunyt 83 többségében idős, krónikus beteg. Jelenleg 3335 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 316-an vannak lélegeztetőgépen. Az omikron vírusvariáns Magyarországon is terjed. A Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriuma a variánsok irányába vizsgált minták alapján megállapított
2022. január 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Novák Katalin átadta a családokért vállalt kormányzati felelősséget Zsigó Róbertnek
Novák Katalin átadta a családokért vállalt kormányzati felelősséget Zsigó Róbertnek
Novák Katalin államfőjelölt, volt családokért felelős tárca nélküli miniszter átadta a családokért vállalt kormányzati felelősséget Zsigó Róbert családokért felelős parlamenti államtitkárnak. Orbán Viktor miniszterelnök évzáró nemzetközi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Fidesz Novák Katalint jelöli köztársasági elnöknek. A felkérést Novák Katalin elvállalta és december 31-ével lemondott családokért felelős tárca nélküli miniszteri tisztségéről.
2022. január 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A koronavírus fertőzésen átesettek, várakozási idő nélkül olthatók
A koronavírus fertőzésen átesettek, várakozási idő nélkül olthatók
A Nemzeti Népegészségügyi Központ friss ajánlása szerint a negyedik oltást egyelőre nem javasolják, de a fertőzésen átesett oltatlanoknak be kell adatniuk a vakcinákat. A december 20-án közzétett ajánlás szerint, azok az oltatlanok, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, azok várakozási idő nélkül olthatók gyógyulásuk után. A védőoltás beadása előtt az esetleges tünetmentes fertőzöttség ellenőrzésére PCR-teszt elvégzése nem indokolt a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei szerint.
2022. január 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Hazánkban is megjelent a covid és az influenza kettős fertőzése a flurona
Hazánkban is megjelent a covid és az influenza kettős fertőzése a flurona
Magyarországon is megjelent a flurona névre keresztelt tünetegyüttes, melyet először Izraelben fedeztek fel. Ez a név a covid és az influenza egyszerre fertőzését foglalja magában. A diagnosztikai labor tájékoztatása szerint az elmúlt két hétben hazánkban is találtak több olyan esetet, amikor a beteg szervezetében nemcsak az omikron volt jelen, hanem az influenzavírus is. Ilyen esetben nem a két vírus keresztezése történt meg, hanem egyszerre támadja meg a beteg szervezetét a koronavírus és az i
2022. január 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Már pályázhatók a Magyar falu program ez évi forrásai
Már pályázhatók a Magyar falu program ez évi forrásai
Az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések már pályázhatnak a Magyar falu programban meghirdetett támogatásokra - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár közlése szerint az eddigi 120 napról az idén 90 napra csökkentették a pályázatok elbírálási idejét, így egy hónappal korábban foghatnak hozzá az önkormányzatok és a helyi egyházközségek a fejlesztésekhez. Az idén ismét 70 milliárd forint áll rendelkezésre a kistelepülési beruházások meg
2022. január 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Adómentes lesz az idei év a 25 év alattiaknak
Adómentes lesz az idei év a 25 év alattiaknak
Korábban nem látott mértékű anyagi segítséget kapnak a gyermeket nevelő családok 2022-ben az adóvisszatérítéssel - erről beszélt Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán. Ahol elmondta, hogy a gyermeket nevelő szülőknek visszatérítik a tavaly befizetett személyi jövedelemadójukat az átlagbér adószintjéig. Az intézkedés mintegy 1,9 millió szülőt érint. Zsigó Róbert arról is beszélt, hogy nem csak a családosoknak, de a 25 év al
2022. január 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Az állami iskolákban a pedagógusok egy százaléka nem vette fel az oltást
Az állami iskolákban a pedagógusok egy százaléka nem vette fel az oltást
Az állami fenntartású iskolákban a pedagógusok egy százaléka nem vette fel a koronavírus elleni oltást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A 78 ezer pedagógus 94 százaléka már felvette az oltást, 3 százalékuknak szakorvosi ellenjavallata, 1 százalékuknak miniszteri mentesítése van, további 1 százalék pedig betegállományban van, illetve mentesítési kérelme elbírálására vár, amely napokon belül lezárul. A pedagógusok fennmaradó 1 százaléka az oltás felvétele után térhet vissza az iskolá
2022. január 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Több mint 40 százalékos a háziorvosok bérnövekedése
Több mint 40 százalékos a háziorvosok bérnövekedése
Jelentősen emelkedik a háziorvosi és fogorvosi praxisokban elérhető orvosi bértámogatás összege január 1-jétől. Az emelkedés mértéke a praxisközösségek kategóriáiban 2020-hoz képest meghaladja a 40 százalékot, ezen felül a bért terhelő közterhek is csökkennek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A finanszírozási rendeletben szereplő orvosi bértámogatás teljes összege akkor illeti meg az érintett háziorvosi és fogorvosi szolgáltatókat, ha az orvost heti 40 órában foglalkoztatják, és a n
2022. január 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.