Hajszoltak és kevesen vannak a bolti kiszolgálók

2020. március 18.
Nyíregyháza

Hajszoltak és kevesen vannak a bolti kiszolgálók az új koronavírus-járvány idején, szabályozást kérnek - írta a Magyar Nemzet. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke azt mondta a lapnak, hogy már több mint két hete nem csitul a vásárlási láz: a veszélyhelyzet kihirdetése óta naponta elérik az év végi ünnepek előtti forgalom másfélszeresét. A kormányzati figyelmeztetések ellenére záróráig több ezer vevő fordul meg a nagy egységekben, pedig a boltok potenciális g

Hajszoltak és kevesen vannak a bolti kiszolgálók
Hajszoltak és kevesen vannak a bolti kiszolgálók az új koronavírus-járvány idején, szabályozást kérnek - írta a Magyar Nemzet. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke azt mondta a lapnak, hogy már több mint két hete nem csitul a vásárlási láz: a veszélyhelyzet kihirdetése óta naponta elérik az év végi ünnepek előtti forgalom másfélszeresét. A kormányzati figyelmeztetések ellenére záróráig több ezer vevő fordul meg a nagy egységekben, pedig a boltok potenciális gócpontokká válhatnak a vírusfertőzés szempontjából. Azért, hogy fennmaradjon az ellátási lánc biztonsága, átmenetileg szabályozni lehetne az élelmiszert kínáló üzletek látogatásának körülményeit. De idővel arra is szükség lehet, hogy meghatározzák: egy alkalommal legfeljebb hány terméket szabad megvásárolni – tette hozzá.
Friss hírek
Friss hírek