Leállították a MÁV Vonatinfó szolgáltatását
Leállították a MÁV a Vonatinfó szolgáltatását – már nem követhető élőben a vonatok mozgása.
2025. június 21.
Belföld
A kormány idén több mint hárommilliárd forintot fordít tehetségek támogatására - közölte a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége elnöke. Bajor Péter elmondta, hogy kilencedik éve ajánlhatják fel az adózók adójuk egy százalékát a Nemzeti Tehetség Program megvalósítására is; évente 300-350 ezren támogatják ezt a célt, ami komoly társadalmi bizalmat jelent, azt mutatja, az állampolgárok fontosnak tartják, hogy az új generációk a tehetségüknek megfelelően kapjanak fejlesztő lehetőségeket. Az