Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

Több mint 1,4 millióan kapják meg már februárban a családi adóvisszatérítést
Több mint 1,4 millióan kapják meg már februárban a családi adóvisszatérítést
Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján több mint 1,4 millióan kapják kézhez a családi adóvisszatérítést már februárban. Ez a szám még tovább nőhet, az adatok ugyanis még nem tartalmazzák a decemberi bér- és járulékadatokat – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Tállai András elmondta, hogy februárban az kapja meg a családi adóvisszatérítés összegét, akinek utalási adatait ismerte a NAV, így például az, aki kézhez kapja a családi pótlékot, valamint az, aki 2021. december 31-
2022. január 18.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Folyamatosan nőnek a bérek
Folyamatosan nőnek a bérek
Folyamatosan nőnek a bérek, kétszámjegyű emelés sok helyen kalkulálható a versenyszférában is – hangsúlyozta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a köztévében. Bodó Sándor kiemelte, hogy a munkaerőpiacon kiszámítható folyamatok zajlanak, a minimálbérhez kapcsolódó egyéb juttatások is emelkednek. Az álláskeresési járadék a minimálbérrel megegyezően 200 ezer forintra nőtt, a nyugdíj előtti segély összege csaknem 20 százalékkal emelkedett és a munkaerőpiaci programok támogatásait is 20 s
2022. január 18.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
6851 az új fertőzött és elhunyt 94 beteg hazánkban
6851 az új fertőzött és elhunyt 94 beteg hazánkban
Magyarországon a beoltottak száma 6 321 039 fő, közülük 6 062 346-an már a második, 3 423 900-an pedig már a megerősítő harmadik oltást is felvették. 6851 új fertőzöttet igazoltak, és elhunyt 94 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 40 601 főre emelkedett –közölte a koronavirus.gov.hu kedden. A kormányzati portálon azt írták, hogy 2689 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 217-en vannak lélegeztetőgépen.
2022. január 18.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Országszerte kitisztult a levegő
Országszerte kitisztult a levegő
Országszerte kitisztult a levegő. Kedden már egy településen sem minősítette veszélyesnek vagy egészségtelennek a levegőt a szálló por miatt a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A keddi adatok szerint már csak Putnokon, Sajószentpéteren, Egerben és Szombathelyen kifogásolt a levegő minősége a szálló por miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat légszennyezettségi előrejelzésében azt írta: kedden is többfelé lesz élénk, erős a légmozgás. Ennek hatására kedvezően alakul a levegőminőség. Szerdán vis
2022. január 18.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Emberre és állatra veszélyes időjárásra figyelmeztet a katasztrófavédelem
Emberre és állatra veszélyes időjárásra figyelmeztet a katasztrófavédelem
Akár kilencven kilométeres szél is várható ma – erre figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Igazagatóság. Felhívják a figyelmet, hogy már a 70 kilométeres szél is okozhat emberre, állatra veszélyes viharkárokat, de áramszünetre is érdemes felkészülni. A hatóság Facebook-bejegyzése szerint érdemes összepakolni az udvaron és bezárni az ablakokat. Kérik, hogy ne vigyük a gyereket a játszótérre, a háziállatokat pedig zárjuk be. Ne menjünk recsegő, ropogó faágak, fák közelébe és kerüljük el a le
2022. január 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Egyedülálló libegő lesz Tokaj legújabb látványossága
Egyedülálló libegő lesz Tokaj legújabb látványossága
Magyarországon eddig egyedülálló, négyévszakos, zártkabinos libegő tervezésére írtak ki a közelmúltban pályázatot, mely a tokaji Fesztiválkatlan és a Kopasz-hegy között teremt majd a jövőben közvetlen kapcsolatot. Az indító- és fogadóépület között húzódó több mint két kilométer hosszú, változatos domborzati adottságokkal rendelkező és többek között egy egykor bányaként használt területen áthaladó nyomvonalon több tartóoszlopra és kötélpálya telepítésére is szükség lesz. A fejlesztéssel egyúttal
