Hétfőtől lesznek hatályosak a változások

2020. április 30.
Nyíregyháza

Május 4-én, hétfőn nulla órától lesznek hatályosak az Orbán Viktor miniszterelnök által a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerdán bejelentett változások - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 csatornán. Kovács Zoltán hozzátette: az ellenőrzések továbbra is folytatódnak. A mostani hosszú hétvégén pedig a településvezetőknek még lehetőségük lesz arra, hogy akár szigorúbb intézkedéseket is bevezessenek. Azt mondta: május 4. fordulópont lehet, nemcs

Hétfőtől lesznek hatályosak a változások
Május 4-én, hétfőn nulla órától lesznek hatályosak az Orbán Viktor miniszterelnök által a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerdán bejelentett változások - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 csatornán. Kovács Zoltán hozzátette: az ellenőrzések továbbra is folytatódnak. A mostani hosszú hétvégén pedig a településvezetőknek még lehetőségük lesz arra, hogy akár szigorúbb intézkedéseket is bevezessenek. Azt mondta: május 4. fordulópont lehet, nemcsak azért, mert új szakaszába lép a védekezés, hanem azért is, mert az élet újraindítása "mindannyiunk által vágyott", a magyar gazdaság szempontjából is fontos lépés. A konkrét szabályokat a következő 1-2 napban közlik, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is ismertet részleteket a mai napon.
Friss hírek
Friss hírek