Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

Javult a távhőszolgáltatók megítélése
Javult a távhőszolgáltatók megítélése
Elégedettebbek a hazai fogyasztók a távhőszolgáltatókkal, az ágazat a tavaly ősszel végzett felmérése szerint a járványhelyzet ellenére javítani tudott a két évvel korábban elért jó eredményén - mondta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke. Horváth Péter János elmondta: több mint 560 ezer felhasználói visszajelzést dolgoztak fel, egyebek mellett a távhőszolgáltatás minőségéről, az ellátás folyamatosságáról, a leolvasásról, a mérésről, a költségmegosztásról, a tájékoztatásról,
2022. május 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Átvette államfői hivatalát Novák Katalin
Átvette államfői hivatalát Novák Katalin
Átvette köztársasági elnöki hivatalát Novák Katalin, akit Áder János leköszönő államfő a Sándor-palota bejáratánál fogadott majd együtt vonultak be az államfői rezidenciába, az elnöki irodába és együtt léptek ki a Sándor-palota teraszára. Novák Katalint március 10-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés, ünnepélyes beiktatása szombaton lesz. Ahogy arról mi itt a 99,4 Sunshine FM-en is beszámoltunk, a politikus hétfőn bemutatta munkatársait, köztük azokat is, akik a Magyar Honvéd
2022. május 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Tovább csökkent az influenzások száma
Tovább csökkent az influenzások száma
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése szerint április 25. és május 1. között 5800-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel, ami 25 százalékkal kevesebb beteget jelent, mint az azt megelőző héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A 17. heti adatok szerint tizennyolc megyében csökkent, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében nőtt az orvoshoz fordulók száma.
2022. május 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A Tiszán és a Dunán folytatódik a szúnyogirtás
A Tiszán és a Dunán folytatódik a szúnyogirtás
A Tiszán és a Dunán, összesen 2170 hektárnyi vízfelületen folytatódik a héten az országos szúnyogirtás. A program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatásából kiderült, hogy következő napokban a Tisza alsó, Csongrád-Csanád megyei szakaszán, a Duna mentén pedig a Szigetközben, Komárom környékén, Budapesten, a Csepel-szigeten és környékén, valamint Baja és Mohács környékén gyérítik a rovarokat
2022. május 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Magyarország nem szavazza meg a brüsszeli szankciós javaslatot
Magyarország nem szavazza meg a brüsszeli szankciós javaslatot
Magyarország nem szavazza meg az Európai Bizottság kezdeményezését az Oroszország elleni szankciókról, mert az az országnak problémát jelent és a megoldásra nem tartalmaz javaslatot - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Országházban. A tárcavezető napirend előtti felszólalásában kiemelte, hogy Magyarország támogatta az eddigi öt brüsszeli szankciós csomagot, de jelezte, hogy vörös vonal Magyarország energiaellátási biztonságának garantálása. Szijjártó Péter ho
2022. május 09.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Közös adatbázisban a MÁV-Volán-csoport járművein elhagyott tárgyak
Közös adatbázisban a MÁV-Volán-csoport járművein elhagyott tárgyak
A MÁV-START-hoz hasonlóan a Volánbusz is központosított elektronikus talált tárgy-nyilvántartást vezetett be. A csoportszintű fejlesztésnek köszönhetően közös adatbázisban kezelik a vonatokon és a buszokon, valamint az állomásokon elhagyott talált tárgyakat, amik a rögzítést követően egyből megjelennek a MÁVDIREKT rendszerében. Az utasok az éjjel-nappal hívható telefonszámok valamelyikén érdeklődhetnek.