2022. január 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Az élelmiszerárstop különösen az időseket és a családokat védi
Az élelmiszerárstop különösen az időseket és a családokat védi
Az élelmiszerárak befagyasztása különösen az időseket és a gyermekes családokat védi - fogalmazott videóüzenetében az agrárminiszter. Nagy István szerint havonta több ezer forint megtakarítást jelenthet a magyar embereknek, hogy februártól az október közepi szintre csökken az étolaj, sertéscomb, csirkemell, csirkefarhát, a 2,8 százalékos tehéntej, a búzaliszt, és a kristálycukor ára. A kormány - mint mondta - korábban is beavatkozott, ha az emberek életét befolyásoló területen az árak elszabadul
2022. január 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megjelent a zöld civil szervezeteket támogató zöld forrás pályázat
Megjelent a zöld civil szervezeteket támogató zöld forrás pályázat
Az Agrárminisztérium idén is meghirdeti környezet- és természetvédelmi feladataihoz illeszkedő, a civil feladatvállalást segítő, 70 millió forint keretösszegű Zöld Forrás pályázatát. Támogatási igényt közhasznú környezet- vagy természetvédelmi célú társadalmi szervezetek, egyesületek vagy alapítványok nyújthatnak be. A pályázatok február 14-ig, kizárólag postai úton adhatók be. Egy igénylő legalább 800 ezer, legfeljebb 3 millió forint összegre pályázhat. A pályázat részletei a kormány.hu oldalró
2022. január 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Többfelé csökkent a légszennyezettség
Többfelé csökkent a légszennyezettség
Többfelé csökkent a szálló por miatti légszennyezettség. A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes minősítést. A Nemzeti Népegészségügyi Központ hétfői adatai szerint már csak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon veszélyes a levegőminőség. Kazincbarcika, Sajószentpéter, Salgótarján, Szeged és Várpalota levegőjét egészségtelennek minősítették. További tizenkét településen - köztük Budapesten - kifogásolt a levegőminőség.
2022. január 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Az egyszerűsített foglalkoztatás online is bejelenthető
Az egyszerűsített foglalkoztatás online is bejelenthető
Új szolgáltatással bővült az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás, mostantól az egyszerűsített foglalkoztatás is rögzíthető az oldalon. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint a saját fejlesztésű webes alkalmazás használatához nincs szükség semmilyen külső program telepítésére, egyszerűen, internetes eléréssel, akár okoseszközről is elintézhető számos ügy, ha valakinek van ügyfélkapuja. Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló bejelentés akár közvetlenül a munkakezdés előtt is beadha
2022. január 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
25.000 üveg Béres Csepp az egészségügyben dolgozóknak
25.000 üveg Béres Csepp az egészségügyben dolgozóknak
A koronavírus-járvány okozta megpróbáltatások közepette a megyei kötődésű Béres Gyógyszergyár az egészségügyi dolgozók támogatására 25.000 üveg Béres Cseppet adományozott. A 44 millió forint értékű gyógyszeradományt dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke dr. Takács Péternek, az Országos Kórházi Főigazgatóság alap- és szakellátásért felelős főigazgató-helyettesének adta át a napokban. Az adományt a budapesti centrumkórházak és a megyei kórházak COVID-betegek ellátásában résztvevő részlege
2022. január 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Több mint 21 ezer új fertőzött és 270 halott
Több mint 21 ezer új fertőzött és 270 halott
A hétvégi összesített adatok alapján: a beoltottak száma 6 319 434 fő. Az elmúlt három napban elhunyt 270 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 40 507 főre emelkedett. Az elmúlt napokban tartott oltási akción ismét több tízezer ember vette fel az oltást, az oltási akció ezen a héten csütörtökön, pénteken és szombaton is folytatódik. A negyedik oltás is már kérhető. A karantén ideje 7 napra csökkent.
2022. január 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.