2022. május 09.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Továbbra is használatban maradhatnak egyes régi pénztárgépek
Továbbra is használatban maradhatnak egyes régi pénztárgépek
Továbbra is használatban maradhatnak azok a pénztárgépek, amelyek nem rendelkeznek érvényes forgalmazási engedéllyel - jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte: az intézkedés több ezer kisvállalkozásnak jelent újabb anyagi és adminisztrációs könnyítést. A közlemény szerint összesen 86 olyan pénztárgéptípus engedélyét vonták vissza 2017-ben és 2018-ban, amelyen a gyártók, forgalmazók nem végezték el a szükséges fejlesztéseket. Az online adatkapcsolat ezeknél a pénztárgépeknél is bi
2022. május 09.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megnevezte kezdő csapatát Novák Katalin köztársasági elnök
Megnevezte kezdő csapatát Novák Katalin köztársasági elnök
A Május 10-ei hivatalba lépése előtt a Facebookon ismertette Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök, hogy kik segítik majd hivatala ellátásában. Elsősorban Ekler Gergely hivatalvezetőre és Schanda Tamás kabinetfőnökre támaszkodik majd - kezdte bejegyzését rögtön két volt államtitkár megnevezésével. Altusz Kristóf korábbi koppenhágai nagykövet a jövőben a diplomáciai területért felel, Manno István eddigi írországi nagykövet lesz a protokollfőnök, míg Király András László, Magyarország vol
2022. május 09.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Putyin szerint Oroszország katonai agressziót akadályozott meg
Putyin szerint Oroszország katonai agressziót akadályozott meg
Oroszország ukrajnai katonai fellépésével agressziót akadályozott meg - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 77. évfordulóján a Vörös téren megrendezett katonai díszszemlén elmondott beszédében. Úgy fogalmazott, hogy nyílt előkészületek folytak egy újabb büntetőműveletre a Donyec-medencében, behatolásra történelmi földjeikre, köztük a Krímbe. Kijev bejelentette nukleáris fegyverek beszerzésének lehetőségét, a NATO-blokk pedig aktív katonai fejleszté
2022. május 09.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Már a kormányablakokban is lehet kérelmezni a menedékes státuszt
Már a kormányablakokban is lehet kérelmezni a menedékes státuszt
Újabb, az ukrajnai háború elol meneküloket segíto jogszabályt fogadott el a kormány: hétfotol a kormányablakokban is benyújtható a menedékeskénti elismerés iránti kérelem, nemcsak az Országos Idegenrendészeti Foigazgatóságnál - közölte a Miniszterelnökség. Menedékes státusz iránti kérelem eloterjesztésekor eloször egy elektronikus rendszerbe kell feltölteni az adatokat, majd személyesen megjelenni a menekültügyi hatóság elott. A most életbelépett kormányrendelet értelmében május 9-tol a regisztr
2022. május 09.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Hamar találhatnak állást az Ukrajnából menekülők egy munkaerőközvetítő szerint
Hamar találhatnak állást az Ukrajnából menekülők egy munkaerőközvetítő szerint
Hamar találhatnak állást az Ukrajnából menekülők Magyarországon. Az egyik ismert munkaerő-közvetítő szerint a belföldi munkaadók felismerték, hogy a szomszédos országból érkezők sokféle munkakör betöltésére alkalmasak. Információs pontjaikon már csaknem 2500 menekült jelezte, hogy munkát vállalna, közülük 400-an már el is kezdhettek dolgozni. A cég tapasztalatai alapján a Magyarországra érkezők közül sokan hosszú távra terveznek itt. A közlemény szerint a vállalatokat váratlanul érte a nehéz he
2022. május 09.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Két hónapja nem volt ilyen gyenge a forint, már 384 felett az euró a hét elején
Két hónapja nem volt ilyen gyenge a forint, már 384 felett az euró a hét elején
A hét elején 0,6%-os gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, így 384,5-nél járt az árfolyam. Ez majdnem kéthónapos mélypontot jelent a forint szempontjából, utoljára március elején volt a mostaninál lényegesen magasabb a jegyzés – írja a portfolio.hu. A forint mozgását az utóbbi hetekben elsősorban a dollár erősödése mozgatta, az amerikai deviza javulása ugyanis hagyományosan rossz hír a feltörekvő devizák számára. A régióban pedig elsősorban a forint kitett ennek a hatásnak az elemzők
2022. május 09.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.